Feljegyzés

Ha az embert sokáig nem, vagy alul értékelik, akkor elhiszi magáról, és pánikrohamot kap. Érdekes, hogy bizonyos egyedeknek állandó jellegű és folyamatos visszacsatolás kell, hogy türhetőek, mert valahogy a bennük lévő önértékelési műszer olyan magas szintet hoz, amit még egy görög istennek is nehezére esne átugrania, nem egy halandónak.
 
Na de ha egy ilyen egyed nem kap semmi pozitivat a munkahelyén, nem emelik a bérét, nincs buksi simi, csak túlóra, meg halmozódó feladatok, akkor? Akkor mindenfél agyatlanságon retteg...
 
És ha a magánélete ehhez egy romhalmaz, mert a saját mércéje szerint egy irdatlan lúzer, mert ad 1. egy doktori cím többet ért, mint ő, ad. 2 egy olyan nő nyomja le, akiről szeretné azt hinni, hogy tized annyit se ér mint ő (hangsúly a szeretne azt hinnin, mert valószínűleg sokkal értékesebb nála).
 
Ilyenkor a kényszerek, félelmek hajlamosak megrohanni az egyedet és vár valakitől valami hatalmas nagy visszacsatolást, hogy NYUGI rendben vagy.
 
Egy égi jelet, egy baráti kezet, egy bármit....
 
Édes istenem, bár tökéletes lennék... pedig a tökéletesség Sem tesz boldoggá....




Megjegyzések

  1. Átérzem. Sajnos én is ilyen vagyok. Mantrázni kell magadban, hogy "jó vagyok, rendben vagyok, fontos-okos-szép vagyok" stb. Persze nem oldja meg a problémát, én is folyton attól rettegek, hogy mikor okozok valakinek csalódást, mert hülye/inkompetens/bármimás vagyok valójában. Evvan. Ha ez vigasz, legalább nem vagy egyedül.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ne kímélj, kibírom

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti