Ennek most a pasim örülne...

... márha lenne.
De nincs, így senkit nem is érdekel, hogy nem tudok beszélni. És nem hallok semmit. Gyakorlatilag ez a siketnémaság. Ami mint tudjuk, a sokat és hülyeségeket beszélő nők esetében a pasijaik szemében ez a néhány néma nap maga az áldás.  Mégis, ahogy itt ülök a melóban, elzárva mindenféle normál emberi kommunikációtól, vigyorgok, mint a tejbetök, mert ez az egész a tegnap Quimby koncert miatt van.
Zseniális Volt.
Le tudtam tenni a melót, tombolni tudtam, élni tudtam, és akartam és annyira annyira annyira jó Volt. Nagyon régen éreztem magam ilyen el/fel/megszabadultan. Örömzenét játszottak és mi örömködtünk.

A hangom stílusosan itt ment el:


 
A hallásom... hat az csak sejthető Volt, hogy az első sorokban tombolás nem feltétlen tett jót a dobhártyáminak és kelleni fog a regenerálódás, de azt tényleg nem gondoltam, hogy még ma is süket Leszek. :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti