A saját fejem

Valahol olvastam, hogy a legsötétebb és legfélelmetesebb hely a földön a saját fejünkben él... Azt hiszem, igaz.

Sétáltunk Dióval. Az idő nem volt csodás, de elfogadható. Se éhes, se szomjas nem voltam. Semmi, de semmi baj nem volt. A számlák befizetve, melóm van. Senki sem halálos beteg a szeretteim közül. Csak néha bekúszott egy két gondolat, amit el is hessegettem. Túlpörgöm. Túlhúzom. Túl negatívan látom. Tényleg próbáltam törölni.

Aztán azt éreztem, hogy a kisujjamon az izom szorosan átöleli a csontom. Feljebb kúszik, a karomon, minden egyes izomrost megfeszül, éreztem, ahogy a szorítja ki a levegőt a tüdőmből ez az óriáskígyó erejű görcs. Futni akartam. Rohanni, menekülni. El innen. El messze. Baj van, veszély van.

Az agyam valahogy úrrá lett a helyzeten, és visszacibált a jelenbe. Dió mellé. Sétálunk, nincs semmi baj.

Minden rendben van.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eretnek gondolat, de elvetve

180 fok

Dönts