Dilemma

 Folyamatos dilemmát jelent, hogy mi az útja annak, hogy a szüleinknek segítsünk. Van közöttünk egy pici nézeteltérés ezt illetően. P sokkal racionálisabban közelíti meg, én meg inkább EQ-ból. 

Alapvetően egyelőre sem P édesanyjának sem az én szüleimnek nincs s.o.s szüksége sem ránk, sem a pénzünkre. 

De ez csak akkor ha az alapokat vesszük. 

Tegyük fel, hogy mindkét oldalnak segítünk, mondjuk egy-egy nagybevásárlással. Tartós élelmiszerrel, mosószerrel, domestossal.... Mondjuk havonta egyszer. 

Iszonyú jól jönne mindenkinek, tökre örülnének, az én lelkem is könnyebb lenne... Mert adni jó. 

És akkor a racionalitás. P édesanyja nem bánik jól a pénzzel. Konkrétan szórja. Hülyeségekre, de legfőképpen egy kuruzslóra. Behálózta és szipolyozza. Lebeszélni nem lehet, jobban hisz neki, mint bárki másnak. P úgy gondolja, hogy ennek a bevásárlásnak az összege a kuruzsló zsebében kötne ki, márpedig jogosan ő nem fogja közvetetten fizetni. 

A szüleim. Apum láncdohányos. Anyum rengeteg édességet és felesleges nasit vesz. De ennél meredekebb, hogy mind a két húgom erőteljesen támogatják kolbásszal, sajttal, szalonnával, fűvel, fával, pénzzel... Az utolsó centüket is odaadnák a húgaimnak. A saját jólétük kárára. A tesóim... hát többet keresnek, mint P meg én együtt.... Szóval... ide sem biztos hogy jó helyre landolna a támogatás. 

Szóval... dilemma. 

És közben érzem a nyomást. A ki ugyan nem mondott, de erősen ráutaló magatartást mutató segítség kérést. 

Segítenék. 

Aztán a sztorinak az a része, amikor elmesélik, hogy a család többi tagjának mit segítettek és mennyit, és hogy nekünk meg úgysincs rá szükségünk mert de jó nekünk.

Hm. Az egészen biztos, hogy nem egy guriga sajton múlik a havi költségvetésünk... 

Olyan nagyon visszás. 

Amikor pölö anyám közli, hogy minden vagyona az unokáié, amin nekem már a szemem se rebben, hogy egész életembe nem igazán kaptam semmit, miért pont örökölnék egyszer?! Akkor beindul a saját sértettségem, hogy 14 évesen közölték, gondom az élet, segítséget nem, korlátokat, feladatokat és szabályokat ellenben annál többet tettek a nyakamba. Akkor most miért akarom ezt is a nyakamba venni? 

És nyilván P-nek is megvan a saját sztorija, amiért dacol. 

Aztán ezt elhessegetem. 

Mert szükségük lesz a segítségünkre. 

De hogy lehetne ez értelmes? Mennyi az, ami nem fáj? Hogy lehetne ezt jól csinálni, hogy ne érezzem kihasznált baleknak magam, célt érjen és tényleg érjen valamit... 

És ez még csak az egész hercehurca eleje....