Madárcsicsergős nagy semmi

Gondolom ti is érzékelitek ezt a madárcsicsergős nagy semmit. Meleg van, olyannyira, hogy reggel, ha lett volna időm, lemegyek futni. Minden nyákos, ragad, de a madarak csicseregnek a nap süt, és az is lehet, hogy az embernek élni lenne kedve. 

Nem tudom mikor lettem ennyire realista/pesszimista. Mert előre várom a cuki február+márciusi fagyot, hóesést, jeges hideget. Essünk túl ezen a szüttyögésen és jöjjön a neheze. 

Nem hiszek a mesékben. A csodákban igen, de azok nem velem történnek. Nem hiszek az örök szerelemben. Nem hiszek az élet igazságosságában. Az emberekben meg egyáltalán nem. Mindenki meggondolja magát, vagy ígérget, vagy nem is úgy gondolja, és másként teszi. 

Én nem értem ezt a hadszüljekmár mozgalmat. A elvetetnimagam elveket. A mártírkodást. A hallgatást. Az ígyislehetélni-t.

Én senkit nem értek, valószínűleg ezért szeretem mindennél jobban a kutyámat. 

Nem, egyáltalán nem volt rossz hétvégém. Abszolút élhető hétvége van mögöttem. Egyszerűen olyan, mintha most kicsit megkövesedett volna a világnézetem, és azt érzem, ha ebből ki akarnak mozdítani, akkor az nem hajlik, hanem törik. Márpedig én ezért megküzdöttem, és féltem és ne legyen semmi baja. 

Bocs. 

Hétfő van. 

És ráadásul szüttyös január. Lesz ez még rosszabb is.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eretnek gondolat, de elvetve

180 fok

Dönts