2015. január 27., kedd

Volt nincs

Az érzés, az felemelő, mikor az ember elcseszi a kgfb váltást és ezért háromszor annyit kell fizetnie. Kábé olyan, mint hogy kiderül hogy az autószerelő MÉG valamit elcseszett a kocsiba, és azt is ki kéne fizetni, de nem is ő rontotta el, hanem öreg Volt ám az az alkatrész..... Jaaa.... hogy vegyem meg még a matricákat is a megyékre???????
 
Most inkább nem mondok semmit....
 
 

De ott még neki is vetkőztem...

... mármint a Szajna parton. Hogy ne csak télikabátos képek legyenek. És nem is fáztam mert tíz fok Volt...

... valami nem okés.

vagy a mostani jelen nem okés, vagy a hétvége nem valós....

na jó... de.... a hétvége tutira igaz Volt....


2015. január 25., vasárnap

Hogy is volt azzal a Párizzsal?

 
-Figyuuuuu, ha elveszel feleségül, nászútra mehetünk Párizsba?
-Párizsba? Pont oda?
-Ahhhaa..... LÉÉÉCCIIII!!!
-Párizs... Olyan semmi.... Nem nászutas program.

- Jó, s feleségül se veszel el, de álmodni lehet, nem?
- De. Elmenjünk holnap?
-Hova?
-Hát Párizsba....
 
 
Kelt: 2015. 01. 23.
 
 
 
 

2015. január 19., hétfő

2015. január 18., vasárnap

Kérdések, válaszok, pelenkázók, hátizsákok

Most már ismerőseim 80%-a megtalálta azt az embert, akivel Minimum a következő öt évet eltervezi, esetlegesen a hátralévő teljes életét. 70%-uknál fut a babaprojekt, ilyen-olyan stádimban. Ma délután egyik barátnőm Hormon túltengéses állapotban csevegett velem, ugyan tényleg érdekelte, hogy éppen hol tartanak a mindnennapjaim, meg a lelketlen világom, de aztán két hülye szinglis poén között elpityeredett, hogy ő is ezt akarja. Hogy elege van, ha még egy pelenkázót babakocsi, párásítót, vagy pelenkadzsin hirdetést meglát, tekilába folytja a bánatát.... X hónapos terhesen egyáltalán nem ez a jó megoldás, ez azért nyilvánvaló.
 
Megint én vigasztaltam. Megint én voltam az okos, de elnézem, mert hat a hormonok, és az elején tényleg nem a saját kis világával Volt elfoglalva, és nem azt nyomta rám, hogy vele mi van, hanem érdeklte hogy velem, és alapvetően nem is akart semmit, csak beszélgetni, mégha ez tényleg egy hormonális cunamiba is torkollott.... (Azért az ugye világos, hogy a kisördög ilyenkor rájuk csapná a gépet, mert neki minden de mindene megvan amit én szeretnék, és nem, a szingli lét nem a fűvelfávaldugunkcipőtveszünktekilázunk életállapotról szól, hanem inább az egyedülfekszeméskelekés cipekedekésnincskinekpalacsintátsütni állandó jellegű izéről)
 
Na szóval, ő mondta, hogy szíve szerint most menne Párizsba....
 
Párizs.... hogy én mennyire szeretném látni Párizst, Az Eiffel-tornyot este megmászni, borozgatni és sétálni, Croissant enni.... Hmm.... Dublin-ban sörözni, Rómában pizzázni, Moszkvában vodkázni...
 
Miért is spórolok? Pelenkázóra? Aha.... mert van értelme... egyetlen épkézláb pasas se  akar jelenleg gyereket csinálni nekem, így mire teszem félre ezt a néhány fityinget? Jaaa, hogy ha beüt a krah, akkor ne legyek akkora szarban? Őszinte Leszek. Ha beüt a vész, akkor már édes mindegy, mert a félre tett pénzem a hamvasztásomra se elég.... Akkor? Akkor hat nem ráérek a pelenkadzsinen aggódni, ha majd a pasim a hasamra teszi a kezét és élvezi, ahogy rugkapál a kölök? Hát de. Szóval utazok.
 
Utazni fogok. Valentin napon Rómába. Nyáron Pizzába. Ősszel Moszkvába. Időpontok, szállás, repülők kinézve, még egy utolsó egyeztetés és a foglalás is meglesz.

2015. január 14., szerda

Munkát, de azonnal

Tudom én is milyen munkát keresni, milyen minden állást megpályázni. Érzem a bezúdúló önéletrajz mennyiségből, hogy mennyien várják ettől a pénzügyi asszisztens pozíciótól a megváltást....

... a műkörmös...
.... a butikus.......
.... a soha egyetlen napot még nem dolgozott.....

Nem akarok belegondolni mekkora kétségbe esettség kell ahhoz, hogy jelentkezzenek erre a melóra...


... és tudjátok mit? Eddig egyetlen rókaszemű nőn kívük mindenkit felvettem volna... Jesszus, nem vagyok alkalmas főnöknek....




2015. január 9., péntek

Seggre ülve

Tegnap még azon paráztam, hogy a szerelőknél lévő verdám helyett kapott túl flancos túl csillivilli semmi lopási elleni védelemmel el nem látott céges kölcsön autót el ne lopják a parkolóból, reggel meg morogtam, hogy igazán ellophatták volna, mert így elég sanszos, hogy összetöröm a tükörjégen...
 
Persze nem törtem össze, de rohadt nagy Volt a szélvédője amiről a jeget kellett lekapargatnom, csomó idő ment el vele....
 
Nekem se jó semmi, de most komolyan....

2015. január 6., kedd

Mundér, meg a becsülete

Kaptam az előző posztért hideget, meleget, hogy egyöntetűen elítéltem mindenkit, és ha én ilyen-olyan vagyok, akkor igenis ilyen-olyan reakcióra számítsak, és hat csak kérjek, meg szóljak, és a szüleim biztosan szeretnek, meg ott vannak, és hogy higyjem el fejben dől el, és hogy kellett nekem a világ végére költöznöm messze a gyökerektől, meg a családtól.....
 
Elhiszem.
Tudom.
 
Mindenkinek megvan a saját élete, a saját nyomora, a saját boldogsága. És mindenkinek az a legfontosabb.  Egyértelmű, nincs ezzel gond.
 
Azt is értem, hogy a mai világban az emberek, ha megkérdezik, hogy "hogy vagy?", és arra azt a választ kapják, hogy "szarul", nem feltétlen tudnak mit kezdeni. Mert valóban nem az ő dolguk a megoldás, nem az ő feladatuk a terhek magukra vállalása, és nem is ezt akartam, nem erre vágytam, hanem arra, amit valaki nagyon jól megfogalmazott, hogy velem gondolkodjanak. Nem kell megoldani, épp ezért ítélkezni Sem, csak velem gondolkodni, amit értek hogy nehéz, mert nehéz eset vagyok.
 
Azért amit leírtam, nem kérek bocsánatot, mert azt gondolom, hogy az érzésekért és gondolatokért, a véleményért nem kell bocsánatot kérni. A tettekért igen. De a véleményért biztosan nem.... És ezt exapk után megfogadtam, és ez így is marad. Megbántani nem akartam senkit, ahogy ők Sem engem, csak nyilván nem tudnak mit kezdeni a helyzetemmel.
 
Mert látnak egy 30+-os szinglit, aki ide-oda járkál, melózik, kutyázik, bunkó és mindig fáradt, és már nem vicces, de valamiféle művi ranglétrán még azért áll valahol. Szerintük.
 
A valóságot meglátni meg igazán tényleg nagyon nehéz, mert nehezn nyitok. Egyre nehezebben...
 
Hm.... Így kezdődik vajon minden 50-es  vénlány sztorija?

2015. január 4., vasárnap

Mélyen, de mennyire?

A decemberem elég aktív Volt, történt nagyon sok és még több semmi.
 
Adventi vásár, karácsonyi partik, születésnapok, néhány buli, és az utóbbi két hét teljesen végig betegeskedve. Meg Volt némi kacagás, de valahogy jóval több Volt a sírás.
 
Hát....
 
A második magányos karácsony, meg ünnepek.  Igen, lehetne ennél rosszabb is, de enyhén érzem magam lúzernek, még inkább egyáltalán nem szerethetőnek, és olyan senkinek se kellőnek.
 
Jó, jó, jó... Ne nyavajogjak. Nyilván én nem akarok közel engedni senkit, mert az a tapasztalatom, hogy nem, vagy csak ideig óráig kellek. Amíg a támogatásomra és a jelenlétemre van szükség, addig kellek, hogy ott legyek. Hogy megértsek, meg ilyenek... Aztán, ha az illetők élete sínre kerül, büszkén, és csillivillin feszítenek a saját kis sínre került életszerelvényükön, és észre se veszik, hogy a tüskeböki nővér, barát, aki régen szórakoztatott és kirángatta őket sötétségből, mélyen van és egyre mélyebbre kerül, mert az üres frázisok, jól csengő koelhók már nem segítenek, meg okos kéretlen tanácsok.... Sem a kedves kijelentések, hogy hat neked kell változtatni, fejben dől el, ha te nem akarod, akkor mi nem segíthetünk, és kábé két perces odasefigyelést Sem szánnak az emberre... Talán az effajta csalódásom miatt nem írtam senkinek semmiféle üzenetet a szárnyaló angyalokról meg a röfögő malacokról, mert örömmel válaszoltam, de nem kell mindig nekem kezdeni.....
 
Tényleg csalódtam az emberekben... És mikor tudtam, hogy Csoki hazajön két hétre, nem számítottam rá, hogy jut rám ideje, hiszen9 hónapja nem Volt itthon, a családja népes, a barátai szintúgy. A kedvemért mégis átszervezte a teljes családi látogatást, és egy teljes szombat délutánját rám szánta.
 
Unicum gyógyítónak, és egy korsó sör nyelv oldónak. Ő Volt az egyetlen, aki meghallotta a néma sikolyom, aki úgy látta hgoy baj van, hgoy közben nem ítélkezett, hogy az én történetemben nem az ő okossága számított. Rám figyelt. Kérdés nélkül is tudta a választ, az alig idejét rám szánta, és... és aggódott, de nem látszat aggódásként, nem a pillanatnyi csend fenntartása ellen küzdött, hanem velem Volt. Azóta minden nap ír pár sort, nem kér választ, nem kérdez, csak életben tart. Tördődik velem, aggódik értem. Mindezt úgy, hogy nincs elvárása, nem akarja megmondani hogy helyes élnem, és mit kellene tennem. Tudja, hogy a mogorva, falakat építő én mögött ott lakik a barátja....
 
Ezt inkább most csak magamnak írom, hogy emlékezzek, hogy az idei nagyon mély karácsonyból arra emlékezzek, hogy akadt egy valaki, aki megküzdött értem a sárkánnyal, aki ért és nem ítél, akad valaki akinek fontos vagyok..... Ez fontos...
 
Persze mindenkinek nagyon nagyon nagyon boldog örömteli és sikeres 2015ös évet kívánok!

Vissza. Akarok. Menni.