2015. december 26., szombat

Holiday

Biztosan láttátok ti is ezerszer. Imádom ezt a filmet... Egy kicsit én vagyok Kate Winslet, és kicsit én vagyok Cameron Diaz...

A nemkellesz-lány. Mert vagy én nem kellek, vagy nekem nem kellenek....

Hogy én most mennyire hozzábújnék a pasimhoz, szopogatnék valami jófajta dörgicseit, duruzsolnék hozzá, és belevesznék az illatába és  paplanba.

Tudom, hogy az ünnepek alatt ez kis álmodozás a valóságban nem megvalósítható, de álmodozni miért is nem lehet? Más már úgy sem maradt...

Drágáim, az az igazság, hogy a többiek szakítása, válása kicsit kezd megviselni. A feltört fészbúkok és e-mailek, a rejtélyes kaja számlák hada két személyre, kósza ismeretlen hajszálak, kedvencek közé felvett idegen cím a gps-ben, ahol a csaj telefonja mint a hülye filmekben, automatikusan csatlakozik a wifihez.... Az anyósok, a pénz és a nem pénz... a gyerekek elhelyezése, az asszonytartás, öngyilkossággal fenyegetőzés....

Sok volt most ez így az elmúlt időszakban. Annyi mindennek vége lett. Meghallgattam mindenkit, ledöbbentem mindenkin, most mégis leginkább az utolsó üzenet ami felkavart. Emlékeztek Fecs-re? Tudjátok.... Akinek a csajában kicsit magam láttam... És valójában szurkoltam nekik. Jó, persze ha őszintén magamba nézek, irigy is voltam rájuk. De ki ne lenne az, ha önmaga egy lúzer szingli, aki elmúlt harminc, mikor ők meg fiatalok és szépek?!?? Azt sem lehet tagadni, hogy volt némi vonzalom Fecs és köztem. Mert kár lenne, tudom, hogy belém zúgott, ahogy azt is tudom, hogy egy másik univerzumban, más időkben az ő meg én alkotta mi, kevésbé lenne kérdéses kérdés.

Ma csomót nézegettem a telefonom, mert egyetlen valaki üzenetére vártam egész nap, de az illetőnek valahogy kimentem a fejéből, cserébe szinte az egész idei repertoár bejelentkezett (még Lovag is azután érdeklődött, hogy hol szilveszterezem. Ja, ők is válnak) 

(na most ki kell mennem még egy pohár borért)

Szóval.. Hol is tartok? Gyerekek, ha Borhálóba jártok, vegyetek egy üveg Impulzust.... Szóval. Online voltam ma egész nap. (igen, mocsok mód vagy főzés/mosogatás kombóba vagy az okosokba menekültem a hülye hülye hülye szingliketyegazóraegyedülmaradtál (márcsak nem is jövő időbe, hanem múltba fogalmaznak!!)) Na szóval. Fecs rám írt. Mondva csinált hülye ürüggyel. Akkor kamu duma volt, hogy ezen mindenki átlátna rajta.

- Figyelj, az létezik, hogy Fecs-csaj törölt az ismerősei közül?
- Igen, minden barátom törölte. Engem is csak távoli ismerősnek hagyott meg.
- ?
- Szakítottunk.
- ??? Mikor?
- Kábé egy hónapja. Konkrétan 3 hete.
- Sajnálom.
- Ne sajnáld. Nem ő volt az igazi. Meg aztán, látott egy videót arról a bizonyos fesztiválról.
- Jajj.... Valaki felvette?
- Aha! Kéred? Baromi állat vagyok rajta! :D
- Naná! Hány embernek vallanak szerelmet több ezer ember előtt? Valójában megtiszteltél a vallomásoddal.
- Téged nagyon lehet szeretni.
- De hiánypótlásra és űr betöltésre nem vagyok alkalmas.
- Azt mondta, hogy tudja, hogy téged szeretlek. Azt is mondta, hogy tudja, hogy viszonyunk van. És őt sérti, hogy egy öreg nővel csalom...
- Ez fájt. Mármint az öreg nő része, a többi meg nettó hülyeség. Kérdezhetek?
- Persze.
- Visszament a pasashoz igaz?
- Igen. Azt mondta visszaüldöztem a gyerekes viselkedésemmel.
- De ugye tudod, hogy ez nem igaz? Tudod, hogy ez csak kifogás, mert gyáva?
- Hát... most hogy mondod....
- Te meg Én, olyan sose volt. Egy elmélyült csókot ne nevezzünk már se viszonynak, se megcsalásnak.
- Neked nem jelentett semmit?
- Édesem, boldogan beülök veled valahová berúgni, de nem hiszem, hogy most az jót tenne neked ha hozzám menekülnél. Karácsony van. Minden egyedülállónak szar. Mondjuk ki KURVASZAR.  Még akkoris, ha minden családos/párban élő ismerősünknek ez a pár nap nagyobb szívás. Azt érezni, hogy minket nem szeretnek, senki se szeret, és a többi mérgező gondolat... hajlamos idióta elméleteket gyártattatni... Túl kell élni. Ha lány lennél, mondanám, hogy igyál annyit, hogy mások előtt ne bőgj, aztán a zuhany alatt meg tök mindegy, senki sem látja...
- Összeakartunk költözni.
- Te akartál vele összeköltözni... A jelek szerint ő nem.
- Terveztük a karácsonyt...
- Te tervezted a karácsonyt, ő nem.
- De én szeretem.
- És ő is szeret. Az élet viszont szar és kegyetlen és az igazik, meg a nagyők nem a mieink, nekünk jut egy király "sajátmagunk", vagy egy alsókategóriás, akivel beérhetjük az igazi helyett.
- Jó veled átbeszélni.
- Szólhattál volna előbb is.
- Akkor berúgunk együtt?
- Mondjuk úgy, hogy iszunk elegendő mennyiségű alkoholt ahhoz, hogy tovább tudjunk filozofálni.
- Egy igen elég lenne. Beülünk valamikor dumálni?
- Beülünk...




Falatnyi régimódi

Szenteste fél négy után néhány perccel megkértem a szeretteim, hogy legyenek kedvesek, kapcsolják be a repülő üzemmódot az összes okoson és töltsünk el  néhány órát mindenféle pittyegés, csörgés, like és megosztás nélkül.

Sikerült.

Volt pár óránk, amikor a szakadó csomagoló papír hangja volt a háttérzaj, a csevegés élőben ment, a tányérunkon lévő kaját nem az instára töltöttük, hanem egymásnak mondogattuk, szóban a másik szájába tolva a villát, hogy EZTMEGKELLKOSTOLNOD. A játékot sem pici sárga minyonok őrült hajkurászása jelentette, hanem tényleg keverni kellett a kártyát, amiről kiderült, hogy egyikünknek sem ment, de vihogva lehetett heccelni a másikat, hogy nagy volt a szád, te sem tudtad rendesen megkeverni.

Persze a vezetékes telefont nem lehetett (inkább elfelejtettük) kihúzni, így annak rendje és módja szerint csörgött.

Volt pár igazi régimódi családi óránk szenteste. Nekem ez a néhány óra jelentette a karácsonyt. Minden más a szokásos mederben zajló idegeskedés, stresssz és stresszeltetés, és a hülye kérdések áradata, gonosz megjegyzések és pikirt beszólások, amitől az ember azt érzi egy igazi Bridget Jones...

De mondom, az a pár óra zseniálisan szuper volt :D






2015. december 23., szerda

KeKÜ

Kapcsoljatok ki mindent ami "okos".

Legyenek boldogok a szeretettek és szerettek meg szeretők.

Minden közeli és távoli kapjon egy gondolatnyi időt és halvány mosolyt.

De legfőképp ez nem katasztrófa csak karácsony, cseng a csengő csingi ling a fa ágon.

Szeretetben, nyugalomban gazdag Ünnepeket kívánok Mindőtöknek!


2015. december 21., hétfő

Kevésbbé emelkedett

Tudom, hogy ünnepek meg miegymás, és lélekben készülni kell, de! de most annyira nem vagyok készülődős hangulatban, és a mai beszélgetések sem vittek közelebb ahhoz, hogy átadjam magam a szeretet ünnepének...

Délután beesett néhány csupa jóindulatú és jószándékú de felettébb kedves kérdéseket feltevő közeli rokon, ismerős akármi (nevezze mindenki annak, aminek akarja azokat a vérrokonság általi hozzátartozókat akiket évente maximum félszer lát az ember). Igen, a szokásos töméntelen mennyiségű miújságapasikkal, kithozolhazakarácsonyra, nemunodhogyegyedülvagy, nemmindenámakarrier, lassankifutszazidőből, megbánodhanemleszgyereked, ténylegnincspasiakihezhozzámennél kérdések záporoztak, és jóindulatúlag jöttek a tanácsok, hogy mit kell elviselni, mennyit kell elviselni de a családért meg a gyerekért minden áldozatot megéri.

Bammegoltam egyet két elfojtott sírógörcs között magamban, meg mély levegő és szúszá, és mosolygós okos válaszok minden dilettánsnak, és a jólvandrágámmegtalálodmajdaboldogságot, rendbenleszazéletedhamajdleszpasidcsaklegyélkevésbbéokos mondatokra mosolygós válasz, mert annyi értelme lenne vitába szállni velük, mint a borsót falra hányni.....

Álltam a sarat. Egész jól bírtam. Végülis ez már a harmadik ilyen karácsonyon, komoly és hatásos üres frázisokat darálok újra és újra minnél kevesebb érzelemmel és növekvő menekülési vággyal...

Menekülhetnékemben felajánlottam Anyunak, hogy elviszem még egy pót bevásárlókörre. Bár nem vettem semmit, de jól esett kicsit megint "pesti"nek lenni, vásárolni, ilyesmi semmiségek. Az Obiban szembejött velem ezer éve nem látott unokatesóm, nagy összeborulás, én pedig már kezdtem védekező pozícióba rendezni soraim, ha nekiáll a pasisszinglis támadásnak, de Anyu ünnepi meghívására furcsa volt a válasz:

- Gyertek mind a 4-en. Majd te vezetsz, míg a pasik pálinkáznak.
- Ha nektek is jó, csak én megyek a gyerekekkel.
- De hát jöhet a férjed is.
- Te nem tudod?
- Mit?
- Beadtam a válókeresetet. Fél éve barátnője van. Már csak hétvégén találkozik a fiúkkal....

Emlékszem az eljegyzésre, az első közös lakásukra, a fiúk születésére, az első komolyabb balhéra, a költözésre a családi házba, a mindenre...

8 év... Havi 400 euro, eladásra váró ház, két gyerek.....

Ehhez képest egy konstans szeretői viszony az egyik legmélyebb barátsággal és mindkét oldalról a maximális számíthatsz rámmal maga a mennyország.... Vagy legalábbis nem a pokol.



2015. december 20., vasárnap

Hangulatok

Az elmúlt hetem összes érzése, élménye belezsúfolható egyetlen hazaérkezésbe. A sorban sokadik (1), de első kettlebell-es karácsonyi buliból éjfélkor hazaérve az ajtóban Dió fogadott szájában a szomszéd kislánytól csaklizott plüss malaccal (2), öröm táncot lejtett, míg én a koszos padlóhoz ragadtam (3), az egész lakásnak tömény mézeskalács illata volt (4),  és miközben bedobtam a sütőbe a mirelit pizzám (5), elküldtem még két helyre az önéletrajzom...


1 - talán a negyedik buli volt
2 - olyan nagy köztük a szerelem, hogy csajszi Dióm ágyába, a kutyához bújva aludt, míg mi az Anyukájával sütöttünk
3 - barátok jönnek-mennek. Nap mint nap, többször, több órára, koszos cipővel, gyerekkel, kutyával, sütni, bejglit és mézes kalácsot, és mindenre van idő, csak takarításra nincs. Minden egy merő porcukor
4 - azt hiszem végül 5 kiló lisztből sütöttünk mézes kalácsot. Ehhez képest a 8 bejgli és 36 muffin elenyésző mennyiség
5 - porcukron, sütőporon és liszten kívül semmi ehető nem volt otthon. Mostanában elfelejtek kaját venni...


Valahogy így telt... Most már szülőknél... Időtlen idők óta nem voltam/leszek ennyit itthon.....









2015. december 16., szerda

Szerelem, szerelem, szerelem....


Tudom, hogy tél van. Tudom, hogy méri krisztmász, és ólájvantforrkrísztmász, nálam mégis dallamtapadás. Ez a szám pörög a fejemben a tegnapi edzés óta...

Kiírthatatlan....


2015. december 15., kedd

Sületlen

Na nem csak az idei zserbóm (megint!), hanem ez a bejegyzés is. Olyan vagyok, mint a nyugdíjasok. Nincs időm semmire. Pedig itthon vagyok. Meg nagyjából össze is kaparom lasssan lasssssaaaaann, naaaaaagyon laaaaaaaaaaaaaaaassssssssssssssssaaaaaaaaaaaaaan a romjaim....

Kaparás.. Hogy a fészkes fenébe lett a hülye zserbó megint sületlen? 170 fokon 1 órát sütöttem, ahogy a nagykönyv is mondja. MIÉRT?! Kár azért az isteni dióért. (nem, nem nyírtam ki a kutyám)

Diót ma megfodrászkodták. Olyan csodásan cuki lett, hogy nem bírtam lecseszni, hogy az adventi koszorúmból kiszedett egy csillagot és megölte.

Ölni... Ölni csak kegyetlen emberek tudnak. A kisemberek, akiket nem részegít meg a hatalom, rendes kedves emberek. A héten annyi ilyennel találkoztam... Az ósanos biztonsági őr, a lépcsőházat takarító néni, a spárban az eladó hölgy, a bkv ellenőr... Mind emberibb ember, mint azok, akiknek hatalom van a kezében. Vagy azt hiszik, hogy hatalmuk van. Na de az élet megfizet és megfizetett. Én most fizettem. Jelenleg valaki máson a sor.

A körúton bömböltetve robogtam végig, és azon gondolkodtam, hogy mennyire szeretek vezetni, pedig hogy féltem tőle régen. Most meg.... Még akkor is élveztem, mikor egy bömbis barom (mint az összes bömbis, mert az összes barom) rám húzta kormányt, mert fogalma se volt hol ér véget az a homály.

Be kéne csomagolnom az ajándékokat. Meg sütnöm is kell... Meg minden kell. És annyi dolgom van....

Meg álom kórós vagyok. Ez ellen kellene tennem... de mit?

Annyi mindent tudnék nektek írni, és most annyira rohanásban vagyok... Na majd később...

2015. december 5., szombat

A lila kabátos néni

Akárhogy is, az ember néha kezdi elveszíteni a hitét, bizalmát, értelmét az emberekben, mert...
És akkor jön egy nagy, földig érő kabátba öltözött néni, fehér kalapban, és érdeklődik, hogy a Mikulás Gyárba le adhatja-e amit a kötő klubban a barátnőivel kötöttek pulcsikat a gyerekeknek. Hozott mintát is, van mindenféle méret. Karácsonyfás, hóemberes...

Annyira szépek voltak...

Annyira jó, hogy Melegszívű szervezte, Zenmestert belerángattam, és annyira annyira annyira jó volt. Olyan sokat kaptam. Holott én csak átvettem a csomagokat, és szalon cukrot osztogattam....

Azok az emberek ott mind jók alapvetően.

Én köszönöm hogy ott lehettem :)







2015. december 4., péntek

Emberből vagyok

Ember vagyok, ember voltam, és remélem maradok is.. Hibákkal, értékekkel, érzésekkel, helyes és helytelen gondolatokkal, múlttal és tettekkel.

Edzés után barátnőm pezsgővel várt itthon, hogy koccintsunk, és hogy végre sírjak. Sírjam már végre ki magam a heti történések miatt. Mert a változás drasztikus, de ideje volt. Szerinte a rossz oldalam hozzta ki belőlem ez a meló. És már az egészségemre ment. SzSz azt mondta, köszönő levelet ír a kollegának, hogy végre elengedtek ettől a cégtől, ő hálás. Lakóbarát megkönnyebbült, hogy egy ilyen mérgező környezetből szabadulok.

Ők máshogy látják.

Én még egyenlőre csak nagyon félek,

És kétségbe estem.

És rezignált vagyok.

Közben pedig neki kell állnom melót keresni....


Hát, ez van.....



2015. december 1., kedd

A sterssz és a naívságom

Még mindig hihetetlenül szar az ember ismeretem.
 
Feljegyzés magamnak:
OSTOBA VAGY! NEM BÍZUNK SENKIBEN!
 
Amúgy döbbenetes, hogy mennyire el lehet játszani az ember bizalmát. Mennyire hamar. Mennyire aprósgának tűnő fiszemfaszom kis pletykával lehet egy életre elvágnia magát az embernek.
 
Én hibáztam. De valaki nálam most nagyobbat hibázott. Hogy ezért én szívok-e? Igen.
 
De ezt most egy ordas nagy leckének fogom fel. És mindenképpen fel kell nőnöm a helyzethez. A helyzetemhez.
 
Szét vet az ideg. 
 
Hogy lehettem ennyire hülye?!

2015. november 30., hétfő

Rámérsz?

HétfőiRandi vasárnap este hívott fel először hosszú idő után. Nem lehet a szemére vetni, én nem voltam itt, ő nem Volt itt, nekem nem Volt jó, neki nem Volt jó, a vasárnap meg akár jó is lehetett volna, de a csajokkal éppen forralt boroztunk a Vörösmarty-n, szóval nekem megint nem Volt jó. Rövidebbre zárhattam volna a csajos estét, vagy ihattam volna kevesebbet, vagy engedhettem volna, hogy hazavigyen, de valójában a "TFH" eset és az én szombat esti randim kibeszélése sokkal fontosabb Volt.
 
Ja mert "randi"ztam szombat este is. És a randi úgy sikerült hogy azóta is gondolkodom. A srác olyan drága helyre vitt, hogy még céges vacsikra se járok ennyire elcseszettül magasan árazott helyekre... Bennem a kérdés, hogy miért? Le akart nyűgözni? Vagy inkább le akart fektetni?  Hmm... És amúgy meg melyik ellen is van igazából kifogásom?
 
Na de vissza HétfőiRandihoz. Mert hogy vasárnap lepattintottam, mondván a csajok fontosabbak. Meg nem is tudom... Ha se ő, se én nem gondoljuk komolyan, minek is belegabalyodni? Jó, most kicsit, egy egészen kicsikét nyafizok. Inkább rinyálok... Szóval HéfőiRandi még tegnap délelőtt kérdezte, hogy áll az estém. Nekem meg nem állt sehogy, pontosabban kötelező forralt borozásra mentem a főnökömmel, ennek megfelelően HétfiRandi megint passzolva lett....
 
Itt egy kis tér-idő ugrás, mert az nem olyan lényeges, hogy mutogatom a Bazilikát, meg a Vörösmartyt és hozzánk csapódik még néhány német, mert jéééé valaki beszél a nyelvükön, és a rögtönzött idegenvezetésért cserébe kaptam még néhány bögre forralt bort....  Na szóval, nem lényeg. Spiccesen messengereztünk még HétfőiRandival a taxiból, hogy merre járok, mennyire vagyok becsípve, mikor kelek másnap, és hogy mik még a tervek tegnapra, a hétre, az évre, és erre az életre... Gondolom nem meglepő, hogy amikor kiszálltam, klisésen Csoki helyén egy pléd szerű izét maga alá gyűrve ücsörgött a lépcsőmön. (ha ez a lépcső mesélni tudna...)
 
Felállt... Vigyorgott. Válaszul álltam a lécső alján és kétkedve figyeltem.
 
- Gondoltam, azért beköszönök. Egy köszönés nem tart sokáig. Avval viszont nem számoltam, hogy ennyire későn jössz, te nő!
(komótosan közelebb jött)
- Én egyáltalán nem számoltam veled. Tudod, megbeszéltük, én reggel dolgozom... Örü.....
Belém folytotta a szót.
Nagyon finom mentolos íze Volt, és puha meleg ajkai. Bevillant a gondolat, hogy nekem meg undi borszagom van... Nem estünk el a lépcsőn felfelé, nem tudom, hogy csinálta, hogy irányított, hogy csókolt, hogy tartott, hogy nem engedett el....
 
Nem láblendítős egekebe emelős csók Volt. (olyan egy életben nagy valószínűséggel csak egyszer van). Mégis olyan minden a helyén van... racionalizálva: a fogaink nem koccantak, nem haraptdáltuk meg feleslegesen egymást Sem nem túl sok és Sem nem túl kevés nem Volt a nyál. Minden a helyén volt, jó időben, jó ritmusban, jó érzékkel, észvesztően... Eszméletlenül jól eső meleg csók,
amibe fülig pirultam.
 
Nem irányítottam a pillanatot, nem tudtam irányítani, ő irányított, méghozzá jól...
 
A mai sit-com sorozatokban ilyen helyzetekben az ágyban landolnak, itt én csak annyit bírtam kinyögni, hogy Lakóbarát biztosan fenn vár rám....
 
Nem tudom, hogy ha Lakóbarát nincs otthon, mi lesz a vége... Ahogy azt Sem, hogy mi a motivációm...
 
Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
 

Tfh, kérdés eldőlt

Egyszerűbb gyorsan bejegyzést írni, mint válaszolgatni (igen, lusta disznó vagyok (vagy csak simán sok a tényleges meló)), szóval összefoglalva minden nyitott kérdés eldőlt.
 
A babát megtartja barátnőm, a pasasnak már szólt. A srác azonnali reakciója, hogy akkor most hozzák helyre a helyre hozhatatlant, éljenek együtt, a gyerekért meg kell próbálni, és hogy ők ezek szerint összetartoznak, és hogy  majd a gyerek megold mindent.
 
Személyes véleményem? Még mindíg fenntartásokkal kezelem, a pasit. Szerintem akkoris pöcs. Abban meg aztán végképp nem hiszek, hogy egy gyerek bármiféle párkapcsolati problémát megold. Tud elviselhetően működővé tenni egy kapcsolatot, mert ő lesz az egyetlen értelme az egésznek, de hogy nem oldaj meg... Láttam én már olyat, hogy jajj, ha már gyerekünk van, nem lépek félre, akkor én most apa Leszek... stb stb stb BLABLABLA és a saját magát mártírrá avanzsált apuka kilincsel a szeretőnél, lelépni nem mer, a kapcsolat elviselhető, mert a gyerek nem oldott meg semmit, csak akkor már éppen ideje Volt.... És közben Apu és Anyu szépen rámegy az egészre....
 
Felnőttnek lenni szívás....
 
 

2015. november 27., péntek

Tfh az egyik barátnőm éppen...

... 7. hetes várandós.
 
Tegyük fel, hogy annyi idős, mint én és tegyük fel azt is, hogy az apa nem tud semmit. Nem tud semmiről, mivel nincsenek együtt.
 
Hogy miért? Hát mert szerintem a pasi egy önző, gyáva, arrogáns, passzív-agresszív seggfej. Mondom, csak szerintem. Persze látott már olyat a világtörténelem, hogy ezeket a segfejeket is mennyire nagyon lehet szeretni, mondjuk azért, mert kék a szemük....
 
Elsőre azt gondoltam megkérdezni, hogy szerintetek megtartsa-e? Merje e vállalni egyedül, minden támasz nélkül, messze a szülőktől... Egyedül. Tényleg egyedül. Én be lennék szarva. Nem tojva, nem megijedve, konkrétan be lennék szarva.
 
De valójában erre a kérdésre olyan egyértelműen igen a válasz, hogy a fenti mondat minden nehézség ellenére SEM kérdés.
 
A kérdés az, hogy a seggfej apának kell erről tudni? Van köze hozzá? Nincs jelen az életében, talán soha nem is Volt... Együtt voltak, de mégsem, éltek egymás mellett, de útjaik szerencsére külön váltak. Nem akarja már a pasi egyetlen porcikáját, gonolatát, jelenlét morzsáját Sem. Szabadulna tőle, menekülne. Nem akar vele semmiféle közös jövőt.... Minden évet eltörölne, amit rávesztegetett... Mondhatni, ha az élet egy torta, akkor ezen a szeleten bizony a pasi Volt a rohadt eper.
 
Tudom, nem adok teljes képet, de mégis... Kell ennek a gén donornak tudnia arról, hogy a barátnőm anya lesz? Többször gondolom azt, hogy nem nem kell tudnia, mint azt, hogy mindenképpen el kell mondania. Hiszen - tisztelet a kivételnek- csomó pasi tud a gyerekéről, mégis, ha nem is válltak el, nem apák... Csak... vannak.... Nem nevelnek, Maximum az asztalra csapnak....
 
Tényleg. Mitől lesz egy pasiból apa? Hol kezdődik az, hogy egy srácból férfi lesz, a férfiból pedig apa? Nincs kilenc hónapjuk és kötődésük, és le is léphetnek bármikor, ezért még csak el se ítéli a társadalom őket.... Hogy lesz valaki apa?
 
Lehet, hogy ez az általam apaságra alkalmatlan fickó minden negatív gondolatom ellenére mégis jó apa lenne (továbbra se hiszem). És miért lenne joga arra, hogy beleszóljon a csaj életébe? Hiszen ő csak.... hmm.... sejtdonor? Ha nem szereti az anyát, vagy csak szerette egy aktus erejéig, akkor ez vajon feljogosítja, hogy örökre a barátnőm nyakán maradjon?
 
De feltehetném úgy is a kérdést, hogy nekünk nőknek el kell, el lehet-e várni, hogy egy férfi örökké a kegyeink keresse, csak mert passzoltak a sejtjeink és "jó helyen, jó időben" voltak? Megérdemeljük ezért az életen át tartó szolgálatot?
 
A kérdés sarkosítva van, legalább annyira mint amennyire a sztori rövidítve....  Nem is tudom... én lehet, hogy inkább hallgatnék....
 
 
 

2015. november 24., kedd

Gruppen az ablakban

Pasi beterpesztve ül az ablakpárkányon és nagyon kapaszkodik míg az egyik csaj a lábaközött térdel és markolja a bokáját, közben a másik csaj le-fel mozog. Zárómondat:
 
- Jajj Zenmester vigyázz, elcsöppensz!
 
Talán így képzelik el a pasik a vérmes szinglik hétfő estéjét. Ez esetben a valóság tényleg fedi a fantáziát.
Részben.
Mert az az aprócska részlet még mindenképpen megemlítendő, hogy szigeteltünk. A drága klímásaim, azok az áldott jótét, DRÁGA emberek, a háromszor rákérdezéskor, kéréskor, határozott teljesítési elvárásként kikötött szerződési feltételek ellenére Sem szigetelték ki a falam ott, ahol a csövet kivezetik. Még csak a szigeletés látszatát se sikerült imitálniuk, amire ebben a hidegben azért csak fény derült, mert jött be a cúg, mozgott a függöny, és telefonon is annyit reagáltak, hogy december közepén ki tudnak jönni befújni púrhabbal....
 
Most füttyszót hallhattok a cenzúra jeleként.
 
Ellenben Zenmester Volt olyan tündér, hogy átjött és bepúrhabolta*. A púrhabolást meg csak úgy tudtuk megoldani, hogy amikor kihajojlt, én tartottam a bokájánál, hogy ki ne essen, Szomszédbarátnőm meg fogat az ablakot, hogy rá ne csukódjon, de mivel nem fért fel rendesen az ágyra, ezért le fel lépkedett mert megcsúszott a lába. Majd mikor Zenmester végzett, és kászkálódott ki az ablakból, a púrhabos flakon csőrén lévő kis maradvány csöppent volna el...
 
Vidám, hatékony este Volt :)
 
 
 
*a púrhabot én magam vettem az OBIban, mert az ugye nem nagy tudomány, ugye. Mert ugye odamegyek, megkérdem, ahogy mindig szoktam ugye, és akkor a nagyon kedves eladó nénik segítenek ugye... Na most egy bácsit sikerült elcsípnem, akinek dunsztja se Volt, hogy milyen púrhab kell nekem, ezért hívott egy nénit :D Erről ennyit :D
 
 
 

2015. november 19., csütörtök

A fész társadalom

Két nagyobb ügyfelünk spiclije régóta figyel  a függő kapcsolatok listában a fészen. Bejelöltek, én pedig nem jelöltem vissza. Tudom, van távoli ismerős funkicó és egyéb mindenféle biztonsági beállítás, de! én ezeket az egyéneket nem akarom ismerősnek tudni. Mert nem azok.
 
Nem akarom, hogy lássák, hogy mikor vagyok aktív meg inaktív. Hogy van-e idióta gondolatom, vagy hogy kik a barátaim. Egyszerűen nem tartozik rájuk.
 
Ma az egyikkel tárgyalásom Volt, és tréfásan nem fogott velem kezet, mondván mert nem jelöltem vissza fészen, nem is ismerjük igazából egymást....
 
Innentől kezdve tízperc fütty a gondolataimban, mert se nyomdafestéket nem bír el, se egyéb hanganyagot, erősen cenzúrázott, és válogatott káromkodások hada követte egymást kicsiny buksimban.
 
Mosolyogva, viszonylag okosan megoldottam a helyzetet, biztosítottam róla, hogy továbbra Sem fogom bejelölni, ahhoz szorosabb kötelékek kellenek, mire Ő (az a tajt földműves hímsoviniszta sertés):
 
- Há' vegyelek el feleségül?
 
Higgyétek el, díjat érdemlő szereplést nyújtottam, pedig viszketett a tenyerem, hogy egysíkba hozom az arcát, úgy beverem az orrát.
 
Na de. Félre az agressziót. Ez engem zavar. Baromira zavar. És nem, nem fogok ilyeneket visszajelölgetni, és egyáltalán nem adok nekik esélyt, és semmi közük az életemhez. Meg egyáltalán....
 
És ahogy így puffogok, az írásközben találok egy másik irományt, és elképedek. Basszus... az oldal sávom, fogász, táska, párkeresés, cipő, bőrgyógyász, DIY, divat, kaja, nőgyógyász, pszihológus... Jesszus...
Jobb lett volna ha ezt nem tudom meg...
Basszus....


2015. november 18., szerda

Farkast kiált

Álltam a Rákóczi utcai kis házunk lepattogzott fürdőkádjában, Anyu mosta a hajam, nekem csípte a szemem a sampon, és ő mesélt. A kiskakasról, aki sokszor farkast kiáltott, bár csak feltűnési viszketegségben szenvedett. Aztán mikor megjelent a Farkas, hiába rikácsolt, senki nem figyelt rá...
 
Ma az örökké halálosan beteg kollegámat figyeltem. Minden héten háromszor meghal (a betegsége viszont valós és komoly, Chron szindróma), csak valahogy... néha olyan, mintha azt képzelén, hogy az én ajtóm a Chicago-i  sűrgősségi osztály abban a bizonyos vészhelyzetes kórházban, és talán én vagyok Alex Kingston... Amikor pedig rádöbben, hogy a sok Farkas kiáltás után meglehetősen közönyösen szemlélem Kenny féle ismételt haldoklását, sértődötten távozik....
 
Feljött, meghalt, operásan hosszasan, lement, és fél perccel később ordenáré módon röhögött egy disznó viccen...
 
Hmmm.....
 
Ha egyszer tényleg a segítségem fog neki kelleni.... hat nem vagyok biztos benne, hogy nem hagyom, hogy felzabálja az a szemét Farkas.....



2015. november 17., kedd

Dög vagy racionális

- De nézd! Ő egy jogász!
- Remek. A fényképe alapján elég műmájer.
- Hogy mondhatsz ilyet! Nézd, milyen profi a honlapja, micsoda teste van, és teljesen értelmeseket ír.
- Igen, mert jogász. De gondolom feltűnt, hogy te edzőt keresel, nem szellemi játszó pajtást.
- Hát ő biztosan jobban ért hozzá, mint a KettlebbelG*
- Hát tuti! A jogi egyetemen a római jog mellett második fő tárgy lett a test dinamikája avagy milyen hülye szöveggel etessük be a kivénhedt tyúkokat, hogy hozzánk járjanak edzeni.
- Nem is ismered. Miért vagy ennyire goromba vele?
- Nem is ismered. Mitől vagy úgy elájulva?
- De látod milyen szép az edző terme? És sokkal jobban néz ki mint KettlebellG!!!
- De látod, hogy kocsiba kell szállni, hogy eljárj az edzésre? És feltűnt, hogy fél 6kor vannak az edzések? Vagy az, hogy alkalmanként 500 forinttal drágább?
- Ahová most járunk az nem jó hely. KettlebelG nem jó edző. Nekünk már másfajta mozgásra van szükségünk, a mi korunkban oda kell erre is figyelni, nem mehetünk tönkre jobban!
- Óh te jó ég.... Te menj ha akarsz, én maradok. Nekem kényelmesek ezek az időpontok, nincs bajom azzal, hogy a fejemre esik az edzőtermi plafon, vagy hogy az edzőtársak átlagos családanyák és családapák.
- Meg fogod bánni....
- Mit is? Hogy nem divatolva a legtrendibb helyre járok edzeni, de legalább járok, mert az tuti nem  kifogás hogy dugóvan/nemindulakocsi/esikazeső? És a pasinak tenyérbemászó feje van. Lehet hozzávágnám a bellt.
- Mi van ha neked ő az igazi?! Ha nem mozdulsz ki esélyt se adsz neki.
- Na várj. MI?!???
- Látod a bordásfalas képnél, hogy milyen szép magas és milyen jó teste van?
- És havi 5.000errel többe kerül! Abból inkább elmegyek még pluszba úszni. Amúgy meg... Neked van pasid. Rólam meg tessék leszállni!
- Hogy te milyen aljas dög vagy ma! :D
- Hogy te milyen hülye picsa vagy ma! :D


*KettlebellG a jelenlegi kettlebell edzőnk. Kicsi, agresszív ex rendőr, aki ráadásul cigány, és szerintem k.rva jó edzéseket tart. Szerintem.
 

2015. november 14., szombat

A szerelem városa

Nekem Párizs szerelem. A szerelmet jelenti a Szerelmemmel.
A franciák eleganciája, a boruk, a Croissant, a kis utcák, a kovácsolt vas erkélyek, a Szajna part, az Eiffel-torony.... Különleges helye van a szívembe.
 
Gyászolok.
 
Gyászolom a békénk. Gyászolom a civilizációnkat, az életünket. Gyászolok minden értelmetlen ember áldozatot.
 
Keresem a szavakat, mert fáj.... Ezredszer törlöm vissza a sorokat, és értetlenül állok a mérhetetlenül nagy emberi butaság és kegyetlenség előtt.
 
Nem tudom kik voltak ők, kik azok, akik hiába várták szeretteik hazaérkezését. Nem tudom, mi az a motiváló erő, ami arra késztet bárkit is, hogy békés civileket elmeháborodott gonosztevők módjára gyilkoljon. Értetlenül állok a fanatizmusuk előtt.....
 
Értetlenül állok az egész elmúlt éjszaka előtt.....
 
 
 
 
 

2015. november 12., csütörtök

Piacolás

Vannak nyomós okaim, hogy miért vásárolok azokban az üzletekben ahol. Hogy sznob lennék? Nem. Inkább csak... veszek egy cipőt, de az legyen cipő a következő szezonban is. Veszek egy nadrágot, de az igenis nadrág legyen még 2 év múlva is. Ez a fajta igényesség bizonyos üzleteket jelent bizonyos költségvetéssel, és igen... talán sznobsággal is.
 
Nem, nem veszem meg a nem puha pulóvert, a nem selymes tapinátsú vagy túl gyűrődékeny inget, az elfuserált szabású és rövid szárú nadrágot.
 
És mindezért baromi hálás is vagyok a sorsnak, hogy így tehetek... Mert teljesen egyértelmű, hogy nem Volt mindig így.
 
Piacoltam ma, és ennek a piacnak megcsapott a hangulata. Pár pillanatra visszarepített az időben. Akkor, mikor még talán évente kétszer a soproni buszvég mögötti piacra mentünk vásárolni. Cipőt, kabátot, zoknit, bugyit.
A vállfákon lógó műszálas mindeféle színbe játszó 50+nak való felsők, az állatmintás rucik, a 10es rollnikba kötegelt zoknik, a vákumcsomagolás miatt örökre meggyűrődött kabátok, a kemény farmerek, a nagyon nagy bugyik, a táskák, a büdös műbőr cipők. Ahogy ezeket felválltják a gagyi konyhai kütyük, ömlesztve a sufnis szerszámokkal. És a csencselt vizezett mosóporok, a fura állagú izzadás gátlók, és az elviselhetetlenebbnél elviselhetetlenebb illatú parfűmök....
 
Egy varázs világ. Maga Volt a megtestesült mennyország, ahogy a gyerek énem belefeledkezett, tapogatott és szagolt. Élvezte és vágyakozott. A legtöbb holmi elérhetetlen Volt, és csodálatos. Ha most belegondolok, hogy hányszor elképzeltem magam, mint a piacos holmikból felöltözött topmodell... Vagy a szürke széldzseki.... amire annyira vágytam, és mire összeraktam a zsebpénzem, már nem csak hogy divatja múlt Volt, de kapni se lehetett.... oh, hogy mekkora élmény Volt piacolni, annyira szerettem....
 
ahogy ma sétáltam az árusok között, minden emlék élénken visszatért. Ha benyomtam volna egy lángost ovis teával, kaptam volna egy gárfildos képregényt, akkor újra 13 éves lettem volna teljesen. :)
 
 

2015. november 9., hétfő

Azért vigyáznak rám....

... vagy nem adják ilyen könnyen a végét. De szerintem inkább csak nagyon vigyáznak rám.

Benne voltam abban a legalább 10 autóban amit egy idióta leszorított.

Kiráz a hideg, ha rágondolok...

2015. november 3., kedd

Háborog, avagy a MinimuM margójára

Éhezés.

Nem tudom mi az.
Azt tudom, hogy milyen, mikor a hó végén nincs. Azt tudom, hogy milyen olyat enni amit nem szeretek, de csak az van. De arról, hogy mit jelent éhezni, fogalmam sincs.

Kopoghat a szemem egy-egy elcseszett nap a diéta végett. Emiatt, lehetek hisztis, agresszív, idegbeteg, amit akartok.
Fogyhat ki otthon a kaja, hozhat a kajafutár számomra ehetetlent, és érezhetem az éhségmanót a hasamban, de nem éhezek.

Soha nem éheztem.

Nem tudom, milyen lehet napokig nem enni. Nem tudom milyen lehet nem a fizura várva zsíros kenyéren élni még egy meg még egy hónapnak így eltelni, és várni a csodára ami nem jön.

Nem tudom.

Azt viszont tudom, hogy azok csöpp gyerekek az oviban, suliban, a kamaszok a középiskolában... Nem. Azt Sem tudom. Azt tudom, hogy megetetném az összeset. Legyen tele a bendője mindnek. Ne csak reggel, ne csak egy héten egyszer. A magam módján, ahogy tudok, én segítek, de az kevés. Nagyobb erő, nagyobb összefogás kell. Engem nem érdekel, hogy az a gyerek miért nem kap otthon enni, azért-e mert a szülő kisebbségi, vagy barom, vagy az élet meggyötörte, vagy bármi. Ott az a gyerek az iskolapadban éhes. Kit érdekel, hogy miért?!

Milyen utolsó egy szemét társadalomban élünk, ha ezt engedjük? Hogy lehet erre nemet mondani?! Nem tehetnek semmiről azok a gyerkőcök... Ők még ártatlanok. Igen, nekem nincs, ne ugassak. Jól van. Leszarom. De értitek?

Majd csalódnak. Csalódnak a családban, a rendszerben, bennünk, mindenkiben... Megkeményednek, ki így, ki úgy.... Aki olvassa Tampi-t, tudja, érti.

Hogy lehet ilyenre nemet mondani?!!! Milyen értéket képvisel a KDNP? Vagy én rakom össze a mozaik szavakat? Meg egyáltalán a többi "párt"?! Mi ez a látszat lét? MI EZ??????

Mélységesn fel vagyok háborodva.

Feljegyzés

Ha az embert sokáig nem, vagy alul értékelik, akkor elhiszi magáról, és pánikrohamot kap. Érdekes, hogy bizonyos egyedeknek állandó jellegű és folyamatos visszacsatolás kell, hogy türhetőek, mert valahogy a bennük lévő önértékelési műszer olyan magas szintet hoz, amit még egy görög istennek is nehezére esne átugrania, nem egy halandónak.
 
Na de ha egy ilyen egyed nem kap semmi pozitivat a munkahelyén, nem emelik a bérét, nincs buksi simi, csak túlóra, meg halmozódó feladatok, akkor? Akkor mindenfél agyatlanságon retteg...
 
És ha a magánélete ehhez egy romhalmaz, mert a saját mércéje szerint egy irdatlan lúzer, mert ad 1. egy doktori cím többet ért, mint ő, ad. 2 egy olyan nő nyomja le, akiről szeretné azt hinni, hogy tized annyit se ér mint ő (hangsúly a szeretne azt hinnin, mert valószínűleg sokkal értékesebb nála).
 
Ilyenkor a kényszerek, félelmek hajlamosak megrohanni az egyedet és vár valakitől valami hatalmas nagy visszacsatolást, hogy NYUGI rendben vagy.
 
Egy égi jelet, egy baráti kezet, egy bármit....
 
Édes istenem, bár tökéletes lennék... pedig a tökéletesség Sem tesz boldoggá....




2015. november 1., vasárnap

Ráncok, barátok, el nem csókolt csókok

Az a bizonyos hétfői randi most vasárnapra csúszott át. Tudjátok, a humoros magas srác, aki alapvetően egy irdatlan nagy nő csábász. Kábé, amire az sérült egómnak(és/vagy lelkemnek és/vagy nőiességemnek) szüksége van, most ő nagyjából az. Nem mutogat boldog családi képeket az asszonyról meg a gyerekről, nem hiteget, csak elképesztően bókol. Udvarol, hozzám ér, és őszinte. Őszintén elmondta, hogy ő most nem komoly kapcsolatot keres, és ha ez engem zavar.... Nekem pedig egy hegynyi kő zúdult le a vállamról, hogy dehogy zavar. Egész idáig hű voltam a hűtlenekhez, végre fellélegezhetek. Csak élvezhetem a helyzetet, nincs KELL, nincs kényszer, csak néha együtt töltött kellemes órák.
 
Végül én választottam a helyet, ahová beültünk. Csokis törzshely mellett döntöttem, egyrészt mert régen voltam már, másrészt meg onnan csodálatos a kilátás, isteni a négysajtos Pizza és a két személyes asztalok baráti közelségbe engedik egymáshoz a vendégeket.
 
Olyan mindnet elengedve csevegtünk habkönnyű témákon, meglepően sok mindenben egyezett a véleményünk, nem Volt vita vagy érv rendszer vagy meggyőzési kényszer, csak kötetlen beszélgetés, az agyam nem kellett használnom, csak élvezni a társaságát. Aztán elérkezett a szinte tökéletes pillanat az első csókhoz....
 
Az egyik ujjával megsimogatott, és a tenyerébe fogta az arcom....
 
- Múltkor 24 nek néztelek, mert kortalanul szép vagy. Döbbenetes, hogy nincs egyeteln ráncod Sem. De tévedtem, itt, itt van egy gyönyörű nevető ránc. Nagyon tetszik. És nagyon tetszik, hogy a szemed veled nevet.....
 
Én nem vettem levegőt, ő közelebb hajolt, de akkor és ott közénk állt egy asztal és egy gondolat. Nem Volt csók, csak lebegett az egész a levegőben.
 
Aztán elment mosdóba, én egyedül maradtam, és régi kedves pincérünk odajött hozzám, és lerakott egy üveg bort az asztalra
 
- Jaj, ne haragudj, de nem rendeltünk.
- Nem is, ez ajándék. Tessék, a kártya hozzá:

"NA VÉGRE! Hívj fel, hogy ki a pasas! Szeretlek: Csoki"
 
- Amikor nyáron itt voltatok, akkor mondta, hogyha véletlenül betévedsz die egy nem vénemberrel, ezt adjam oda. Ő nem néz ki vénembernek.
- Nem, ő nem vénember. Köszi!
- Egész jól néz ki.
- Igen, elmegy.
- Kár, hogy Csokival nem működött, én mindig azt hittem, hogy végül téged vesz el.
- Köszi...
 
Közben hétfői randi mosolyogva visszaült, kérdezte, hogy miféle bort rendeltem, és én olyan kis megfacsart szívvel tudtam neki annyit hazudni, hogy ez a ház ajándéka. Nem Volt alkalmas az egészet elmagyrázni neki. És talán nem is érdemes.
 
Hazavitt, kinyitotta előttem a kocsi ajtót, segített kiszállni, átölelet, éreztem, hogy talán ő is kétszer többet fújt magára a parfümjéből, és a pillanat megint tökéletes Volt, már az asztal Sem állt köztünk.... És akkor csörögni kezdett a telóm, aztán két kutyás ismerős sétált arra, a kutyák hozzám rohantak, és a pillanat... Ahogy Volt elillant....
 
 
 


2015. október 30., péntek

Csak csajos csajnak lenni

Egy ideje már úgy lennék csak csajos.... Tudjátok, a kis kávézgatós, festett körmű szépen fésült, jószagú, parfűmben úszó, szépre csinált lányok egyike, a kis szépeskedésükkel, a tökéletes kis outfit-jükkel. Mosolyogni bután, tágra nyílt szemmel rácsodálkozni a világra, isteníteni a pasit, és elveszni a lét elviselhetetlen könnyűségében...

...na várjunk csak...
 
Ha ilyen lennék, akkor vajon olvastam volna ezt Kunderától, vagy Vassvirinél leragadtam volna? Tegnap este nekiálltam volna éjjel még almás lepényt sütni, hogy valakit boldoggá tegyek, vagy könnyek közt elrebegtem volna az én isteni uramnak és parancsolómnak, hogy már gyenge és fáradt vagyok és képtelen vagyok pitét sütni, inkább intézze el helyettem....
 
A tökéletes outfitemnek mi lenne az ára? Meddig kellene nyaggatnom valakit, hogy a túlórás pénzéből fizesse már ki nekem a csodás rucikat? Meg egyébként is, vannak biztosan hatalmas tehetséggel megáldott csajok, akik elsőre úgy vásárolnak hogy katalógusból lépnek ki, de erre általában kevés a valós példa, mert ez idő, abból nekem meg kevés van*. Helyette Praktikus és drága cuccot veszek néha, hogy kevés legyen a néha. Mármint hogy minnél kevesebbszer kelljen menni és kajtatni egy egy alapdarab után.
 
Szeretnék most csajos lenni, de ha csak egy lépést hátrálok az éppen aktuális agymenésemtől, a nő, aki vagyok jobban tetszik.
 
Tegnap edzésen elnéztem a csajos csajokat, és a hozzám hasonlókat. VAgy az én gyártásomnál lett bennem egy vezeték megtekerve, vagy az övükén... Valami nem okés... Az öltözőben ilyen mondatok hagyták el kicsi szépen szájfényelt ajkukat miközben a tökéletesre szedett szemöldök alól a 3D-s pillákkal rebegtek:
 
- Mondtam a pasimnak, hogy kezdje el szervezni a nyaralást
- Mondtam a pasimnak, hogy meg kell vennie azt a kabátot
- Mondtam a pasimnak, hogy fodrászra kell a pénz
- Mondtam a pasimnak, hogy amig ő teniszezik adja a bankkártyáját
- Mondtam a pasimnak, hogy ma a kínaiból hozzon vacsorát
- Mondtam a pasimank, hogy jövőre le kell cserélni a kocsimat
 
Nem azt mondom, hogy ők nem járulnak hozzá a közöshöz, vagy lehet hogy egy pasi számára az, hgoy cukik, már épp elég hozzájárulás, de de de......
 
Na jó... Mit is akarok kihozni ebből a posztból? Hogy jujj de lennék hercegkisasszony és hogy irigy vagyok, hogy van, hogy embereknek semmit se kell tenni azért hogy meglegyen mindene és mégis megvan mindene?
És tényleg megvan mindenük? Vagy ez is csak egy aranykalitka. Egy önként vállalt kalitka, ahol a madárkát lehet mutogatni, és a szép madárka fenntartási ára viszont drága....
 
Őőőőő....
 
asszem agymenésem van.... Na majd egyszer máskor folytatom....
 
 
 
*ld. vasárnapi zárvatartással kinyírtak egy jó kis szingli programot....

2015. október 26., hétfő

A hétfői randi...

... most nem hétfőn lesz.

Akkor hétfőn csak úgy elváltunk, nem egyeztünk meg semmiben. Két puszi, és ennyi. Rám írt, hogy lenne e kedvem megismételni a hétfőt. Mondjuk a hideg időre tekintettel tud egy helyet, ahol már árulnak forralt bort. Persze, a tea is forró, de azért egy jó forralt bor....
 
Most hezitálok, vagyis döntöttem, csak....
 
Útelágazódás?
 
Amúgyis sokminden apróságot hoz mostanság az élet, meg az Égiek, amiken elgondolkodom, csak szemlélem csendben.
 
Ilyen, ahogy látom szüleim öregedni. Nem tűnt fel, de most.... most mélyebbek a ráncok, őszebb a haj, kevesebbet bír a kéz, fáradtabb a hang. Nem öregek. Öregednek.
 
Ahogy Volt kolis szobatárs kislánya már magától hív gyorstárcsázon, és csilingelő hangon mondja:
- Van máj Sziszám! Pamac!
 
Amiként bennem is változik a hangsúly. Más a fontos, más a lényeges. A kapaszkodóim változnak, az értékek változnak, az igényeim mások, a gondolatmenetem más. Nehéz megfogalmazni, nehéz körvonalazni, de így ennyi idősen kezdem elfogadni magam. Ha meglátom magam a tükörbe, néha határozottan jó csaj néz vissza a zöld szemeivel  a vörös lobonc alól. A saját vágyaimmal szemben is elnézőbb vagyok. Nem tekintek mindenre bűnös élvezetként, sőt, már nem is vonom meg magamtól, egyszerűen csak élvezem. Élvezem a bögre teám, az étcsokis almám, a forró húslevest, a kutyasétáltatást, egy egy nagyon szép ruhát, a 20. piros körömlakkom, az új könyvem, a színházjegyem, nem haragszom a kocsira, ha nyűgje van, hanem szeretetteljesen megpaskolgatom, hogy jól van drága vénségem, ez ezzel jár. Persze, rengeteget pánikolok még mindig, de most már más. A dokimnál is olyan nyugalommal tudok ülni, mint Budha földi helytartója. Azon, hogy ő mit Mond, nem tudok változtatni.
 
Továbbra is azt gondolom, az élet megváltozhat egy perc alatt, de sok mindennek élesebben látom a végét, erősebben rajzolódik ki az út.
 
Nem tudom, mit hoz a holnap. Nem tudom mi lesz. A világmegváltó tervek, a rózsaszín ködbe burkolt szerelmes álmok, mind letisztultak. Néha fanyar irónia, de valójában csak megértő elengedés az, amit érzek. Már nem várom, hogy a kezembe nyomjanak egy nettó 2 millás 4 órás munkaszerződést, mert én vagyok a szakmám istene. Ahogy a Hercegemről Sem hiszem, hogy fehér lovon, Cartier gyűrűt szorongatva hozzám vágtat, letérdel, elmondja a világ legszebb szerelmi vallomását, és én a karjaiba omlok, miközben az igent rebegem.
 
Kézzelfoghatóbb, hogy a hétőfi randi felhív. Hogy két fújással több parfümöt teszek magamra, mikor találkozunk, a ráérős mozdulata, ahogy kihúzza a széket, ahogy nem siet és nem siettet, ahogy elnyújtjuk az estét, és a bejáratnál, mikor a búcsúpuszit kapom, érzem a frissen borotvált arcának illatát.
 
Olyan valóságos. Nem álomszerű. A többit meg majd meglátjuk... az esélyt mindenki megkaphatja, nem?
 

Közeleg a tél

Anyuval leszedtük a maradék almát meg körtet, a lepotyogottakat összeszedtük a tyúkoknak, kiástuk a maradék satnya répát, lepucoltuk.
A muskátlikat, leandereket, levittük a pincébe, ami pedig nem áttelesíhető, kitépdestük, a virágföldet dézsába raktuk.
A kerti székeket eltettük a faházba, a nagy asztalt benejlonoztuk. A vízórát megnéztük, hogy jól van-e szigetelve, biztosan nem fog kifagyni.
Ablakot mostunk meg rendőnyt.
És még néhány napra elegendő tüzifát is lehordtam a kazánhoz.
 
Olyan visszás érzés Volt ismét készülni a hidegre... megfoghatatlan volt, amikor az első műfenyőmről beszélgettünk, hogy milyet, mekkorát szeretnék. És arról, hogy ünnepekkor hogyan Leszek szabadságon, hogy megint dolgozok, és ez mennyire nincs így rendben...
 
Aztán mondtam, hogy a bejglit én sütöm majd idén is, de szívesen csinálok mást is. Mondjuk néger szájat, esetleg mirandát.... 
 
Két hónap... két hónap és megint itt lesz a szeretet és család ünnepe. Közben még olyan élénken él bennem a tavalyi....
 
Hajjjjj.... nagy sóhaj......
 
 
  

2015. október 19., hétfő

Veni vidi vici - avagy Róma Verde szemmel


Előre jelzem, ez egy igazán terjengős poszt lesz...

Akinek elég belőlem (megértem) egy néhány sor, akkor csak annyit, hogy imádtam.

Most éppen ott akarok élni!

Igen, itt épp megérkezünk. 25 fok, pálmafák. Itthon esett, ugye?




  
Nem Volt nálunk rántott húsos szenya.. nem baj. Kinder bueno pont olyan jó Volt...
 Vigyorgok. Hogyne vigyorognék. Életem első Ristretto-ja.
Ez nyitotta a sort... Jesszus, hisz tudjátok, kávé függő vagyok... Nem tehetek róla, nem bírtam leállni...
Számtalan Ristrettot ittam...

Metró térkép. Itt még mi kis naivak azt hittük, hogy ezzel jók leszünk...
Jó, persze... Jók lettünk volna, de mi gyalogoltunk.
Becsülve olyan 120 km-t.
Igen.
Gyalog.
Őt haza akartam hozni. Zsebre csapva, felcsempészve a repcsire...

Épp elment volna egy közepes wizzair-es csomagnak.

És a színe! :D
Egy majdani házasságban reménykedő szingli pontosan tudja, hogy honnan AKARJA a jegygyűrűjét :D
 Fontos igazodási pont.
Spagna.
Nem nem spagetti, ahogy spiccesen sikerült egyszer ezt kérdezni. Ez a Spagna.
Spanyol lépcső, drágáim....
Igen, ezt is retusálják, pont mint a colosseumot, mint a Trevi kutat, mint minden utcát és templomot....
Mondom, vissza kell mennem, alig láttam valamit....
 Így van. Minden hajadon csajnak a szex és newyork óta kell egy Jimmy Choo.
De majd a következő fizuemelés után... Vagy az azt követő követő követő után.
Jójó... egyenlőre még él bennem a gyerek, nem kapkodom el azt a férjhez menetelt.
Első, de nem utolsó Pizza...
A "fehérmiaszar" Nem tudtuk a nevét, de minden út die vezet. Nem Rómába, higyjétek el, konkértan die, amiről a hülye utikönyv egy szót se szólt.
Szar utikönyv.
Keblemre öleltem a történelmet.
Az olasz rendőrök imádni valóak. Jönnek, lezárnak egy 8 sávos utat, aztán egyszercsak tovább mennek. Nem történik semmi. Csak úgy. Meg folyton fütyülnek, na nem csak úgy az életre, hanem úgy konkrétan a síppal is :D


 Van, aki Limoncello-zik, mi Pisztocselloztunk. A vendégszerető olaszok kishíján leitattak minket a sok kostolgatással és nem Volt képünk fizetés nélkül távozni, így vettünk egy abszurd zöld színű izét, ami elég sokáig utunkon kísért.
Utcahosszan állnak a robogók. A csajok nagyon vagányak, ahogy magassarkúba bőgetik a vespát..


Igen... az ott ez a zöld trutyi a szám felett.
A valóságan is az ablakba teregetnek imádott olaszaink.
Lehet nem egyértelmű, de itt épp a Colosseumot simogatjuk...


A pisztocsellonak meg jönnie kell velünk mindenhová...
Amúgy nem ittuk, csak párolgott a meleg miatt. Mondtam már hogy 25 fok Volt?
Pizza 2 és Peroni. Peroni a sörük. Isteni!
Kívánok a pénzdobás előtt. Mielőtt rákérdeznétek, beletaláltam a kútba!


Fagyi, vespa, alap.
 Szerintünk ez a következőt jelenti: Szadómazó álarcban csak szemüveges embereket lehet egy pohár vízbe fujtani, de csak ha öltönybe vagy és zenét hallgatsz, jó lesz a converse cipő is a fehér kesztyűhöz, de kalapot is kell hordani.
Hiába, nagy divat város ez, még a gyilkossághoz is van öltözködési Protokoll...


A szállásunkra készülök betörni. A jóbarát meg 10 perc kinlódás után se segít, hanem röhög és fényképez.
Én kijutottam, őt otthagytam.
 
Vatikán...

Lenyűgözött, a méretével, az emlékével, és mindennel, amit nekem jelent.
 
 Azt lehet nem mondtam, de turista főszezon Volt. Amint látjátok nem csak mi akartuk megnézni a Pieta-t.

Hogy Ti is lássátok, TÉNYLEG adtunk fel a szülőknek a Vatikánból képeslapot.
Nem szóltam róla, alig várom, hogy megkapják! :D
Bor. Az első olasz bor....
A lépcső nagyon fontos.....
... mert a 130 foka ellenére meg akartam mászni, és mint látjátok, megmásztuk, hátha van itt valami izgi...
... ez meg a pillanat, mikor rájövök, hogy SEMMI nincs a lépcsőn. Se jobbra, se balra, de még kilátás se...
... ráadásul lefele jövet ez a dög meg meg akart enni!


De van az a látvány, amiért bármennyit megéri melózni, gyalogolni, küzdeni....
És ha már küzdés. A jó barát akkor is röhög és fényképez, ha az ember lánya elgémberedett tagokkal éppen eltanyál a Colosseum lépcsőjén...


Na hol a hiba?


Őszinte Leszek: olasz piacot minden városba!
... ez meg itt az elfogyott pisztocsello
A kép nem örökíti meg, hogy ali 3 másodperc mulva egy robogós megpaskolva a fenekem hatalmas csáó bella-t rikkantott...


 

 Egyetlen olasz se tudott segíteni, hogy hol a Bocca della Verita. Hát ha ismeritek a legendát, asszem nem véletlen.
Még gyorsan csináltunk egy képet, hogy nekünk megvan a kezünk. Előtte.
 
 ... na szerintetek?!
Igen. TÉNYLEG 28 fok Volt!
Ez meg a metrójuk. Ki akar még panaszkodni a hármasra?


Jójó... a kávé mellett kissé Prosecco fan is lettem... Amig egyesek söröztek, én...
De csak kicsit.
Sokszor kicsit ;)
... és az én óriási méretem is higyjétek el, teljesen eltörpül Rómában...
Minden monumentális, nem adja vissza semmi...
Azt lehet még nem mondtam, de olaszoknál se fogok vezetni.
Ez a sávok nélküli körforgalom, 9 rendőr irányítja este....
Teljes káosz.
Muszáj Volt megnéznem, hogy ellátok-e hazáig. Ennek hangot is adtam, erre mögöttem megszólalt a Magyar srác, hogyha ellátok, akkor ő költözik die, mert az anyja azt mondta, hogy fiam csak úgy hogy mindig lássalak :D
talán nem kellenek szavak....
 

 

 a kép címe az is leheten, hogy húzd be jobban a hasad, de valójában, ez egy hatalamas köszönjük kép az égieknek, hogy ottlehettünk...
A reptéren mindenki állt, csak mi estünk össze, fájó teljesen lezsibbadt lábbal, zsongó aggyal, túl csordúlt lélekkel...
Ezer hála és köszönet az Égieknek, a Sorsnak, a Barátoknak, a Szeretteknek, a Családnak, a Mindenkinek, hogy die eljuthattam...
 
Rómát látni, és meghalni....
 


Vissza. Akarok. Menni.