Verde, Vidi, Vici

Néha annyira bele tudok mélyedni a gondolataimba, akkorát lépek egy másik dimenzióba, hogy nehéz visszajönni ebbe a valóságba. Szeretnék Diónak egy kertet. Szeretném délutánonként kiengedni, had hemperegejen, kergesse a leveleket, ugasson a többi kutyával, míg én a teraszon lógatom a lábam pizsiben, iszom a kávém.... Olyan idilli lenne...  Fejben már megvan a ház mérete, az udvara, a helye. A mostani környékünkön maradnék. Nem mennék messzebb. Itt sétáltunk szombaton Dióval meg az ingatlan.com-mal. Nézegettem a házakat, néztem a netet, hol melyik eladó, melyiket hogy újítanám fel, milyen lenne a kerítés, hogy lenne nagy nappali ablakom....  Annyira de annyira elvesztem a gondolataimban... Még az se tud kizökkenteni, hogy itt házat vennem... lehetetlen... Annyira elszálltak az árak. De valahogy a tudatom egyik része ebben a házkeresgélős dimenzióban ragadt, csak hogy Diónak legyen még öregkora előtt kertje....

... komolyan legyen már tavasz. Nem akarok hóembernek öltözni kutyasétáltatáshoz. Elegem van a lábfázásból. Reggelente futni akarok menni. Légyszi. Legyen már vége... Nagyon szeretnék már bringázni, tavasz illatot érezni... Légyszi.... LÉGYSZI!

.... először is mindenkinek B.U.É.K. Gondolkodom a blog sorsán. Legyen, vagy ne legyen. Mint napló, jó visszaolvasni. Mint iromány... Most súlyos az őszinteség még magamhoz is. Teszem amit kell, élek ahogy lehet. A sztori még sem kerek. Leírni mit gondolok jó lenne, mert hiányzik, de a folyamatos megpróbáltatásokat épp elég egyszer átélnem, és nem feltétlen akarok rá emlékezni. .... nem tudom, mi lesz.... Kicsit egy olyan kockának érzem magam, aki amúgy kerék és gurulni vágyik....