Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2016

Sok jó ember, avagy ÉLET, egy ici-pici kis helyen

Hat darab felnőtt ember, jobban mondva 7.
Mire hazaértem melóból, már feje tetején állt a lakás, mindenhol táskák, emberek, cipők, kabátok, kajás dobozok, ugráló kutya, papucs hegyek, és zsibvásár.
Ki, hol alszik, ki kivel alszik, ki marad, ki megy, ki akar enni, ki nem. Ki fog most fürdöni és ki reggel, van-e elég fogkrém, és törölköző? Majd reggel főznek kávét, de ki hánykor kel, na de ugye most nem megyek futni 5kor... az szadizmus lenne.... Esetleg nézünk valami jó filmet? De kinek mi a jó film? Amúgy meg kinél a távirányító és mégis, ki merészeli elkapcsolni a kedvenc sorozatról? Ha meg már úgyis csörög a telefon, vagy éppen megy a fészbúkozás, akkor nem tök mindegy, hogy mit nézünk????
Valójában teljesen elérzékenyültem. Egy hatalmas, zajos nagy család voltunk... Imádtam, hogy lépni se tudtam, imádtam, hogy mindenki fesztelen és felszabadult, hogy mindenki otthon van, hogy feltalálja magát, hogy élvezi, hogy nálam van.
Olyan jó volt Lakóbarát Anyukáját megölelni és megkérdezn…

Kicsi a rakás...

vagy inkább a lakás.
Tegnap már leegyeztettük, hogy Lakóbarát anyukája nálam alszik. Meg most nyilván Lakóbarát is. Aztán átjön a fijúja, és bemutatja. Egy régi ismerős, aki nem pesti, megkérdezte, hogy a héten nem alhatna nálam. Lakóbaráték beleegyeztek. Én pedig nem szeretném, ha Táncosfiú a történtek után* egyedül lenne, szóval áthívtam estére, aludjon nálam. Ehhez jön még, hogy Melegszívű barátja is ma este nálam alszik, mert rovarirtják a lakását...
Ez 6 darab felnőtt ember, legalább 1 darab vendég és szerencsére egy kistestű kutya. Fogalmam sincs, hogy fogunk elférni...
Majd holnap mesélk ;)



* Apukája kórházba került, és sajnos nem fog már hazamenni...









Egy másik szemüveg.

Kép
Van, hogy nem árt szemüveget cserélni. Vagy csak az elmaszatolódott régit jó alaposan megtisztítani, és alaposan szemügyre venni benne a világot.


Nem is feltétlen átértékelni, csak látni. Végre rendesen látni.


Milyen más tud lenni a világ benne.


Én az elmúlt hetekben törölgetem rendesen, és van néhány koszfolt, aminek a lekapargatása közben a mocsok a körmöm alá fut, és az nagyon fáj, de eltűnik, és marad a rög valóság.


Haladok.


Lassan haladok. És kijelenthetem, hogy látok. Észreveszem amit eddig is tudtam, csak jobb volt nem tudni, vagy elhiszem, amire eddig legyintettem, hogy hamis.


Most már csak mély levegőt kell venni, és kötél nélkül ugrani.


Volt már ilyen, emlékeztek.....





Éjszaka...

Kép
azt álmodtam, hogy eltörött a fogszabályzóm, leestek a brekettek, felét lenyeltem, fele meg belenőtt a számba. 10 centis villáskulcsot és egyéb beazonosíthattlan fémeket szedegettem ki a nyelvem alól meg a szájpadlásomról, és kihúztam a drótot is. Majd ezeket egy ikeás zacsiba raktam, hogy majd elviszem a doktornőnek, hátha fog tudni segíteni, de valószínűleg milliós nagyságrendű a kár, szóval soha többet nem ehetek SZÉKet.


Összebútoroz

- Ha már összevissza alszotok, és azt se tudjátok kinek a ruhája hol merre, mikor mit. Sosincs meg semmitek, és MINDEN este együtt vagytok. Akkor miért nem költöztök össze? - Mert ez eddig még nem jutott eszünkbe...
Melegszívű úgy tűnik megtalálta az igazit. Szerelmes, szerelmesek belé, a másik fele, és minden ami ilyenkor kell. Gyakorlatilag együtt élnek.
A párja imádni való. És ennek megfelelően imádjuk is. Én meg a hosszas "holacuccombiztosnálavagymégsejajdekinélfogunkmosni" panasz után feltettem ezt a remek kérdést. Utána persze megbántam, mert semmi jogom nem volt ilyet kérdezni, meg nem nyomni akartam őket, csak... Praktikus...
Ma reggel jön tőle egy sms:
"Tegnap megbeszéltük, és eldöntjük kinél lenne racionálisabb lakni"
Tök örülök neki.
És én is összebútorozok....
De persze szokás szerint nem egy herceggel (mert azok elfogytak), hanem Lakóbarát Anyukájával. A sztori hosszú... Ne is kérdezzétek... Egyébként örülök neki, mert ő egy hihetelen erős asszony.…

Ugyan, kérem! A hiba nem az én készülékemben van

Kép
Hogy is fogalmazott? Hogy én vagyok a "NŐ", akiért mindent érdemes lett volna feladni, és egy életen át sajnálni fogja, hogy nem tette. Aztán majd jön valaki, de nem érte/miatta áll a sarkára, hanem mert egyszerűen nem fogja bírni tovább, és érte majd borít mindent. De azért engem sajnál. ÉS majd nekem is mindig ott lesz, mint az IGAZI lehetőség.
Aztán az, aki szerint én merev vagyok és semmi belevalóság nincs bennem, és gyakorlatilag belőlem is tizenkettő egy tucat, szóval értelmetlen bemutatnia a családjának. Meg különben is... Ő nem ehhez van szokva...
Akad még olyan, aki valami oknál fogva azt hiszi, hogy a haveroknak lenyomott dumával rám is hat, és bár kedves, de neki leginkább egy anya kell.
Van még a legmélyebb döbbenetemre alkohol függő, na ebből még nem tértem magamhoz.
Aztán a tükörben magát billegető, meg a soha rám nem érős, vagy a munkamániás, és a mintaapa, a...
Én nem kétlem, hogy vannak még normális egyedülálló férfiak a Földön. Biztosan. De nekem ebből…

Vezetés technikai értelemben érvényes

Akár ezt is mondhatnám arra, hogy nem adtam meg a jobbkezet egy olyan bácsikának, akit mikor észre vettem, lassítottam, de nézelődött, és nem indexelt, csak állt a kerszeteződésbe, indulásra semmi jelet nem mutatott, csak parkolt, szóval az udvarias ácsorgás helyett belecsorgtam a kereszteződésbe, és mikor én már épp átértem volna előtte, nagy lendülettel megindult és eltrafálta a kocsim hátulját.
Persze, hajtogathatja, hogy nem adtam meg a jobb kezet, de a jobb kéz, a parkolást imitáló 70 és a halál közötti döntésképtelen bácsikák toszogatására is vonatkozik? Politiaki értelemben is?
Jó, nyilván, puffogok én is, nyilván a francnak se hiányzott ez most, és igen, csitítottam, hogy ne puffogjon, telefonszám és rendszám csere, és rendezzük le biztosítás nélkül, persze, hibáztam, elismerem, csak haladjunk...
Aztán a bácsika megrettent, és belegyező lett és segítőkész. Olyan váratlan fordulattal.
Nem is értettem, miért fogta menekülőre. Mikor beültem a kocsiba, akkor láttam a visszapil…

Bár tudnám hova, de hova, de hova megyek.

Kép
Hétfő éjjel, vagyis inkább kedd hajnalban, egy idegen országban, egy idegen városban, egy idegen hotel bejáratánál a szakadó esőben álltam, és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek, az viszont eszembe jutott, hogy majd nektek úgy karikírozom, hogy jót derüljetek a helyzeten, még akkoris, ha én ott akkor legszívesebben sírtam volna, gombocba kucorodom és behúzódok valami pad alá*, hátha jön valaki, megsajnál és megment....
Persze, valahogy most nem jönnek azok a bizonyos szórakoztató szavak. A hideg valóság az, hogy ez ezzel jár. A faluból kiszakadt, fővárosunk dzsungelében lavírozó, néha külföldet is megjáró hmmm... Mi is vagyok?
Hazafele a reptéren néztem a mellettem hömpölygő öltönyös, laptopos, folyton telefonáló hatalmas energia szinttel bíró férfiakat és nőket, és felmerült bennem a kérdés, hogy ők is elcsigázottak? Vagy vajon ők élvezik? És mégis, hová tartozom?
Mert oda biztos nem.  Ahogy néha a pesti lét is idegen, és szülőfalum csendes utcáin sem érzem magam ottho…

Éjjel fél egykor....

- Kinek, ha nem nekünk legyen gyerekünk? - Hát akik mondjuk évek óta akarnak? Vagy mondjuk évek óta együtt vannak? Vagy esetleg tervezik? - Nekem a Vendel név tetszik... - Nekem nem... és amúgy is lányt akarok. Karolina? - Karolina??? Az eleje köhögés a vége picsogás. Nem jó. - Akkor is kislányt szeretnék. - De nálunk mindenki fiú. Ő is fiú lesz. - Igen... remek... fiú... Ilyen az én formám. Kislányt szeretnék, akit Violának hívnak, erre fiú lesz és Vendel... Muszáj a Vendel??? Léccci... Karolina helyett keresünk másikat, csak Vendel ne legyen. - Akkor mit szeretnél? - Fiú neveken sose gondolkodtam. Mindig lányon.... TE MOST KIRÖHÖGSZ??? - Hát jól elkönyvelted, hogy mi meg hogy lesz... - Te kezdted. Ja, és hozzáteszem, nem megyek hozzád a gyerek miatt... - Amiatt el sem vennélek. Nem rohantunk előre azért egy kicsit? - Azt is te kezdted... - Jó, magamra vállalom, mindent én kezdtem. Majd ezt meséljük el a Vendelkének, hogy Apa, mint Herceg felébredt hosszú álmából és megszelidítette a házis…

Prréntek!

Kép
Majd hétfőn mesélek.


Mert most egyfelől túl szerelmes vagyok, másfelől, meg izgulok. És amúgy pillangók, lamúrtúzsúr éssss PRÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉNTEK.


Mert ma olyan genyára nem vagyok megértő.


Kikacagom a világot az ő négy sarkából.



Szomszédgyerekszáj

Szomszéd kiscsaj a maga kemény két évével mérhetetlen Dió fan, meg egész jól elvan velem is. (néha még akkor is, ha nincs ott a kutya)
Átjön, cukiskodik, ugrál, dumál, pakol. Hétvégén is átjött és űzte ezt a mantrát. Spuri Dió ágyához*, és nagy magyarázások közepette elkezdte kipakolni a tartalmát, és mindennek mondta a nevét:**
- Labla, labla, nagy labla, béka, csont, maci, kutyus, labla, BOR, labla..
A bor egy sípolós kólás üveg formájú kutyajáték. Sírva, visítva, röhögve meséltem az anyjának, hogy banyek, már a gyerek is tudja, hogy borozni szoktunk.... És ezek szerint sokat.



*Igen, van neki saját. Nem, nem abban alszik, még véletlenül sem. Abban az a néhány százezer játéka van.
**Imádom a kis cuki, vékonyka babahangját, ami valahogy alapból huncut.





A hétvége margójára....

Kép
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,...

akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?



Kosztolányi Dezső





Basszus... ha ez így fog folytatódni, komoly bajban leszek :D :D :D