Figyelj rá...

Mikor visszajövök, sokszor eszembe jut, hogy az egész viselkedése csak egy naagy segély kiáltás. Hogy azért hangos, azért színes, azért heves, azért esztelen, mert azt hiszi, rá nem figyel senki. Mert azt hiszi neki többet jobbat nagyobbat KELL, különben senki nem veszi észre.

Flegmább, bunkóbb, nyersebb, durvább, és szerintem ostobább mint az igazi énje. 

A viselkedése bicska nyitogató. Nem köszön meg semmit, és nem kér semmit. Követel. És az jár. 

Holott... 

A túl színes sztorikat meg se halljuk, a szagos érzelmek inkább bűzlenek, az ordító hangok megsüketítenek. Figyelmet akar, de már nem figyel rá lassan senki. Hiszen hányszor mondták már nekem rá, és én hányszor tanácsoltam:

- Hagyd. Tudod milyen. Csak hagyd. 

Vajon hol lett elrontva? Vajon közöm/részem van ebben? Mennyire az én hibám, hogy mikor gyerek volt, egyszerűen csak lepattintottam, mert ő csak a kisebbik Hugi és csak nyűg...
Vagy tényleg csak hagyjam... mert ő ilyen....




Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. de azért olyan nehéz elhinni. VAgy nem is akarom elhinni, hogy reménytelen....

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ne kímélj, kibírom

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

a csempész süti

Fehér ing