Szív, sürít, benntart....

A hétvégén kocsmázni voltam. Régi ismerősökkel, barátokkal. Gondolom mindenkinek megvan a fíling, ahogy nyomorog a bárpultnál, a cigis rágós leheletek meg a kilöttyintett sör-bor szag.  Ahogy a tömegbe egymáshoz nyomakodva próbálunk valamiféle tere-ferét folytatni, de valójában az ordító zene miatt nem megy. Így marad a mosolygás, torkon lefolyik a sör, idióta félig értett poénokon vigyorgás, meg semmi nem számítás, és meleg meg levegőtlenség és izzadtság szag. 

Régen voltam így, rég volt már ilyen, és közben meg baromi jól éreztem magam. Olyan... na olyan ismerősen jó volt. 

Aztán szív kihagy, levegő besűrít, gondolat benntart, és fejben gyorsan mindent helyre tenni, mert ott van Ő is. Ő, akiről  azt hittem, hogy majd egy életet, és örökké, és  a legnagyobb....

Megembereltem magam, és köszöntem és jó fej voltam és csüngtem minden szaván és már bújtam volna hozzá, és... 

... és megjelent egy csaj, a szájára adott puszit, és a nyakát átkarolva a fülébe súgta, hogy elmegy mosdóba és jön. 

Annyira leforrázott az egész, akkora pofon volt, annyira ütött a helyzet.... Olyan alpári lettem:

- Megdugtad?!
- Ő a feleségem. 

A világ.... beszűkült és kitágult, eltámolyogtam az ajtóig, próbáltam magam nyugtatni,  mélyeket lélegeztem, mantráztam, hogy nem baj, ez így van rendjén, hogy nem baj minden oké. Neki nem én, akkor nekem se ő.  Hogy tudtam hogy ez lesz, hogy így van ez rendjén, hogy el kell engednem. A bejáratnál két srác füvezett, az egyik megkínált egy slukkal. 

...én, aki soha nem cigizett, én akinek hányingere van a füsttől, akkorát szívtam bele, és annyira nem érdekelt a következmény... 

A cucc ütött. Szinte azonnal. Mire a pályaudvarra értem, minden és mindenki elmondhatatlanul lelassult, és elcsendesedett. Süket csönd. Emberek jöttek mentek, bőröndök eldőltek, a vonat beérkezett, és én nem hallottam semmit. 

Ilyen lehet az abszolút süketség. Ha nem hatott volna a fű, lehet megijedek....

Így viszont csak azt éreztem, hogy megfagyok. És hogy a csend jó. A hideg rossz, mert vacogok, de a csend, ez a süket csend.... megnyugtatott, nincsen semmi baj...




.... az óra hajnal 5-öt mutatott. Dió lefészkelődte rólam a takarót, ezért fáztam. Kikóvályogtam a konyhába, ittam egy hatalmas pohár hideg vizet, szereztem még egy plédet, bekapcsoltam a mesecsatornát, visszakucorodtam Dió mellé, megvártam míg Anyu felébred, ittunk együtt egy kávét, és én minden percben hálát adtam, hogy ez egy rémálmom volt, és nem a valóság. 

De basszus... mikor lesz már ennek vége?!






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti