Verde, Vidi, Vici

"szakmabeliek" pontosan tudják, hogy mit jelent. Nem szakmásoknak meg annyit, infóként, hogy ilyenkor SEMMIVEL ne basztassátok a könyvelőiteket. Mert nemes egyszerűséggel meg fognak benneteket ölni. És nem bánják meg.

Értitek, én, picit grafomán, én, aki tud fogalmazni meg írni, meg mindezt szereti, és én, aki e-maileket ír, és minden ilyesmi.... dehát tudjátok. Szóval reggel óta írok egy levelet. Fél 5 van és odáig jutottam, hogy "Kedves Hölgyek!" Egyszerűen nem megy. Elkezdeni se tudom. Ha elkezdem visszatörlöm. Egyszerűen nem jön az ihlet. Nem jön az elragadtatás. Elragadtatás. Fenéket. Ez egy kőkemény munkahelyi e-mail. Mindenféle pénzügyi adós és munkajogi nyalánksággal. Egyszerűen nem megy. Lehet, ma inkább haza kellene mennem, pihentetni ezt az egészet, és holnap újra neki próbálkozni. Áh.... lehetetlen küldetés... PFFFF..... Inkább egy kis zene...

Néha nem mondom el a komplett sztorit, néha jól esik csak az érzést leírni, hátha ti is érzitek.... ... a déli napsütésben ledobta a pólóját, mondván, kell, hogy legyen egy kis szine a nyárra. Lustán leült mellém a fűbe, majd , két tenyerét párnának használta ahogy hátradobta magát, az orromban az enyhe fűszeres parfümje illata... ... élvezte a napsütést... Barna bőrén pőre táncot járt néhány levél árnyéka, ahogy azok a májusi széllel kacérkodtak.  Olyan volt, mint egy nagymacska. Ártalmatlannak látszik, de tudod, hogy nem az. Nem aranyos kis cicamica, dorombol, hízeleg, de a hasán a kockák, és hosszú combján a kemény izom pontosan igazolja, hogy egy igazi nagyjátékos ragadozó...  Csak egy kósza mozdulat, és véged....

Beszürkültek. Normális. Másik kell. Normális. Van rá 3 órám, hogy vegyek legalább kettőt. Nem normális. H&M-ben az eladó kiccsaj nagyon furán kiröhögött, mikor megkérdeztem, hol merre hány lépés. Ez van. Ha az ember nem érettségiző, akkor is kell fehér ing. Főleg azért, mert ha nem tudod mit vegyél fel, akkor egy fehér inggel semmiképp nem lő mellé az ember. Kell fehér ing. Mission impossible... Főleg mert nemsokára indul a gépem.... Francba.

Muszáj volt lepasszolni Dióm Anyuékhoz. És most annyira hiányzik.....

Nagyobbik húgom segítségével jól megijesztettem Anyut. Mert Anyák Napja és nem lehet kihagyni és különben is.  Mire hazaértem már Apuval elmentek tescozni. Így volt némi izgulás meg gyors hajtás, hogy jókor jó időben elcsípjük őket. Húgom berohant a tescoba, megkereste őket, hogy nekem nagyon meglepődjenek, én addig rá vártam, majd írt messengeren: - Itt vannak. - Jó, de hol?! - Hát a tescoba. - Nemmondod?! De hát hol? - Húspult Így esett hogy odakommandóztam, kétszer elbújva Apu elől, mellé álltam, miközben két kiló csirke szárnyat kért, hogy: - Nekem vegyünk csirkemellett... Ránézett Húgomra, nézte, pislogott hátrafordult és nem bírta abbahagyni a nevetést, mikor realizálta, hogy én vagyok. Akkor hagyta abba, mikor Apu átordította az egész tescot: - Én megmondtam hogy hazagyün!!! *osztrákiában úgy írják ki, hogy Mummy-Tag, és Húgom szerint ezt így kell ejteni.

A hétvégén kocsmázni voltam. Régi ismerősökkel, barátokkal. Gondolom mindenkinek megvan a fíling, ahogy nyomorog a bárpultnál, a cigis rágós leheletek meg a kilöttyintett sör-bor szag.  Ahogy a tömegbe egymáshoz nyomakodva próbálunk valamiféle tere-ferét folytatni, de valójában az ordító zene miatt nem megy. Így marad a mosolygás, torkon lefolyik a sör, idióta félig értett poénokon vigyorgás, meg semmi nem számítás, és meleg meg levegőtlenség és izzadtság szag.  Régen voltam így, rég volt már ilyen, és közben meg baromi jól éreztem magam. Olyan... na olyan ismerősen jó volt.  Aztán szív kihagy, levegő besűrít, gondolat benntart, és fejben gyorsan mindent helyre tenni, mert ott van Ő is. Ő, akiről  azt hittem, hogy majd egy életet, és örökké, és  a legnagyobb.... Megembereltem magam, és köszöntem és jó fej voltam és csüngtem minden szaván és már bújtam volna hozzá, és...  ... és megjelent egy csaj, a szájára adott puszit, és a nyakát átkarol...

Az előbb jöttem be a mosdóból. Oké, ez nem nagy szó, ilyet mindenki szokott. Meg magát megnézni a tükörben is. Ebben sincs semmi extra. Az viszont már egy jó kérdés, hogy a csókálló rúzst hogy szedi le az ember a homlokáról. Nézem a tükörben, hogy bakker ez márpedig rúzs* csík a homlokamon, jó esetben az, amit reggel felkentem. Egy szép kis ívben. Próbálom maszálni, törölni, semmi. Amúgy meg hogy a fészkes fenébe kerül a homlokomra?! Gyakorlatilag leszedtem a sminkem mire lejött. De akkor meg mégis hogy került oda, kábé rám vésve hogy ez az igazi sminkbaki?! ...és ahogy ezen elmélkedem meghúztam a széles szájú kisbögrémet, hátra hajtott fejjel kinyalintva belőle a második adag kávém utolsó cseppjét.... Igen... körbe nyalogatom ezek szerint a bögrém. És mivel a bögre nem csók, így nem kellett állni a rúzsnak a kiképzést..... :D *Bingó, még mindig nem sminkelem szarrá magam, de péntek lévén egy szakadt farmer mellett döntöttem így avantgárd módon fehér ing, meg zakó, és hog...

Az én Anyukám két mozijegyet kap. Meg virágot és képeslapot és engem, mert meglepiből hazamegyek.  De normális képeslapot venni Anyák Napjára lehetetlenebb küldetés, mint nekem megfelelő méretű farmert találni. Szerintem ez egy piaci rés. A semmit mondó és túl nyálas képes lapok közötti sáv véleményem szerint határozottan nagy üzleti fogást jelent.  Te jó ég! Ki akar Anyák Napján a geijlebbnél is geijlebb idézetekkel túl nyomtatott képeslapot adni,  amit ráadásul még csak nem is saját önnönmaga körmölt a lapra? Mert ha saját kézzel van írva, akkor is khm.. mondhatni gáz, de ha nyomtatva... Olyan lehet, mint Dove tusfürdő csomagot venni karácsonyra....

Csatakosan vonszoltam magam haza edzés után. Lépcső helyett fontolóra vettem a liftet, vacilláltam, töprengtem, és nem figyeltem, így majdnem sikerült felrúgnom a majdnem szomszéd kiscsajt. Ült a lépcsőn és sírt. De olyan magába roskadós néma keserves sírás. Leültem mellé, (neem, nem azért mert addig bírtam menni, és nem tovább) és kérdeztem, hogy mégis, minek itatja az egereket.  Szerelmes. Kidobták. Pedig a srác Élete Értelme. AZ Igazi.  Másodpercnyi döbbenet, mert hogy lehet ilyen szerelmes, hisz csak 13 éves. Ja nem. 17. 13  volt mikor ideköltöztem. Basszus már négy éve itt lakok....  Mit mondhattam volna? Megerőltettem magam, felszaladtam egy üveg roséért meg két pohárért, és meghallgattam.  A vicces, okos, sportos szorgalmas, robogóval rendelkező, dús hajú fiú sztoriját, akinek van egy leguánja, és természetesen világmegváltó tervei.... - ...de honnan is tudhatnád, ha még nem találtad meg az igazit. - Én a még igazibbat is megtalálta...

... és a gondosan kiadagolt reggeli, tizi, ebéd, uzsi kombot ma szépen megpocsékoltam egy hamburgerrel, meg sült krumplival. És most mar a lelkiismeret, meg majd beájulok a cukor sokktól. Pedig reggel futottam 6 kilit, meg este megyek edzeni, és mégis.... Oké, a gondolatot szokni kell, meg tanulni, meg úrja kezdeni... Áh.. nem megyek át kajás blogba, de értitek. Vagy menjek át? Dehogy... Az se én vagyok :D

Akkor most az van, hogy pénteken délután kettő óta mondhatni hivatalosan is IR* vagyok. Aha, ez nem ilyen vidám téma, főleg azért nem, mert csomót kell fogynom. És az igazat megvallva, halovány lila dunsztom sincs hogy hogy. A hétvégén még elsirattam egy kis alkohollal meg kürtös kaláccsal a régi csapodár életem, és mától megpróbálok belekezdeni valami egészen újba, nagyszerűbe. (KACKACKAC) Na szóval. Fogalmam sincs. Van itt valaki IR-es? Tippek? Trükkök? Tanácsok??? *ez az kérem szépen