És akkor úgy nevettem, hogy...

... a könnyem is kicsordult. Miután leesett a kedves fehérköpenyesemnek.
 
Néztem a dokim, ahogy vakarja az állát, áll tanácstalanul, kérdezget, válaszok. Túl voltam egy újabb kísérleten, most viszonylag enyhébb Volt az allergiás reakcióm, ő meg csak motyog a papírjába, és agyal. Meg kérdez.
 
Mivel kicsit már elegem van abból, hogy bizonyos időközönként tűpárnának néznek, meg a rosszul funkcionáló szervezetem is felettébb kiakaszt, és a meló is sok, a kollegák viselkedése kritikán aluli, a stressz felőröl, és megemészt, és, és, és.....
 
- Doktor Úr. Szerintem ez lupus!
- Tessék?
- Akkor legyen enkefalitisz.
- Hogyan?
- Hát talán a gonorreha-t már észre vettük volna, nem?
- Elnézést, de nem értem.
- Mindegy, írjon fel Dupla adag vicodin-t és már itt se vagyok!
 
Itt következett egy hatásszünet. Nézett. A nővérke elröhögte magát. A doki olyan rosszgyerekvagyüljahelyedre tekintettel ránézett. Én meg vigyorogtam.
Majd a homlokára csapott...
 
- Hát persze, hiszen mindenki hazudik, nem igaz? Kevesebb tévé, több szex. Ezt írom fel, nem vicodint!
 
 
 
 

Megjegyzések

  1. UPDATE:
    egyesek megkérdőjelezni vélik a fenti párbeszédet. Mert miért ismerné a dokim a sorozatot? Hát azért mert ilyen bögréből szürcsöli a kávét?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ne kímélj, kibírom

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti