Azt mondtad...

"Azt mondtad akkor fogsz nevetni, hamár nem leszek itt, és most csak sírni tudsz. Én meg most tudok nevetni, mert itt vagy. Ha nem vagy itt, én akkor sírok. "

Hogy ez micsoda csodás indítása lehetne egy szerelmes regénynek. Valami édes kedves trúlávsztorinak evör.

De nem. Ez nem az. Ez egy olyan fejezet lezáró mondat, amitől legszívesebben seggbe rúgnám a kisherceget, meg a hülye rókát. Mert ki a róka?! ÉN??? Mert vörös vagyok?!??? Engem szelidítettek meg???? Csak értem tartoznak felelősséggel?! Meg az elb.szott rózsa... Az....

Na ja... "Igazi" csak egy van. Még akkoris ha egy elcseszett gyáva barom. Egy darab ember. Egyetlen egy... Nem optimális. Nem jó. Nem férj. Ő az IGAZI. A hülye sztereotíp NAGYŐ.

Az ember, akit a többség vagy meg se ismer, vagy belehal, ha megismer. És talán csak a létező szerelmek elenyésző része éli túl az IGAZIK találkozását.



Hogy magamat idézzem: Lófasz ez, nem szerelem....





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti