Egy hétvége margójára

Az egész hétvége ilyen menni kell hangulatban tellik. Tele vagyok időpontokkal és igéretekkel mindent be akarok tartani... mert tudom, hogy csak el kell indulni, csak meg kell kezdeni és jó lesz. Persze.
 
Nem akartam kimenni pálinka fesztiválra se. Főleg nem doki után. De Zenmesternek beígértem, hat menni kellett. Nem ittuk magunkat aljasra, de épp eleget ahhoz, hogy a petőfi hídon ücsürgjünk levezetésként az elvitelre rendelt rozé fröccsöt szopogatva valamikor hajnalban, és az élet értelmén, vagy annak értelmetlenségén méláztunk.  Mindkettőnk élete a maga nemében zűrös, vagy tökéletes, sajnálatra és egyben irigylésre méltó.... Tele megoldásra váró problémákkal, stresszfaktorral, kilátástalansággal és lehetősgekkel. Csak ültünk, háttal neki dőlve egymásnak, néztük a várost, és békés Volt minden. A helyén Volt minden.
 
Tűnkeny pillanata Volt ennek a két napnak. Alkohol gőzössége, nyugalma elillant, mintha nem is lett volna....
 
A másnap az másnap Volt. Iszonyú. Tele tenni valóval, és kérdésekkel. Amik pörögnek, nem nyugszanak, választ akarnak, tervet akarnak. Rám feszülnek.... És akkor még a macskajajj is....
 
Ülök a kanapén. Alkonyat film megy a tévében. Dolgoznom kellene. Kettő helyett élek, kettő helyett dolgozok....
 
Vajon hogy lehetne azt a hídon pillanatra érzett nyugalmat megfogni, és megtartani?


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

Ex-APK

a csempész süti