Gyerektelen

"- Végülis rendben az életem! Eltartom magam, és a két gyerekem. Félre tenni nem tudunk, de a gyerekeknek megvan mindene. Apropó, hétvégére nem vállalja el valaki a fiúkat? Mondjuk, Verde te! Pesten még nem jártak, biztos jó lenne..."

Kihúztam magam, unokatesóm szemébe néztem, és foghegyről annyit sziszegtem: már van programom.

Caccogás és fejrázás a rokonság részéről, merthát ebből is látszik, hogy gyerektelen vagyok, hogy lehet ilyesmire nemet mondani! Hisz azoknak a fiúknak olyan nehéz a sorsuk, miért nem segítek kicsit, hiszen nekem már lakásom is van... Micsoda rideg egy nőszemély...

Árulja már el nekem valaki, hogy nekem, mint egyedülállónak, miért kellene bármiben támogatnom a gyerekeseket? Miért kell vállszélességgel mögéjük állnom, erőt, időt, anyagiakat feláldozva, örömtől repesve nekik adnom mindent, mert nekik nehéz.
Már bocs. De Ő/Ők vállalták. Ha nem tudnám fizetni a hitelem, kapnék egy vállrándítást, hogy jaaaaaaaaa, te vállaltad, hát fizesd. Miért mi segítsünk? A két kissrác nem becsúszott, hanem tudatosan tervezett gyerek, akarták mindkettőt a jelen anyagi helyzetükbe. Nem lettek munkanélküliek, nem lettek betegek, nem változott ilyen irányba semmi. Ha vállalták, ha így vállalták, akkor miért várják el a segítséget, ekkora volumenű segítséget? És miért vagyok én a szemét, ha nem-et mondok? Holott végig csak a fikázást hallgattam, mint:

"-Hát tényleg többet ér a karriered, mint ha ilyen csodás gyerekid lennének?"
"- Már 14 évesen is megmondtad, hogy nem akarsz gyereket... Legalább valamennyire boldog vagy?"
"- Most még nem érzed, de fogod, hogy mennyire magányos vagy..."
"- Tudod a gyerek az igazi boldogság... Na ja... honnan is tudhatnád..."
"- ... a pasikat is utálod, vagy csak a gyerekeket....?"

A gutaütés kerülgetett, annyira elegem volt. Komolyan, szarabb volt, mint karácsonykor.....

Este, olyan 14 órás konyhában talpalás után félrevonultam netezni, magamra csuktam az ajtót, és k.vára elegem volt a rokonokból. Az egyik 6 éves kissrác utánam jött....

- Teeee mit csináááááálsz?
- Alszok...
És morcos voltam.... Nem is kicsit. Nyugit akartam.
- Nemiiis!!! Ott a telefon a kezedbe... Játszhatok vele?
És kúszott fel hozzám a kis piszok, bújt, mint egy kölyök macska...
- Inkább mondok egy mesét.
- Jó. Megölelhetlek? Fázom...
Odakucorodott a hasamhoz és átölelt. Én betakargattam magunkat, és talán a Csipkerózsika fiúsított változatát kezdtem el mesélni neki, mikor a kis buksiját a nyakamhoz fúrta és a takaró alatt a fülembe szuszogta...
- Szeretelek, ugye veled maradhatok?
És elaludt....

Régen küzdöttem ennyire a zokogás ellen.....


Megjegyzések

  1. Ez nehéz. Egy biztos, a döntésedet mindenkinek tiszteletben kell tartania, s nem véleményt alkotnia...

    A kissrác mennyire édes... Őt vállalnám el. Csak. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen.. ahogy mondják, a kérdés nem az, hogy akarok-e gyereket, mert ez egyértelmű. A kérdés az, hogy minden áron akarok-e vagy, azért nem mindenáron. Vagy bárkitől...

      Cuki volt, nagyon... :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ne kímélj, kibírom

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ex-APK

180 fok

Fehér ing