2015. december 26., szombat

Holiday

Biztosan láttátok ti is ezerszer. Imádom ezt a filmet... Egy kicsit én vagyok Kate Winslet, és kicsit én vagyok Cameron Diaz...

A nemkellesz-lány. Mert vagy én nem kellek, vagy nekem nem kellenek....

Hogy én most mennyire hozzábújnék a pasimhoz, szopogatnék valami jófajta dörgicseit, duruzsolnék hozzá, és belevesznék az illatába és  paplanba.

Tudom, hogy az ünnepek alatt ez kis álmodozás a valóságban nem megvalósítható, de álmodozni miért is nem lehet? Más már úgy sem maradt...

Drágáim, az az igazság, hogy a többiek szakítása, válása kicsit kezd megviselni. A feltört fészbúkok és e-mailek, a rejtélyes kaja számlák hada két személyre, kósza ismeretlen hajszálak, kedvencek közé felvett idegen cím a gps-ben, ahol a csaj telefonja mint a hülye filmekben, automatikusan csatlakozik a wifihez.... Az anyósok, a pénz és a nem pénz... a gyerekek elhelyezése, az asszonytartás, öngyilkossággal fenyegetőzés....

Sok volt most ez így az elmúlt időszakban. Annyi mindennek vége lett. Meghallgattam mindenkit, ledöbbentem mindenkin, most mégis leginkább az utolsó üzenet ami felkavart. Emlékeztek Fecs-re? Tudjátok.... Akinek a csajában kicsit magam láttam... És valójában szurkoltam nekik. Jó, persze ha őszintén magamba nézek, irigy is voltam rájuk. De ki ne lenne az, ha önmaga egy lúzer szingli, aki elmúlt harminc, mikor ők meg fiatalok és szépek?!?? Azt sem lehet tagadni, hogy volt némi vonzalom Fecs és köztem. Mert kár lenne, tudom, hogy belém zúgott, ahogy azt is tudom, hogy egy másik univerzumban, más időkben az ő meg én alkotta mi, kevésbé lenne kérdéses kérdés.

Ma csomót nézegettem a telefonom, mert egyetlen valaki üzenetére vártam egész nap, de az illetőnek valahogy kimentem a fejéből, cserébe szinte az egész idei repertoár bejelentkezett (még Lovag is azután érdeklődött, hogy hol szilveszterezem. Ja, ők is válnak) 

(na most ki kell mennem még egy pohár borért)

Szóval.. Hol is tartok? Gyerekek, ha Borhálóba jártok, vegyetek egy üveg Impulzust.... Szóval. Online voltam ma egész nap. (igen, mocsok mód vagy főzés/mosogatás kombóba vagy az okosokba menekültem a hülye hülye hülye szingliketyegazóraegyedülmaradtál (márcsak nem is jövő időbe, hanem múltba fogalmaznak!!)) Na szóval. Fecs rám írt. Mondva csinált hülye ürüggyel. Akkor kamu duma volt, hogy ezen mindenki átlátna rajta.

- Figyelj, az létezik, hogy Fecs-csaj törölt az ismerősei közül?
- Igen, minden barátom törölte. Engem is csak távoli ismerősnek hagyott meg.
- ?
- Szakítottunk.
- ??? Mikor?
- Kábé egy hónapja. Konkrétan 3 hete.
- Sajnálom.
- Ne sajnáld. Nem ő volt az igazi. Meg aztán, látott egy videót arról a bizonyos fesztiválról.
- Jajj.... Valaki felvette?
- Aha! Kéred? Baromi állat vagyok rajta! :D
- Naná! Hány embernek vallanak szerelmet több ezer ember előtt? Valójában megtiszteltél a vallomásoddal.
- Téged nagyon lehet szeretni.
- De hiánypótlásra és űr betöltésre nem vagyok alkalmas.
- Azt mondta, hogy tudja, hogy téged szeretlek. Azt is mondta, hogy tudja, hogy viszonyunk van. És őt sérti, hogy egy öreg nővel csalom...
- Ez fájt. Mármint az öreg nő része, a többi meg nettó hülyeség. Kérdezhetek?
- Persze.
- Visszament a pasashoz igaz?
- Igen. Azt mondta visszaüldöztem a gyerekes viselkedésemmel.
- De ugye tudod, hogy ez nem igaz? Tudod, hogy ez csak kifogás, mert gyáva?
- Hát... most hogy mondod....
- Te meg Én, olyan sose volt. Egy elmélyült csókot ne nevezzünk már se viszonynak, se megcsalásnak.
- Neked nem jelentett semmit?
- Édesem, boldogan beülök veled valahová berúgni, de nem hiszem, hogy most az jót tenne neked ha hozzám menekülnél. Karácsony van. Minden egyedülállónak szar. Mondjuk ki KURVASZAR.  Még akkoris, ha minden családos/párban élő ismerősünknek ez a pár nap nagyobb szívás. Azt érezni, hogy minket nem szeretnek, senki se szeret, és a többi mérgező gondolat... hajlamos idióta elméleteket gyártattatni... Túl kell élni. Ha lány lennél, mondanám, hogy igyál annyit, hogy mások előtt ne bőgj, aztán a zuhany alatt meg tök mindegy, senki sem látja...
- Összeakartunk költözni.
- Te akartál vele összeköltözni... A jelek szerint ő nem.
- Terveztük a karácsonyt...
- Te tervezted a karácsonyt, ő nem.
- De én szeretem.
- És ő is szeret. Az élet viszont szar és kegyetlen és az igazik, meg a nagyők nem a mieink, nekünk jut egy király "sajátmagunk", vagy egy alsókategóriás, akivel beérhetjük az igazi helyett.
- Jó veled átbeszélni.
- Szólhattál volna előbb is.
- Akkor berúgunk együtt?
- Mondjuk úgy, hogy iszunk elegendő mennyiségű alkoholt ahhoz, hogy tovább tudjunk filozofálni.
- Egy igen elég lenne. Beülünk valamikor dumálni?
- Beülünk...




Falatnyi régimódi

Szenteste fél négy után néhány perccel megkértem a szeretteim, hogy legyenek kedvesek, kapcsolják be a repülő üzemmódot az összes okoson és töltsünk el  néhány órát mindenféle pittyegés, csörgés, like és megosztás nélkül.

Sikerült.

Volt pár óránk, amikor a szakadó csomagoló papír hangja volt a háttérzaj, a csevegés élőben ment, a tányérunkon lévő kaját nem az instára töltöttük, hanem egymásnak mondogattuk, szóban a másik szájába tolva a villát, hogy EZTMEGKELLKOSTOLNOD. A játékot sem pici sárga minyonok őrült hajkurászása jelentette, hanem tényleg keverni kellett a kártyát, amiről kiderült, hogy egyikünknek sem ment, de vihogva lehetett heccelni a másikat, hogy nagy volt a szád, te sem tudtad rendesen megkeverni.

Persze a vezetékes telefont nem lehetett (inkább elfelejtettük) kihúzni, így annak rendje és módja szerint csörgött.

Volt pár igazi régimódi családi óránk szenteste. Nekem ez a néhány óra jelentette a karácsonyt. Minden más a szokásos mederben zajló idegeskedés, stresssz és stresszeltetés, és a hülye kérdések áradata, gonosz megjegyzések és pikirt beszólások, amitől az ember azt érzi egy igazi Bridget Jones...

De mondom, az a pár óra zseniálisan szuper volt :D






2015. december 23., szerda

KeKÜ

Kapcsoljatok ki mindent ami "okos".

Legyenek boldogok a szeretettek és szerettek meg szeretők.

Minden közeli és távoli kapjon egy gondolatnyi időt és halvány mosolyt.

De legfőképp ez nem katasztrófa csak karácsony, cseng a csengő csingi ling a fa ágon.

Szeretetben, nyugalomban gazdag Ünnepeket kívánok Mindőtöknek!


2015. december 21., hétfő

Kevésbbé emelkedett

Tudom, hogy ünnepek meg miegymás, és lélekben készülni kell, de! de most annyira nem vagyok készülődős hangulatban, és a mai beszélgetések sem vittek közelebb ahhoz, hogy átadjam magam a szeretet ünnepének...

Délután beesett néhány csupa jóindulatú és jószándékú de felettébb kedves kérdéseket feltevő közeli rokon, ismerős akármi (nevezze mindenki annak, aminek akarja azokat a vérrokonság általi hozzátartozókat akiket évente maximum félszer lát az ember). Igen, a szokásos töméntelen mennyiségű miújságapasikkal, kithozolhazakarácsonyra, nemunodhogyegyedülvagy, nemmindenámakarrier, lassankifutszazidőből, megbánodhanemleszgyereked, ténylegnincspasiakihezhozzámennél kérdések záporoztak, és jóindulatúlag jöttek a tanácsok, hogy mit kell elviselni, mennyit kell elviselni de a családért meg a gyerekért minden áldozatot megéri.

Bammegoltam egyet két elfojtott sírógörcs között magamban, meg mély levegő és szúszá, és mosolygós okos válaszok minden dilettánsnak, és a jólvandrágámmegtalálodmajdaboldogságot, rendbenleszazéletedhamajdleszpasidcsaklegyélkevésbbéokos mondatokra mosolygós válasz, mert annyi értelme lenne vitába szállni velük, mint a borsót falra hányni.....

Álltam a sarat. Egész jól bírtam. Végülis ez már a harmadik ilyen karácsonyon, komoly és hatásos üres frázisokat darálok újra és újra minnél kevesebb érzelemmel és növekvő menekülési vággyal...

Menekülhetnékemben felajánlottam Anyunak, hogy elviszem még egy pót bevásárlókörre. Bár nem vettem semmit, de jól esett kicsit megint "pesti"nek lenni, vásárolni, ilyesmi semmiségek. Az Obiban szembejött velem ezer éve nem látott unokatesóm, nagy összeborulás, én pedig már kezdtem védekező pozícióba rendezni soraim, ha nekiáll a pasisszinglis támadásnak, de Anyu ünnepi meghívására furcsa volt a válasz:

- Gyertek mind a 4-en. Majd te vezetsz, míg a pasik pálinkáznak.
- Ha nektek is jó, csak én megyek a gyerekekkel.
- De hát jöhet a férjed is.
- Te nem tudod?
- Mit?
- Beadtam a válókeresetet. Fél éve barátnője van. Már csak hétvégén találkozik a fiúkkal....

Emlékszem az eljegyzésre, az első közös lakásukra, a fiúk születésére, az első komolyabb balhéra, a költözésre a családi házba, a mindenre...

8 év... Havi 400 euro, eladásra váró ház, két gyerek.....

Ehhez képest egy konstans szeretői viszony az egyik legmélyebb barátsággal és mindkét oldalról a maximális számíthatsz rámmal maga a mennyország.... Vagy legalábbis nem a pokol.



2015. december 20., vasárnap

Hangulatok

Az elmúlt hetem összes érzése, élménye belezsúfolható egyetlen hazaérkezésbe. A sorban sokadik (1), de első kettlebell-es karácsonyi buliból éjfélkor hazaérve az ajtóban Dió fogadott szájában a szomszéd kislánytól csaklizott plüss malaccal (2), öröm táncot lejtett, míg én a koszos padlóhoz ragadtam (3), az egész lakásnak tömény mézeskalács illata volt (4),  és miközben bedobtam a sütőbe a mirelit pizzám (5), elküldtem még két helyre az önéletrajzom...


1 - talán a negyedik buli volt
2 - olyan nagy köztük a szerelem, hogy csajszi Dióm ágyába, a kutyához bújva aludt, míg mi az Anyukájával sütöttünk
3 - barátok jönnek-mennek. Nap mint nap, többször, több órára, koszos cipővel, gyerekkel, kutyával, sütni, bejglit és mézes kalácsot, és mindenre van idő, csak takarításra nincs. Minden egy merő porcukor
4 - azt hiszem végül 5 kiló lisztből sütöttünk mézes kalácsot. Ehhez képest a 8 bejgli és 36 muffin elenyésző mennyiség
5 - porcukron, sütőporon és liszten kívül semmi ehető nem volt otthon. Mostanában elfelejtek kaját venni...


Valahogy így telt... Most már szülőknél... Időtlen idők óta nem voltam/leszek ennyit itthon.....









2015. december 16., szerda

Szerelem, szerelem, szerelem....


Tudom, hogy tél van. Tudom, hogy méri krisztmász, és ólájvantforrkrísztmász, nálam mégis dallamtapadás. Ez a szám pörög a fejemben a tegnapi edzés óta...

Kiírthatatlan....


2015. december 15., kedd

Sületlen

Na nem csak az idei zserbóm (megint!), hanem ez a bejegyzés is. Olyan vagyok, mint a nyugdíjasok. Nincs időm semmire. Pedig itthon vagyok. Meg nagyjából össze is kaparom lasssan lasssssaaaaann, naaaaaagyon laaaaaaaaaaaaaaaassssssssssssssssaaaaaaaaaaaaaan a romjaim....

Kaparás.. Hogy a fészkes fenébe lett a hülye zserbó megint sületlen? 170 fokon 1 órát sütöttem, ahogy a nagykönyv is mondja. MIÉRT?! Kár azért az isteni dióért. (nem, nem nyírtam ki a kutyám)

Diót ma megfodrászkodták. Olyan csodásan cuki lett, hogy nem bírtam lecseszni, hogy az adventi koszorúmból kiszedett egy csillagot és megölte.

Ölni... Ölni csak kegyetlen emberek tudnak. A kisemberek, akiket nem részegít meg a hatalom, rendes kedves emberek. A héten annyi ilyennel találkoztam... Az ósanos biztonsági őr, a lépcsőházat takarító néni, a spárban az eladó hölgy, a bkv ellenőr... Mind emberibb ember, mint azok, akiknek hatalom van a kezében. Vagy azt hiszik, hogy hatalmuk van. Na de az élet megfizet és megfizetett. Én most fizettem. Jelenleg valaki máson a sor.

A körúton bömböltetve robogtam végig, és azon gondolkodtam, hogy mennyire szeretek vezetni, pedig hogy féltem tőle régen. Most meg.... Még akkor is élveztem, mikor egy bömbis barom (mint az összes bömbis, mert az összes barom) rám húzta kormányt, mert fogalma se volt hol ér véget az a homály.

Be kéne csomagolnom az ajándékokat. Meg sütnöm is kell... Meg minden kell. És annyi dolgom van....

Meg álom kórós vagyok. Ez ellen kellene tennem... de mit?

Annyi mindent tudnék nektek írni, és most annyira rohanásban vagyok... Na majd később...

2015. december 5., szombat

A lila kabátos néni

Akárhogy is, az ember néha kezdi elveszíteni a hitét, bizalmát, értelmét az emberekben, mert...
És akkor jön egy nagy, földig érő kabátba öltözött néni, fehér kalapban, és érdeklődik, hogy a Mikulás Gyárba le adhatja-e amit a kötő klubban a barátnőivel kötöttek pulcsikat a gyerekeknek. Hozott mintát is, van mindenféle méret. Karácsonyfás, hóemberes...

Annyira szépek voltak...

Annyira jó, hogy Melegszívű szervezte, Zenmestert belerángattam, és annyira annyira annyira jó volt. Olyan sokat kaptam. Holott én csak átvettem a csomagokat, és szalon cukrot osztogattam....

Azok az emberek ott mind jók alapvetően.

Én köszönöm hogy ott lehettem :)







2015. december 4., péntek

Emberből vagyok

Ember vagyok, ember voltam, és remélem maradok is.. Hibákkal, értékekkel, érzésekkel, helyes és helytelen gondolatokkal, múlttal és tettekkel.

Edzés után barátnőm pezsgővel várt itthon, hogy koccintsunk, és hogy végre sírjak. Sírjam már végre ki magam a heti történések miatt. Mert a változás drasztikus, de ideje volt. Szerinte a rossz oldalam hozzta ki belőlem ez a meló. És már az egészségemre ment. SzSz azt mondta, köszönő levelet ír a kollegának, hogy végre elengedtek ettől a cégtől, ő hálás. Lakóbarát megkönnyebbült, hogy egy ilyen mérgező környezetből szabadulok.

Ők máshogy látják.

Én még egyenlőre csak nagyon félek,

És kétségbe estem.

És rezignált vagyok.

Közben pedig neki kell állnom melót keresni....


Hát, ez van.....



2015. december 1., kedd

A sterssz és a naívságom

Még mindig hihetetlenül szar az ember ismeretem.
 
Feljegyzés magamnak:
OSTOBA VAGY! NEM BÍZUNK SENKIBEN!
 
Amúgy döbbenetes, hogy mennyire el lehet játszani az ember bizalmát. Mennyire hamar. Mennyire aprósgának tűnő fiszemfaszom kis pletykával lehet egy életre elvágnia magát az embernek.
 
Én hibáztam. De valaki nálam most nagyobbat hibázott. Hogy ezért én szívok-e? Igen.
 
De ezt most egy ordas nagy leckének fogom fel. És mindenképpen fel kell nőnöm a helyzethez. A helyzetemhez.
 
Szét vet az ideg. 
 
Hogy lehettem ennyire hülye?!

Vissza. Akarok. Menni.