Elalél

Az mindig levesz egy nőt a lábáról, ha éppen leesik a lábáról és lovagias megmentő karok nyújtanak neki gyors segítséget.
 
Csak kicsit megszédültem, a karjaim elgyengültek, a lábam gyenge lett, a kezemből a dolgok kezdtek kicsúszni, és akkor egy magas, erős karú férfi elkapott, megtartott, óvatosan a földre helyezett, szőlőcukrot hozott és vizet, és aggódva kémlelte, hogy kellhet-e repülősó.
Bakker, hogy mennyire nem vagyok Jane Austin-os, pedig próbálkoztam. Komolyan, de ez olyan messze áll tőlem, bármennyire is szeretem őt, és a stílusát, és akárhogy vágyok egy Mr. Darcy-ra, aki kimászik a tóból, csöpög róla a víz, és kezét tördelve szerelmet vall, miközben ÉRTEM vállal minden harcot az egész világgal szemben.
Na ez már jobb. :D Mondjuk nem az igazi...
 
De hogy is lehetne az igazi, mikor a valóság annyira más. Jane Austin főhősnője tutira nem kettlebellezik, nem jár futni hajnali ötkor, nem olyan mint egy betöretlen mustáng (micsoda nagylelkű hasonlat ez magamról)
 
Szóval a kettlebell 50. percében, miközben két 10 kilós súllyal próbáltam felállni, a világ elkezdett hirtelen ragyogó ezüstté válni, majd szélről befele feketedett. A mellettem edző srác észrevette, és elkapott, leültetett, és jófej volt. Mert van ilyen, hogy szédeleg az ember...
 
Bár ebben így semmi romantikus nincs.
 
Pedig micsoda kellem és báj, na meg orgona illatú szerelem lehetne a levegőben....
 
 
 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti