Öregszem?

32.

Amikor a doki kinyomtatja a vényt, a kora rész után ez a szám jelenik meg. Hiába vagyok oroszlán és van addig még pár hónap... A szám már makacsul ott meredezik minden hivatalos papíron a "Kora:" után.

Nem olyan vészes, nem de? Élnek a szüleim, van két húgom, stabil barátaim, egy szőrös gyerekem, tudom milyen az igazi szerelem, tudok szeretni. Megtanultam türelmes lenni, és már a nemet mondás csodás tudományát is egyre jobban végzem. Van egy lakásom még ha irdatlan nagy is rajta a tartozás, és egy öreg, de saját tulajdonban lévő kicsi kocsim. Van munkám, ami azt hiszem jó lesz. Nincs semmiféle halálos betegségem, hacsak nem az élet maga....

Szóval, 32 éves koromra mondhatni "stabil" felnőtt életem van, persze nem a konvencionális társadalmi elvárásoknak megfelelő.  De önálló, saját döntésekkel és hibákkal. Igen, hibázok, de ha a cél, hogy az a holnap csak egy fokkal legyen jobb mint a ma, vagy akár csak egy hajszállal, akkor tényleg azt kell mondanom, minden remek, minden kerek.

De mikor nincs egy "DE"?

Mert amikor az új helyen a régi jelszót írja be az ember, vagy egy régi önfeledt érzés után sóvárgok mikor néhány "kellemetlenség" hallatán a teljes lelke egy pillanatra megfagy....

Mert miért is?

Mert könnyebb nosztalgiázni a régmúlton, mint felvenni egy új, teljesen más ritmust. Nem az, hogy nem megy, csak már olyan, mintha az embernek semmi kedve nem lenne újrakezdeni, újra végig játszani a szokott köröket. Vágyik a megszokott unalomra a berögzült játszmákra, mert azokat ismeri, az biztonságos. Már nem akarok világot megváltani, és nem akarok megváltoztatni senkit. Mert mennyivel jobb mikor minden kérdésre ismerjük a választ...

Persze semmivel. És olyan nincs, hogy minden kérdésre ismerjük a választ. Csak a langymeleg megszokás által illúzióba ringatott igazság iránti vágy, pedig mennyivel több a hazugság... Magunknak és másoknak....

Öregnek érzem magam.

Nosztalgiázok.

Persze, megrázom magam, és újra kezdem, csak ahogy a "kora" utáni szám nő, úgy érzem, ez egyre nehezebb....

Ettől még minden kerek, és nincs semmi gond, az élet szép, csak nekem több a ránc a szemem alatt, sokasodik az őszülő hajszál, lassabban regenerálódnak a sejtjeim, és kicsit morcosabban alkalmazkodom a nem várt változásokhoz.....




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti