Konyharuha égetés

Azon kívül, hogy megfőztem az idei első lecsót, ami szerényen szólva is zseniálisan sikerült, szóval valahogy felgyújtottam a konyharuhát. 

Alapvetően csak a konyharuha veszett oda. Meg a lakásom friss üde virág illata. (a méltóságomtól, hogy egy szál bugyiban ugráltam és legyeztem, majd olyan vizet engedtem rá, hogy visszacsapott a mosogatóból és szerteszét fröcsögött, na szóval a méltóságomtól és a michelin csillagomtól most tekintsünk el) 

Basszus olyan bűz van, mintha legalább valami rémséges rémes sátánista patkányszőrt égető szertartást tartottam volna az elmúlt 4 évben folyamatosan. 

Valakinek van valami tippje, hogy tudnám eltüntetni ezt a szagot?!

Szerintem mérgező.... a konyhát többé meg se közelítem gént aktiválta bennem....

És persze ennek a videónak SEMMI KÖZE a figyelmem elkalandozásához....



Megjegyzések

  1. Bocs, hogy belepof'

    Valahogy nagyon érzékenyen érintenek a tűzesetek. Kisgyerek koromban volt részem párban, előfordult, hogy a tetőn át menekültünk, + mindkét szülőm is eléggé érintett volt halálos tűzesetekben. Nem csoda, hogy minden új helyen legelső dolgom föltérképezni a menekülő útvonalakat. (A londoni pokoli toronyról ne is beészéljünk.)

    Kocsiban, konyhában is van tűzoltókészülékem. De konyhatüzet véletlenül se!, NE vízzel kezdj oltani!! ha zsír/olaj érintett benne, az csak továbbviszi a tüzet, és onnantól kb. nincs megállás. Ami a lényeg: fojtsd el a lángot, hogy ne jusson oxigénhez a tűz (csapj rá a tűzre fedőt/nagylábost/tepsit/hasonlót. Vizet még csak véletlenül se!)

    Egy hasonló horror esetem: frissen kitöltött S..R zöldcímkés saját márkás olajat melegítettem rántott husi sütéshez, mikor, b+, pár percen belül ÖN!!!gyulladt!!! a melegedni föltett frissen bontott olaj a lábosban. Fáklyázott a lábos teljes felülete. Ráb.tam a kéznél lévő fém nagyvájlingot, először - aztán fél perc múlva lehúztam róla, újból öngyulladt, vájling lecsap másodszor, elaludt, kihűlt. Aztán meg valahogy nem veszek S..R zöld címkés saját márkás olajat. Alacsonyan van a lobbanáspontja. (Esetleg valami hasonló probléma lehetett nálad is?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Apukám tűzoltó, és felkészített minden ilyen helyzetre. Én voltam szimplán balek. Belehúztam a lángba a konyharuhát miközben táncikáltam.
      De köszönöm az aggódást. Alapvetően azért nem szoktam ilyeneket csinálni :)

      Törlés
  2. https://www.youtube.com/watch?v=PxCnKr4zIcs

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ne kímélj, kibírom

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fehér ing

a csempész süti