Kritika

Épp az imént kaptam meg, hogy micsoda orbitális mértékben nem tűröm a kritikát. Most meg vigyorgok, mert azt találtam mondani, hogy ahhoz hogy a kritikát elviseljem, hitelesnek kell lennie az emberkének, aki mondja.

Történt ugyanis, hogy túlsúlyos kollega szuszogva feljön a lépcsőn, és látja az asztalomon kibontott tukános gummicukrot.

- Nagyon rosszul csinálod ezt a fogyokúrát, nem szabad cukrot enni. Én Sem eszem, és rólad is biztos lemenne a súlyfelesleg.
- Mióta fogyózól?
- MÁr egy éve.
- Aha... Tudom, hogy nem kell cukrot ennem. És kösz, hogy emlékeztetsz a kilóimra, és amúgy nem fogyózom, és különben is semmi közöd hozzá.

Szintén ugyanezen kollega, akinek a macskája úgy a fejére nőtt, hogy a cicus kiszorította a hálóból, ő a nappaliban alszik a macska a konyhában.

- Egyáltalán nem kellene a kutyád póráz nélkül elengedned, meglép aztán majd bőgsz. Nem vagy olyan jó kutyakiképző, hogy ilyet megengedhess magadnak.
- Mióta is alszol a nappaliba a macskád helyén?

Szintén ezen kollega a fogorvos kérdésben:
- Többször kell fogat mosnod, mert itt se mosol ebéd után. Használsz egyáltalán szájvizet? Mert nem úgy tűnik..
- Ne haragudj, de nem te mész jövő hónapban pót fogat csináltatni? AMÚGYMEG NEM FOGLALKOZNÁL VÉGRE a saját nyomoroddal?
- Te abszolút nem tűröd a kritikát.
- Hát tőled nem.
- Pedig én tudom. HIGGY NEKEM!
- Na szevasz.
- Hihetetlen, hogy tele vagy hibával és nem hagyod hogy segítsünk és végre megváltozz....

Eggyel kevesebb emberrel kell ismét szóba állnom.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti