Nem így

Egyszerűen nem így képzeltem el. Akkor sem. Basszus, akkor sem.


Hahó, sötétség, öreg barátom,
jöttem újra beszélgetni veled,
mert álmomban egy látomás megint elültette magjait, puhán lopódzva.
És ez a látomás,
ami az agyamba fészkelte magát,
Ott van még mindig
A csend hangjai közt.
 
Nyugtalan álmaimban egyedül jártam
Macskaköves, szűk sikátorokban,
egy utcalámpa sápadt fénykörében.
Galléromat feltűrtem a nyirkos szélben,
Ahogy egy neonfény villanás
a szemembe szúrt,
És az éjszakát kettéhasította
Megérintve a csend hangjait.
 
És láttam ott, a csupasz fényben
Tízezer embert, talán többet is.
Embereket, akik szavak nélkül szóltak.
Akik hallgattak, de nem figyeltek,
Akik soha nem énekelt dalokat írtak,
És közülük senki nem merte
Megzavarni a csend hangjait.
 
"Bolondok!" mondtam "ti nem tudjátok,
hogy a csend úgy nő, mint a rák,
Halljátok meg, amit nektek tanítok,
Fogjátok a kezem, amit felétek nyújtok."
De a szavaim néma esőcseppekként koppantak,
És visszhangzottak
a csend kútjaiban.
 
És az emberek leborulva imádták
Az általuk emelt neon istenséget,
És akkor kigyulladt a vészjel,
És megszólalt a figyelmeztető hang,
És azt mondta: "a próféták szava
 
Ott van az aluljárók falán,
a bérházak udvarán,
Elsuttogva a csend hangjaiban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ex-APK

180 fok

Fehér ing