Húsvéti keresgélés

Míg mások tojást kerestek és locsolókat vártak, addig az én családom nagymama keresőset játszott. Apum anyja egyre súlyosbodó demenciában szenved, és záros határidőn belül muszáj lesz idősek otthonába adni, mert minden igyekezet ellenére mi már nem fogjuk tudni ellátni.
 
Apum anyjához szinte mindenki viszonya, hmmm..... hogy is mondjam... speciális. Már nem modnom, hogy nem szeretem, vagy hogy haragszom rá, mert a múltban ezt meg ezt tette és gondolta. Már csak a zavart kis öregasszonyt látom benne, aki egyre kevésbbé van jelen térben és időben, a saját életében. Amíg az ő fejében a káosz nő, addig én egyre jobban tisztelem Anyukámat, hiszen ő volt fiatal korában minden gonosz és rosszindulatú szó és tett célpontja, elszenvedője. Mégis az én Anyukám az, aki most főz, takarít, gyógyszert adagol, és keresni megy húsvét hétfő reggelén.  
 
Mert a Nagymama eltűnt. Húsvét hétfő reggelén nem találtuk se őt, se a biciklijét. Nem volt misén, nem volt a temetőben, nem volt sehol. Aztán egyszercsak a semmiből, mint a filmekben a főhős, tekert az utca végén. Sietett haza. Ahogy Apu mondta, végül "befogtuk a Mamát".
 
Vessetek meg, de most is fel fel bugyog bennem a nevetés, ahogy az egész helyzetet felidézem. Mert a "hol járt Mama" kérdésre a válasz....:
 
- A zöldségesnél. Éhes voltam. Elmentem kenyert venni, mert nincs mit ennem. Nagyon éhes vagyok. Értsétek meg, éhezem.
 
Gondolom azért azt sejtitek, hogy ott ahol az én Dióm rántott húst hányik, azért egy kattant kis öregasszonynak is jut bőséggel étel. Merthogy nálunk evett végig az ünnepek alatt. A másik gyereke egy 2 kilós sonkát vitt neki, a hűtőjébe mindenféle tartós kaja és kenyér, és minden, de minden, mi szem-szájnak ingere.
 
Mikor Anyum azt mondta neki, hogy ne idegesítse, hát tegnap még volt sonkája, tojása, kalácsa, mindene a hűtbe, meg az étkező asztalon a sütike, akkor a válasz:
 
- Jó üvöltsetek csak velem. Ott éppen nem néztem, hogy lehet valami kis morzsa!
 
Muszáj volt elfordulnom, mert rázta a nevetés a vállam. És az, hogy én ennyire vihogtam, feloldotta a feszültséget, és a Mamát körbe vevő szigorú, ép gondolkodású felnőttek is röhögésbe törtek ki. Mert hát szomorú vagy se, ezen változtatni nem lehet, ha sírunk csak rosszabb lesz, ez meg hát... Hát szóval értitek. Nálunk a kutya rántott húst hányik, de a Nagymama éhezik :D
 
 
 

Megjegyzések

  1. Nagyon sok erőt kívánok. Mi annak idején (állítólag, ő mesélte minden hozzánk betérőnek) rendszeresen vertük a Mamát. (gyk: NEM!!!) Ezért megesküdtünk egymásnak, hogy ki-ki tartja a másikban az erőt és az emlékezetet, mikor a másik éppen kimerülne. Nehéz dolgok ezek.

    VálaszTörlés
  2. Minden tiszteletem anyukádé, aki nem tud most arra gondolni, hogy a demencia fordította ki önmagából nagymamádat, csak arra, hogy régen is ilyen volt az, aki a férjét szülte és ezért teszi ami a kötelessége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Anyukám a legnagyobb hőse ennek a történetnek.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ne kímélj, kibírom

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti