Dioszmiosz

Dió néha annyira, de annyira, de annyira bosszantó.... Mert nincs egyetlen harisnyám se. Mert alig kezdődött el a zokni szezon, már csak páratlanok vannak, hiszen az a tuti, ha a gazdi lábáról lecibálja, jobb esetben csak elrejti, rosszabb esetben szétrágja. A csodás kis fonott kosarából is ropi-nasit csinált, beterítette vele az egész lakást. Felugrik a kanapéra, fotelre, ágyra mindenhová, csak felugrik és leugrik, nagyobb baj nincs, nadenade....
 
Annyira tud bosszantani....
 
És mikor már nagyon haragszom rá, pislog két ártatlan, esetleg szégyenlősen elodalog, befekszika  helyére és bűnbánóan kukucskál. Vagy a tenyerembe dugja a buksiját, és megnyalja a kezem. De Volt már olyan is, hogy odaadta a nyusziját. Ráfekszik a lábfejemre és ugatva álmodik. Elbújik  mögém, ha veszélyt lát, de ha megugat egy másik kutya hetykén otterem és kis dömper módjára a védelmébe vesz.
 
Tudja a szomszédok nevét, tudja a kutyusok nevét, tudja, hogy mikor kihez megyünk.
 
És levisz engem is sétálni. Nyakamban a póráz, elkapja a végét, és a maga pöttömnyi felsőbbrendűségével visz sétálni.
 
Egyemmeg.....
 
És akkor megkérdezte múltkor az egyik ismerős, hogy nem bántam-e meg. Hogy így egy év után is azt gondolom, hogy ez e a normális.
 
Igen. Ez a normális. Nélküle az otthonom nem otthon.
 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ex-APK

180 fok

Fehér ing