Just running

Az idei első 5 kili meg volt. Persze, akkor járjon a szám, ha már hússzor lefutottam, de egyszerűen annyira jól esett. Felkeltem, jól beöltöztem, Paddy-t benyomtam és futottam. 

Felszabadító volt és dezsavűs. Minden féle érzelem kavargott bennem, megvilágosodás, okos gondolatok, emlékek. 

Milyen volt mikor Aiden megjelent és futott velem....

A düh, mikor az a Bizonyos olyan lazán vette, hogy akkor mást választ, nem engem, vele megy, és nem, még véletlen se velem. Hogy én milyen tehetetlennek éreztem akkor magam. 

A harag, a kudarc, a csakazértis, és a 190-es pulzus környéki elengedés. A tisztán látás, és megértés. 

Aztán nyújtás közben a felismerés a rossz kapcsolatokról, amikben benneragad az ember. Hisz hallottam:

- Na látod akkor kellett volna elhagynom. Aztán az ember megszokja, hogy oké volt ez a veszekedés. Aztán oké volt még egy.... De hát csak veszekedés. 

És az ember marad a szarban, mert arra vár, hogy na majd akkor kilép, mikor a másik TÉNYLEG ELKÖVET MÁR VÉGRE valamit, ami miatt ki lehet lépni. Ja, én is így gondolkodtam. Pedig ugye a kilépés oka nem a jövőben keresendő. A jelenben. Hogy ez bizony már szar. És ezért kell kilépni. Nem kell rá jobb ürügy. Persze... ehhez nekem is idő kellett...

De ahogy lógattam magam, úgy csúszott ki belőlem minden... 

... ahogy sétáltam visszafelé, köszöntem az ismerős kutyásoknak, a pulzusom normalizálódott, a vigyorom meg fülig ért. Mert ez most egy új év. Nem kell úgy lennie, mint tavaly....

apropó, mondtam már hogy idén én megyek Barcelonába? 

Táncoslábúval. 




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

Ex-APK

a csempész süti