Nem panasz

A tegnapi miatt most úgy érzem, hogy bennem akad a hang. A panasz, a gond, a ki nem mondható gondolatok tömkelege.

Kinek mondjam el? Kinek mondhatom el?

Nem eshetek kétsgébe. Fejet fel, menni előre. Diétát tartani és remélni a legjobbakat közben meg a külvilággal megértetni, hogy ez van, de úgy hogy ők még véletlen se éljék meg tehernek. Mert van nekik is saját, amit...

Áh... Írni sincs kedvem.

Süt a nap.

Elmondanám, de a tegnap miatt most kábé azt érzem, hogy nem szabad. Mert gondom az élet, oldjam meg egyedül. És NEKEM nem lehet. ÉN oldajm meg, tartsam magamba...

Van, aki mellettem van.

Tudom, hogy nem tud segíteni.

Nem is várom.

Csak most... baromi magányosnak érzem magam....

De persze ezt se mondhatom.

És még csak nem is panasz. Tényleg... Még véletlen se panasz...


Megjegyzések

  1. Ahogy írsz, abból látszik, te is tudod, hogy ez hamis gondolatmenet. Ha könnyíteni akarsz azon, aki meghallgat, mondd meg neki, hogy ne azon gondolkodjon, hogy segítsen, ha egyszer nem lehet, elég ha ott van, veled van.
    Nem kell egyedül kétségbe esni, azért vannak az emberek egymásnak, hogy együtt járják az utat. Az élethez hatalmas bátorság kell, és együtt sokkal könnyebb.
    Van egy törzs, ahol az a szokás, ha valakinek meghal valakije, akkor sorra járja a kunyhókat, és mindenhol elmondja és mindenhol sírnak vele.
    A panaszkodás az teljesen más, mint a trauma megosztása, és megélése.
    A legjobbakat neked, élj az akolmeleg lehetőségével, nem kell bezárkózni, hősködni! Puszi!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ne kímélj, kibírom

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti