2016. június 30., csütörtök

Saját tükröm

Próbáltátok már visszatükrözni másoknak a saját viselkedésüket?

Úgy reagálni ahogy ők reagálnak, annyit megengedni magunknak velük szemben, mint amit ők engednek meg maguknak velünk szemben, azt a szófordulatot, stílust, beszédmódot használni, amit ők használnak. Olyan témákról beszélni, amikről ők beszélnek, úgy ahogy ők beszélnek...

Nem vagyok pszihológus, még koca szinten sem, de azért érdemes ezt néha kipróbálni. Döbbenet, hogy az emberek miként reagálnak sokszor saját magukra.

PL.:
ex Kollegina MINDIG könnyes szemmel panaszkodott, mindig bevettette a sírással megoldódik trükköt, mert mások megsajnálják. A történet annyi, hogy előbb írtam ki a szabim, mint ő, (de hónapokkal előbb), mikoris sírva feljött, hogy ha mi ketten egyszerre írtuk ki, akkor most mi lesz? Mert NEKI kell mindenképpen mennie, mert ott a gyerek. MEG KELL ÉRTENEM. Hogy neki kell szabadságra menni, és könnybelábadt szemmel szipogva közölte mindezt. Erre valahogy becsípődött nálam valami, és még a mozudlatait, hangúlyát is utánozva, MINDENT másolva előadtam a saját verzióm az ő eszköztárával. Tudjátok mit reagált? Megdöbbent, és azt kérdezte, hgoy emiatt én most komolyan bőgök?! Felnőtt ember ilyet nem tesz.... Aha.

Vagy:
A mindíg jószánékkal baszogató barátnő, hogy hogy nézel ki, milyen a hajad, rémesen nézel ki, szedd már össze magad, és amúgy is.... Az emberlámya a füle mellett elengedi, de néha betelik a pohár, mert ő ilyen. Hiszen csak jót akar. Amikor betelt nálam ez a bizonyos pohár, ugyanazt tükröztem vissza. Minden mondatát, minden mozdulatát. Olyan sértődés lett a vége, hogy ihajjj....

Aztán:
A bartánő, akit mindig csak én hívok telefonon (már nem ), amikor arra hivatkozott, hogy el nem tudom képzelni mennyi dolga van, és persze, nem hív, de azt gondolja, hogy a barátságunk ennyit kibír. Amikor ugyanezt én mondtam neki, hogy jó de hát a barátságunk ennyit ki bír....  Hát igen. Sejthetitek.

SzSz ilyen téren azt gondolom jó irányba formált, mert mindíg szólt, ha kettős mércét használtam. Logikusan érvelve, empátiával hozzáállva, szépen lassan megtanított. Persze, gyarlók vagyunk, és nem mondom, hogy nem vagyok néha ostoba liba én is, sőt!, viszont látom, megbánom, ha ilyet teszek, de ennek egyenes következménye az is, hogy ha huzamosabb ideig alkalmazzák ezt velem szemben, azért arra "harapok"-"tükrözök". Azt vettem észre, hogy sajnos mi nők valahogy olyan szerencsétleül vagyunk genetikailag kódolva, hogy alapvetően ennek felismerésére nem vagyunk képesek. Ha felhívják a figyelmünket, akkor meg irdatlan hisztivel, sértődéssel reagálunk. Egyszerűen nem viseljük jól saját magunkat....

Én azért mindenkit elküldenék 23 évesen egy pszihoterápiára... márcsak azért is, hogy saját magunkat megismerjük alaposan....





2016. június 29., szerda

Múlt

A WMN-nek rendszeres olvasója vagyok. Szeretem a cikkeiket, nem picsognak, ha picsognak akkor az is vicces. Női magazin, de valahogy a színvonal, a tartalom és akik írják, hétköznapiak, mint mi. Szóval szertem.

Ma reggel egyik ismerősöm küldte át az egyik legfrissebb cikkjüket. Az e-mail:

Drága, emlékszel még? Emélkszel még, hogy APK minden hónapban örjöngött, mert vörösre festetted a hajad és nem baránára ahogy ő akarta? Emlékszel, hogy a végén már a lélegzet vételért is bocsánatot kértél (mikor lenyaltad a joghurtos doboz tetejét), hogy eltiltott tőlünk, hogy hányszor elmondta, hogy túl magas és kövér vagy, és hogy nem öltözhetsz fel így-úgy-amúgy (azok a bumfordi cipők, amiket rád akart eröltetni, meg hogy ki akarta dobni a virágos mini szoknyád), mert kihívó, neki nem tetszik nem áll jól? Hogy hány családi összejövtelen nem voltál ott miatta (tudod unicstesód ballagása), mert neki más dolga volt, neked meg mellette a helyed?

És arra a bizony esküvőre? Mikor egy évig kő keményen edzettél, lefogytál, szép voltál, csodásan néztél ki, minden a helyén volt ő meg annyit mondott, hogy túl sok a smink, szedd le, és viselkedj hozzá méltón az esküvőn és a lagziban?

Annyira te jutottál eszembe a cikkről. Annyira szar volt olvasni, és annyira jó, hogy elmúlt. És hogy felejtesz. Hogy néha már mi emlékeztetünk az egészre mikor röhögve meséljük APK nagyobbnál nagyobb agymenéseit.


Hát minden esetre nekem abban a kapcsolatban benne lenni, benne élni nem tűnt olyan szörnyűnek, mint most így visszagondolva, visszanézve. Most mikor a barátok két három feles után az ex-es sztorik közül az egyik legdurvábbnak APK-t tartják. Persze kínlódtam, agonizáltam és hittem neki....

Most visszaolvasva a cikket... Eszembe jutnak ezek a régi emélkek... Olyan messzi, mintha meg se történt volna. Néha-néha még egy-egy reakciómban, gondolatomban visszaköszön, de tény, elmúlt. Picit azért szomorú vagyok, hogy olyan sokáig tartott kilépnem, hogy nem voltam elég erős. Vagy méginkább néhány sebet felszaggatott a cikk.

Furcsa érzés. Kettős.

Persze valójában, minden rendben.

Család, Eb, Barátok, Pasi(k), Meló. Nagyjából minden a helyén. Tök jó.


2016. június 24., péntek

Brexit...

Persze, hogy van véleményem.

Ja, hogy majd megoldják.... Oké. Oldják. Nem is fáj(hatna) nekünk annyira, nem?

Vagy csak a hirtelen felindulásból, puszta butaságból, oktalanságból, ostoba tömegek fellázítása végett, manipulatív módon az inkubátor szökevényekre tett impulzív kampány eredményét látjuk?

Tényleg ekkora hatalma van a tudatlanságnak? A beképzelt, gőgös büszkeségnek?















2016. június 23., csütörtök

Másnap van...

... nekem is, ahogy gondolom az egész országnak.

Könyörögöm, had maradjon rajtam a napszemüveg.... Délre talán minden nálam egymás hegyén hátán alvó egyén elhagyja a lakást. Talán az utolsó leviszi Dioszt sétálni....

És még hangom sincs, mert elkiabáltam....

Azt hiszem ma megengedett az enyhe másnap.

Kedves Belgák, attól, hogy a pokolba kívánlak most benneteket (már előre), a szánzsoszi sült krumplitok isteni, továbbra is én vagyok az egyik legnagyobb csokifanotok és bakancslistámon szerepel, hogy egyszer végig egyem a teljes Leonidas kollekciót... Meg végig inni a kimaradt söreiteket. Na a csokisat nem. Azt tartsátok meg vasárnap estére magatoknak, hátha a bánatkönnyeitektől jobb lesz.

..... auuuuuuuuuuu a fejem..................







2016. június 22., szerda

Hát kinevetett!

Aiden nem iszik alkoholt, nem megy napra naptej nélkül 10 és 16 óra között, nem eszik 4 lábú állatot, és csak teljes kiőrlésű kajákat eszik. Meg sütit eszik. Viszont egyáltalán nem nézi a meccseket, csak a kedvemért. Ugye mennyi rossz tulajdonság? Borzalom....

Szombaton azt mondta cuki vagyok, mikor a nappali közepén ugráltam, hogy ÖNGÓÓÓÓÓÓÓÓLLL!

Ma reggel mikor meglátott, hát... Finoman szólva is kinevetett. Véleménye szerint a mai ruhámon nem töprenghettem órákat, sőt, nagyon céltudatosan választhattom a nincsgönc cuccok közül, és érti a célzást. bár akkor lennék igazán menő, ha az arccsontomra én is felkenném a piros fehér zöld csíkokat. Szemem felcsillant, majd lelombozódtam. Vörös rúzsom van, zöld szemfestékem is, de fehér.... hát igazi fehérem semmiből nincs... :(

De talán azért így ez a zöld szoknya, fehér felső, vörös haj kombo is kifejezi, hogy RIA-RIA-HUNGÁRI!

(és akkor most azért kell drukkolni, hogy csoport 3. ak legyünk. Mert akkor játszhatunk a gyengébb ágon. Ugye?)


Ja, és én már értem a lest :D





2016. június 21., kedd

A kutyások nem pletykásak, dehogy...

- És ki ez a fülig szerelmes Adonisz aki legyeskedik körülötted?
- Egy pasi.
- Mesélj!
- Mit meséljek. Majd alakul. Amúgy honnan tudod? Nem is találkoztunk.
- De Fifike gazdája látott titeket, és Buci kutyáék is már kétszer láttak vele.
- Hú, azért ennyire nem kuriózum.
- Ugyan már végre valami történés.
- Végülis minden csoda 3 napig tart...
- Te és az öreg fószer?
- Öreg fószer?!?
- Tudod, akire azt hittem, hogy az apád...
- Jaaaaaaaaaaaaaaaaaa. Ja ja.  Semmi. Ő a barátom, ahogy annak előtte.
- Ahhaaaa. Akkor most van ez a kisportolt, jó testű, döbbenetesen udvarias, pénzes srác.
- Nem túl élénk a fantáziád? Honnan veszed hogy udvarias? Azt meg még én se tudom, hogy pénzes-e... Vagy várj.. akarom én ezt tudni, hogy miből gondolod?
- Jajj már Bizsu gazdi látta az ablakból, hogy mindig kinyitja előtted a kocsiajtót is meg a bejárati ajtót is. Zsuzsi Gazdija meg látta az óráját, meg a kocsiját.
- Készek vagytok... Rosszabb mintha a "Szomszédok" léha életű kozmetikusa lennék.....








2016. június 20., hétfő

Pardon?

Csetelés egy régi ismerőssel. Rákérdez pasi frontra, és én vázolom Aiden-t. Nagy vonalakban a romantikus megismerkedést, az első randit, meg a mostani helyzetet. Erre barátnő reakciója:

- Úgy örülök, hogy végre megtaláltad a bodogságot!

Meglehet, hogy elpasisodtam, megkeményedtem, cinikusabb lettem, DE! Nem gondolom, hogy a boldogságot találtam meg. A boldogságom benne van egy jó reggeli kávéban, egy edzés utáni kiterülésben, egy szét simogatott Dió kutyában, egy végig vihogott estében a csajokkal, egy áttáncolt lagziban, egy szelet dinnyében, a napsütésben, a sós tengerben, egy passzoló ruhában, egy álmodott-megvett cipőben, Anyu hangjában a telefonban....

Azt kell mondjam, nekem egy pasi, vagy a pasi, nem a boldogságom.

Gondolkodom a megfogalmazáson, mert nyilván jó Aidennel lenni, de ha nem lenne, lehet kicsit szomorúbb lennék, egy darabig. Bakker. Nem A PASI a boldogság. Nem körülöttük forog a világ. Igen, kell a szenvedély, a szeretet, de az én életembe miért kellene hogy teljesen másik ember léte vagy nem léte okozza a boldogságot? Mintha ez lenne az egyetlen út....

Biztos másként nyilatkoznék, ha ANAGYSZERELEM-mel építgetném a közös jövőnk, de akkor is. Két külön entitás. És max közös cél, és értékes közös idő. De ő nem tulajdon és nem boldogságcsinálók.

Ahogy nem gondolom, hogy egy Anya csak a gyerekétől lehet boldog. Miért csak attól? Ha mondjuk imád salsázni, és ezért minden péntek este eljár táncolni, mert őt ez teszi egésszé, akkor ő szaranya?!

Nem, nem gondolom, hogy megtaláltam a boldogságot. Bármilyen hihetetlen Aiden léte és személye, akkor se ő a boldogságom, mert nem rajta múlik. Lehet ő bármilyen tökéletes (mint amilyen ténylegesen tökéletes is), ha én nem vagyok boldog csak úgy magamtól.

Ő max behozhatja a kávét, de nem ő a kávém.... Értitek?

Mikor lettek a nők agymosottak?





2016. június 19., vasárnap

Kissebbek

Ha volt valami, amire a huszas éveim közepe óta nem nagyon panaszkodtam, azok a melleim voltak. Mert éppen elég méretesek,  de még nem az a bántóan nagy. Na jó, azt leszámítva, hogy ebben a méretben nem lehet kapni normális SZÉP melltartót, normál áron, és oké a hátam is fájt.... Na, értitek.

És akkor tegnap végleg rájöttem. Összementek. SOKAT!

Az van, hogy már a fürdő ruha próbakor nem stimmeltek a méretek, mind leesett, elcsúszott kibuggyant.... Aztán tegnap előkotortam a nyári gönceim és azok között akad néhány "cicis". Ezek most mind LÖTYÖGNEK. Az összes. A tavaly vett pánt nélküli 3 vagyont ér melltartómba még valaki belefér egy átlagos mérettel...
Azt se tudom megmondani, hogy mikor történt ez a tragédia, mert a melltartókat azért csak rendszeresen cserélem én is... Franc....

Komolyan nem tűnt fel a méret beli csökkenés, de az nem lehet hogy minden göncöm kinyúlt... Így jogos a kérdés:

Ki látta a melleim? HOVÁ TŰNTEK?!

Igen, ez jogos komoly probélma. Eddig velük álcáztam a pufiságom -mert ők kerültek a figyelem középpontjába-. De ha elvesztek... MI LESZ ÍGY VELEM?!?????


Hmm... SzSz-t kéne megkérdezni, hogy látszik is, vagy csak úgy felszívódtak... Nyilván Aident nem lehet, mert hát csak nem az elmúlt másfél, lassan két hónapba tűntek el.


Ja igen. Aiden. Még nem futott el, kitart. Jól veszi az akadályokat. Igazán jól! Ha nem lennék ilyen amilyen vagyok, tuti fülig belehabarodnék.


Hm...


Na mindegy is. A lényeg, és a nap rejtélye, hogy eltűntek a melleim.... Aki megtalálta, adja vissza! AZONNAL!!!



2016. június 17., péntek

Szerelemhez tényleg cukinak kell lenni?

Olvastam ezt a kritikát.

Tök jó, érdekel a KÖNYV, a film kevésbbé, de a cikkben van egy részlet ami elgondolkodtat. Mert tényleg mindíg így van:


...mértani pontossággal követi a „cuki lány találkozik a mogorva pasival, amitől a pasi egyre kedvesebb lesz, aztán rájönnek, hogy őket egymásnak teremtette az ég, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak”-sztoriknak....
Szóval... a csajoknak mindig cukinak és szerencsétlennek kell lenni a szerelemért? A belevaló csajok, akik próbálnak megélni a jég hátán is, azoknak nem jár romcsi meg szercsi?

A filmes-könyves pasi világban még a vízvezeték szerelők is megtalálják a magukét, mert édik. Vagy macsók. Vagy mackók.

Hogy is van ez? 


2016. június 15., szerda

Ha már mindenki erről beszél....

Rohantam volna meccset nézni haverokkal, helyette ültem a kocsiba. Mert a Hegyalja út beállt, moccani se lehetett.... Ebből egyenesen következik, hogy nagyon lemaradtam a meccs elejéről. Vagy lemaradhattam volna, ha Anyunak tartott tenger parti beszámolóm nem csúszik át.... Hát valahogy így:

- Jajj Anyuuu, lekésem a meccset.
- Meccset? Milyen meccset?
- Tuuudod! Ma játszunk az osztrákok ellen. Az EB.
- Jaaaaaaaaaa! Az ma van? Mért, már megy?!
- Anyu. 6:05 van. Már megy.
- Jajj, akkor nézem én is! Mondjam mi a helyzet?

- Jóóóóóóóóóóóóó! Közvetíts...

- Na várjál. 0:0
- ...
- Asszem mi vagyunk a fehérek. Igen. Azok vagyunk.
- ....
- Rugdal, passzol, áááá ezek csak sétálgatnak.... Te ezek nem is tudnak futni. Ki az a Szalai? Miért elégedetlenkednek miatta?
-.....
- HÚÚÚÚ. ÚÚÚÚ. JUJJJ
- Mi van már?!
- Ki ment a labda. Ja nem. Ja de.
-.....
Góóóóóó.... ja nem, kapufa.
- ...........
- Uh! A szemét labanca! Édes istenem, ez ebbe most belehal. Hát felrugta a dög. A mocskos osztrákja, hát felrúgta.... Hát ezt biztos az orvosok viszik le. Úristen, biztos örökre megsérült, úgy felrúgták.
- De kit rúgtak fel?!
- Valami fehéret a mieink közüüüüüüüüüü... ez egy rossz passz volt.

Aztán én is odaértem, kérdeztem mi volt ez brutális felrugás, amire mindenki csak vállat rántott, hogy semmi extra.

Szurkoltunk, örültünk, ugráltunk, átjöttek a szomszédok hajrá-hajrá pálinkára meg éljengyőztunk-igyál-snapszotra, és gondoltam ha már Anyuval kezdtem nézni, vele fejezem be, felhívtam.

- Láttad Anyu a meccset végig?
- De láttam ám! Nyertünk! NYEERTÜNK!!!
- Apunak mondtad már???
- Apádnak? Minek?
- Hát mert dolgozik, hívd fel nem tudja.
- Gondolod érdekli?

Érdeklete :D


2016. június 7., kedd

Szőőőőőr divat

Hajnalban indulunk egy kicsit az esős tenger partra. Lakóbaráttal meg még két másik baráttal. A csomagolás nem ment jól. Se Lakóbarátnak, se nekem, mind a ketten hisztiztünk. Szimplán nyűgösködtünk, minden pólót, farmert, szoknyát MINDENT kétszer kicsomagoltunk és be, majd fél 12-re végeztünk és akkor jött az örökös undok kérdés:

- Te epiláltál már.
- Neeeem. Ne... Én borotválom. Leszarom. Különben is. Minden pasi bekaphatja.
- Szőrösen nem fogja.
- Ha divat a szőrös fej, akkor divat a szőr láb.



(én azért leborotválom még ma este....)




"Hát ez gáz"

Meséltem és meséltem barátnőmnek, hogy mi volt, hogy volt, merre volt, miként volt... Vihogtam, és csöpögtem, kételkedtem és néhol kissé szabadosan fogalmazva, máskor elgondolkodva, filozófiai mélységekbe süllyedve, ál-coelhósan, körmondatokban és tőmondatokban, de szinte végig röhögve, mert SEMMIt nem vettem komolyan.

Szóval kissé félvállról, kissé talán túl lazán, helyenként döbbenetesen feszegetve az erkölcstelenség határait (de mondjuk kinek mi az), azért a bűntudat, meg a jajjistenemmittettem is kicsúszott a számon, és komolyan is gondoltam...

Ő pedig... Hát ő pedig a fejét csóválva porrá zúzott és teljesen megsemmisített:

- Verde. EZ nagy gáz.

Először a lelkemre vettem és irdatlan bűntudatom támadt, de közben meg több oldalról, (maguk a sztori fő szereplői is) szóval ők is röhögtek. Velem, meg rajtam, és buksi simi, meg vigyorgás, hogy nem baj, hiszen ettől élünk. Az ilyenektől. Gáz, de 50 év múlva is ezen fogunk röhögni, azon meg max sírunk, hogy az ilyen tettek helyett folyamatosan beleszorítottuk magunkat a társadalmilag elvárt konvencionális szerepekbe, ahol a mások által jónak és helyesnek ítélt életmódot kell élni, szenvedni, holott lehet ezt az egész szart röhögve élvezni is....

Szóval alakítottam, de legalább majdnem mindenki velem/rajtam nevet....








2016. június 6., hétfő

Sose növök fel...

... gyermeki rajongással tudok örülni, mikor két igazán IGAZIBÓL szerelmes, szerelmet esküszik, és látva az egészet, elfog az ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIILYEEEEEEEEEEEEEEEEEEENSZÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉPEK! érzés, és drukkolok és tök jó, ilyet mindenkinek.

Mert mindenki megérdemli a társat, és mindenki mindenki legyen boldog, boldog mint az ifjú Pár*. Mert Róluk most sütött a boldogság. Két felnőtt, szeretős ember, csudaszuper esküvője, lagzija... OLYAN JÓ volt!

Énisénisénis.... Ja várjunk... hogy ehhez én még mindig nem nőttem fel... De nem is kicsit. Én még akkora gyerek vagyok! Nem is értem, hogy élhetek egyáltalán egyedül és nem kaptam magam mellé gyámot. Lehet nem ártana....



*Paragrafus esküvőjén voltam. Az elmúlt időszak legjobb esküvője

Egyik kedvenc

"Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem…
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást –
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem."


Puskin

Nagyon szeretem... És ma olyan jó volt viszont látni....

2016. június 2., csütörtök

Ecetes reggel

Szemem résnyire nyitva, azt sem tudom feltétlen, hogy éppen mi hol merre. Kigabalyodok az ágyból, át esek az átmosásra váró nyári ruha halmokon, végig lépkedek minden sípoló, szúrós, hangos kutyajátékon, kétszer arréb taszajtom a kutyát, egyszer belerúgok a mérlegbe, elfelejtem felkapcsolni a wc-ben a villanyt, a rádiót nem lehalkítom, hanem bömböltetem, és a lime-os palack helyett, az ecetest fogom meg, nyomom tele a poharam, engedek rá vizet, éééés.... igen. Meghúztam.

Minden hónapban van két kritikus reggelem, mikor nem bírok felkelni. Az egyik olyan, hogy fél nyolckor valakinek ki kell rugdalnia/rángatnia az ágyból, hogy 7:35kor elinduljak, a másik meg ez. Ez a mazohista. Mikor csinálok valami akkora blődséget, hogy azonnal észheztérek.

Mint pl liszt a kávéba tejpor helyett.....


Jó reggelt!




Vissza. Akarok. Menni.