Meghallgasd

Felületes világunkban, ahol belefulladunk az információba talán az egyik legnagyobb kincs, amikor valaki tényleg érdeklődve, őszintén kérdi meg, hogy "mi van veled?". Valójában a többség, - talán a női nemnél még magasabb arányban-, arra vágyik, hogy meghallgassák. Sokszor annyira erős ez a késztetés, hogy a mesélni vágyót sem érdekli, kérdezte-e őt bárki, érdekel-e valakit az ő sztorija, csak mondja, mondja, mondja, és megelégszik egy "Hű, nem mondod?!" "Komolyan?" "Milyen igaz! "Érdekes" "Nem gondoltam volna".... mondatszerű képződményekkel....

Hmm... Van egy barátnőm, aki átment az "anyakirálynőleszek" metamorfozison, és abban a fázisban tart, hogy az élete szép és kerek, és végre van stabil pasi, meg fix meló, jó fizu, és évek kérdése és jöhet a gyerek projekt is. Ebben a kevély tökéletesnek vélt habcsók felhőben él,  és osztja az észt. Kritizál, és mondja a magáét. Biztos én is ilyen lennék. Fel sem tételezném, hogy érdektelen a sztorim (bár én a bloggal eléggé kiélem a felesleges közlendőim).

Jó, oké, igaz az is, hogy picit berágtam rá a folyamatos kritikái miatt. Hmm... Nem is a kritikát tűrtem nehezen, hanem azt a rohadt nagy kettős mércét, amivel mindezt csinálta. Tegyük fel (nem ez volt a kritika alapja), rajtam van 5 kiló súlyfelesleg. Erre ő azzal jött, hogy ez gáz. Ez rettenetes. Ilyen nagyon nem szabad elhanyagolnia senkinek magát. Ez tragédia. 5 kiló súlyfelesleg már csak műtéti úton távolítható el, szóval leszek szives ezt tudomásul venni, elszégyenleni magam, és a sarokba zokogni, és elérni a misshungary testet, de azonnal. Mondja ezt úgy, hogy 25 kiló többlettel ül a kanpén, tömi a sütit, kicsi hurkák itt-ott kibuggyannak a ruhája fodrán át, majd leöblíti az egész cukros szirupos jelenlétét egy jó adag felfuvalkodással. Na, remélem elég szemléletes voltam.

Ettől függetlenül szeretem, becsülöm, és a barátom. Emiatta elfogadom ahogy van, csak....

...csak ma azt vettem észre, hogy nem figyelek rá, mit mond. Nem vitázom vele, és nem is érdekel. A benyomott "mizu" kérdésemre szóáradatot kaptam, de valahogy a történet cunami nem jutott már el az agyamig. Nem érdekel.

Ahogy ezt felfedeztem, megjött a menetrendszerű bűntudatom, hogy dehát hogy lehetek ilyen genya, hát milyen barát az ilyen.... De valójában... valójában számíthat rám. Megkapja amit akar tőlem, de egyben meg is védem magam.....

Hm....

Akkor én most önző érdektelen tuskó lettem?




Megjegyzések

  1. Nem, csak ő már nem a barátod, ahogy Te sem az övé. Ha az lenne figyelnél rá, nem hallgatnád el előle az igazságot, és nem lenne szükséged önvédelemre. Ahogy ő sem alkalmazná veled szemben a kettős mércét. Az, hogy számíthatunk egymásra a barátságnak egy fontos kritériuma, de nem maga a barátság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ... ez azért elgondolkodtató. És szomorú. :(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ne kímélj, kibírom

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti