Verde, Vidi, Vici

 Arra ébredtem, hogy esik az eső.  Megörültem. De jó! Suli!  Az ébrenlét és az álom mezsgyéjén azt hittem, ma 5. osztályba megyek. Örültem a spirál füzetnek, az új fém tolltartómnak, az iskola táskámnak. És a fehér pax tollamnak. Alig vártam, hogy felsős legyek.  Aztán Dió nyüszögni kezdet, én meg realizáltam, hogy nem... nav ellenőrzés van, meg integráció oktatás, és az utalást is be kell fejezni, meg hónap eleji őrület... Tegnap elfelejtettem gombócos fagyit enni, pedig az az elmúlt 9 év rituáléja, hogy augusztus utolsó napján gombócos fagyival búcsúzok a nyártól. Mondjuk 8ra értem haza melóból....  Felültem az ágyban, néztem P-t ahogy összegömbölyödve alszik. Becsuktam az ablakot, kiosontam, és elkezdtem összerakni keddre a prezit.  Hajnali 5 óra van.  Nincs szép fehér pax tollam, újszagú könyveim... A laptop fehéren ásít a hajnalba...  Vajon milyen életem lenne, ha a vágy győz a racionalitás felett és nem pénzügyre megyek, hanem irodalmat és n...

 Frissen vasalt, borotválkozott, puha pizsamába burkolt drága férjem előkelően ereszkedik le tökéletes arisztokrata tartással az emeletről, miközben én még krumplit pucolok fügés gombócnak, mert nincs jobb ötletem, hogy miként lehetne menteni azt a sok fügét.... - Szivem, van valami fehér a mosógépben.  Érzem, ahogy résnyire szűkül a szemem, és nem azért, mert már fél 10 van és baromira mennék aludni.  - Jegesmedve.  - Mi? - Jegesmedve van a mosógépben.  - Plüss?  - Valódi.  Csend. Farkasszemet nézünk.  - Nem értem.  - Hát én se.  - De milyen medve? - Jeges.  Szünet, értetlenül néz.  - Jeges, mint a hangulatom.  - Most mi baj?  - A jegesmedve ketrecre nincs ráírva a nevem, hogy kizárólagosan én vagyok a gondozó, csak én nyúlhatok hozzá, csak engem nem derogál, öl meg a maci. Értsd: nyugodtan kiteregethetsz. 

 Komolyan... Nincs valakinek ismerőse Földhivatalban? Vagy nem tudja valaki, hogy hol árulnak kényszerítő eszközt ami segítségével, gyengéd ráhatással, bájos agresszióval rá lehetne őket bírni, hogy kinyomtassanak egy rajzot? Eskü kifizetem. A nyomtatást, a plottert, a hivatalnok gyerekének nyári táborát.... Zootropolis lajhár megvan?

Netflix feldobta ezt az indiai házasság keresős realityt, Pvel nem láttuk az első évadot, de valahogy az előzetes mind a kettőnket lekötött és elkezdtünk belenézni. Neki is tetszik, engem pedig szinte teljesen elvarázsol. Mint a gazdag ázsaiaikról szóló, vagy a Fab5....  Valójában lehetetlen küldetésnek tűnik megtalálni azt az embert, akivel boldogan, elégedetten, együtt fejlődve le lehet élni egy életet. Tetszik ez a kis segítség. Az asztrológiai hókuszpókusszal, coach-okkal, számmisztikával együtt.  Nekem sokáig tartott megérni, felnőni, értékelni egy olyan kapcsolatot, mint amilyen Pvel megadatott. És a jó oldala mellett megküzdeni a nehézségekkel, kompromisszumokkal, a hétköznapokkal, a fáradtsággal, a kétségekkel, saját magam bírálatával.  Sosem fogom kinőni, hogy nem vagyok elég. Nem vagyok elég jó senkinek.  Ez túl nagy seb, nem tud begyógyulni. Dolgozni viszont lehet, és kell rajta.  Elgondolkodtató, hogy mások miként csinálják? Mi alapján döntenek? Sodr...

 Nővérke megjegyezte, milyen bájos az aláírásom. Pislogtam, hogy bájos? Egy aláírás? Igen, mert van benne szívecske... És tényleg...

 P csütörtökön elment edzőtáborozni, én meg otthon maradtam. Húgom első reakciója a szingli hétvégére, hogy basszus de jó, menjek Szigetre! Szigetre?! Egy estére legalább 50ért?Az a fogdokim egy alkalmas ára. Meg ha mennék is, P-vel mennék. Ha meg neki nem lenne kedvem, én meg mindenképpen menni szeretnék, akkor úgyis elmennék, hogy ő itthon van. Ez fontos alappillér. Ennek fényében az egész hétvége leírható egyetlen képpel:  Valamiért az volt a fixa ideám, hogyha minden egyes nap felmosok akkor azzal tutira minden koszt felszedek. Már amikor csináltam se értettem magam, de szívatásra pont jó volt.  Rá kellene vennem magam a reggeli futásra. Egy órára, hogy a túlcsorduló kerek alakom csak bájosan gömbölyded legyen.  Be kell valljam, se a futás, se a nagytakarítás szobrászának nem én lennék múzsája....  Azért mulatni is volt idő, megnéztem a ráckevei piacot. Nagyon nagyon jó volt, nagyon élveztem, nagyon megyek majd máskor is. 

 Aláírtam a kezelésről a számlát, és azon gondolkodtam, mennyivel egyszerűbb lenne a fizetésem 2 részre osztani és élből két helyre utalni. A hitelre meg a dokinak. Az így megspórolt bankköltségen lehet tudnék venni mondjuk 2 kiló kenyeret.  Ironizálok.  Különben is mekkora szerencse ért: Dió séta közben találtam egy kétezrest. Életembe nem találtam még ekkora nagyon nagyon nagy pénzt. Aztán P lelombozott, hogy ez egy kiló kenyér és két gombóc fagyi... Höhö.... A páros évek mindig szarok. De legalább ez is úgy rohan, hogy már el is múltam 38.  Én az oroszlán, mérleg aszcendenssel, a maradék izé meg osztozik a bakon meg a skorpión.  Öregszem.  Már azon sem akadok fenn, hogy a saját családom engem nem köszönt meg... Milyen fura. Megkérdezték mit kérek. Mondtam, hogy tortát. Nem kaptam tortát. De ne legyek telhetetlen! Idén legalább felhívtak.  Mondjuk szerintem P az utolsó ottlétünkkor elég sokszor elmondta....  P-vel vacsizni voltunk, kaptam egy sz...

 A genetikai lottón ezt a két csodás kiegészítőt megnyertem magamnak. A diklszekia enyhe, a diszkogárofia közepes. Minderre őszbe hajló fejjel jöttem rá, vagyis nem is én, hanem egy barátom, akinek a férje, gyereke, kutyája macskája mind mind ettől szenved.  Keverem a "d"-t és a "g"-t.  Meg kell erőltetnem magam, hogy az mindegy. Nem mindedj. A szóval, nem zsóval.  A "cs" mindig "cs" legyen és nem csússzon néha "sz"-be.  Azokat a finomságokat, hogy milyen j elhanyagolható semmiségnek tekintem.  Az olvasás. Kevésbbé feltűnő, mert gyorsan sokat olvasok, akár mondhatnám figyelmetlenségnek is, de valójában a legjobb fokmérője az agyam fáradtságának. Frissen, fitten, kipihenten szinte semmit nem olvasok félre. Amennyiben meg fáradt vagyok, mint tegnap....  Az öltöző szekrény nem költözik sehová. A jegykiadásnál sem ledet adnak. Az urbanizáció pedig nem urináció, semmi köze a vizelethez. És stb és a stb... Ennél a háromnál adtam csak hangot a...

 Folyamatos dilemmát jelent, hogy mi az útja annak, hogy a szüleinknek segítsünk. Van közöttünk egy pici nézeteltérés ezt illetően. P sokkal racionálisabban közelíti meg, én meg inkább EQ-ból.  Alapvetően egyelőre sem P édesanyjának sem az én szüleimnek nincs s.o.s szüksége sem ránk, sem a pénzünkre.  De ez csak akkor ha az alapokat vesszük.  Tegyük fel, hogy mindkét oldalnak segítünk, mondjuk egy-egy nagybevásárlással. Tartós élelmiszerrel, mosószerrel, domestossal.... Mondjuk havonta egyszer.  Iszonyú jól jönne mindenkinek, tökre örülnének, az én lelkem is könnyebb lenne... Mert adni jó.  És akkor a racionalitás. P édesanyja nem bánik jól a pénzzel. Konkrétan szórja. Hülyeségekre, de legfőképpen egy kuruzslóra. Behálózta és szipolyozza. Lebeszélni nem lehet, jobban hisz neki, mint bárki másnak. P úgy gondolja, hogy ennek a bevásárlásnak az összege a kuruzsló zsebében kötne ki, márpedig jogosan ő nem fogja közvetetten fizetni.  A szüleim. Apum láncdoh...

Van rajta vízkőtelenítő gomb is.  És akkor csak főződ főzöd a kávét, amennyi kell. Milyet kérsz? Kapucsínó? Látte? Amerikánó? Fletvájt?   délelőtt 10 óra van. Nézem a kotyogósom. Felteszek egy gyenge kávét. Lecsavarom a biagletti tetejét, kiütögetem a reggeli főzésből benne maradt zaccot, kiöblítem. Vizet teszek az alsó részébe, ráteszem a pici tölcséres szűrőt, kiskanállal őrölt kávét lapátolok bele. Rászorítom a tetejét, felrakom főni.  Hallgatom, ahogy lassan, duruzsolva kotyogva kesernyés illattal tölti meg a teret. Pici tejszín, pöttyös bögre. Nem. Nem kell több. Nem kell jobb. Nem vágyom másra. Akkor sem, ha én maradtam az utolsó a földön, aki kotyogós kávéfőzőt használ.  Dolce vita....  

  "A Schneeberg egy laza túra, rutintalan hegymászóknak is jó papucsban. Nyáron meleg van a csúcsán, nem kell túlöltözni meg túlparázni. Pár óra és már a völgyben is vagy."   Az az ismerős, aki ezeket a tanácsokat adta, és én balga megfogadtam, na ő vajon valójában el akar tenni láb alól? A hegy gyönyörű, a túra gyönyörű, mi meg két hülye egy pár én túra szandálban, P egyszál pólóban nekivágtunk, kisvonattal fel, gyalog le.  Hát.  A csúcson a keresztnél majdnem megfagytunk, el kellett kérnem P-től a zokniját, így majd 40 év alatt először én is behúzhatom azt a divatterrort, hogy zokni-szandál és még örültem is neki. Lefelé az első egyharmadon úgy éreztük magunkat, mint a rossz gyerekek akik tilosban dzsindzsásban járkálnak. Gyönyörű volt. Egyszer visszamegyünk rendes túracipővel, nadrággal, pulóverrel.  A második és harmadik harmadok elég egysíkúak voltak és meredekek, apró kavicsos út, ennélfogva én meggurultam a kicsi kavicskákon és térdre borultam a felfelé t...

 Emlékeztetni magam: kevesebb én, kevesebb ítélet, több szeretet. Legfőképpen félelemből elkövetett arcoskodást visszavenni.