Verde, Vidi, Vici

 Nagyon szeretek korcsolyázni. Nem vagyok profi, épphogy nem esek el állandóan, picit tudok hátra felé menni és koszorúzni.  A legjobban élő vízen szeretek korizni, amire talán már vagy tíz éve nem volt lehetőségem.  Kimentünk tegnap egy utolsót korizni a műjégre.  Három órán keresztül róttam a köröket, kerülgettem az embereket. Sütött a nap, egy szál pulcsiban, sapkában, és teljesen leizzadva, mosolygósan, élni jó érzéssel siklottam. Néhányat estem is, a térdeim és a könyökeim foltosak.  Suhantam, éltem. Szeretem.  Szezont búcsúztattunk. Búcsúztam. Búcsú. Nem jó búcsúzni. Nem jó az egész. Minden szürreális. Az élet megint egy Attwood regény.  Az útleveleket, Dió kiskönyvét és a külső telefontöltőt néhány gyógyszerrel egy kis tasakba készítettem. Tudom melyik cipőt, melyik nadrágot és pólót vinném.  Mintha ennek lenne értelme egy esetleges atomtámadás esetén....

 ... tegnap még keserű poén volt, mára fullasztó valóság...

 Tegnap megint mégse lett világvége.  Mert ugye meg  volt vala jósolva, hogy megint világvége. Hacsak a háttérben már nem megy ezerrel a harmadik világháború. És akkor tulajdonképpen a tegnap lehetett a kezdete a világvégének.  Dióséta közben kielemeztük P-vel, hogy mit fogunk tenni, ha tényleg világvége van. Volt. Lesz. Többek között edzés után megittuk a Bozzante-t , mert edzeni el kellett menni, hogy képesek legyünk izomból lenyomni a zombikat. Vagy az oroszokat. Vagy a konzervatívősmagyarkeresztényeket. Vagy vatevörjuvant. A Bozzante meg nem mehet kárba.  Tiszta ágyneműt húztunk, hátha utoljára alszunk egy jót a meglévő világban, lehet reggelre abban robbanunk fel.  Számításba vettünk mindenféle túlélési taktikát. Hová kellene menni, mit kellene enni vinni, milyen ruhát és naptejet kellene beszerezni....  Poénnak jó volt.  Aztán komolyabbra fordítottuk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetet és energia hiányt valahogy nekünk is túl kell élni, á...

 Tegnap egy másodpercet sem túlóráztam, annyira fáradt voltam. Oké, kellett volna, mert nagyon nem végeztem a kitűzött szentenciával, de képtelen voltam koncentrálni. A végére a fejem is fájt, kábé értelmetlen volt maradnom.  Hazafelé vettem kenyeret, még világosban sétálni vittem Diót, megfőztem, kicsit takarítgattam, aztán leültem olvasni, de majd kifolyt a szemem, így bekuckóztam, és a Szuperhőst nevelek második évadjába kezdtem. Még átvillant az agyamon, hogy kicsit Stranger things-es, de a következő "pillanatban" P ébresztgetett, hogy hazaért.  Ő viszont nagyon túlórázott, mert áfa határidő, és nem automatizált a programjuk. Az egész szegénynek nettó szívás.  Talán meg se mozdultam úgy aludtam. És most fényesebb a világ, és fog az agyam.  Kicsit bűntudatom van, hogy így kifakadtam mások gyerekeire, és emiatt negatívnak és gonosznak érzem magam. Nem tudtam "kapcsolódni". Meg nem akarok olyan lenni, mint a saját anyám, aki velem végletekig szigorú volt, a kis...

 Szerettem volna valami cuki megemlékezőst írni a lakás avató szombati uzsonna partiról. Kollégiumból barátok voltak nálunk szombaton 4 darab 5 év alatti kisgyerekkel.  Sütöttem répa tortát, mert ezt eddig még nem rontottam el, szerencsére most sem. Csináltam tökéletes pogácsát, barátnőm receptje, ezt is nehéz elrontani. És retró falatkák voltak, meg keksz a gyerekeknek.  A ház nem mindenkinek nyerte el a tetszését, sőt, egyik fiúnak kifejezetten nem tetszett. Nem tetszett a környék, mert hogy ott egy foci pálya. Hogy hiába zsák utca, ott van 200 méterre egy út, amin jár 20 percenként egy busz, na az micsoda zajos. A ház szerinte nagymamás, mert hogy lehet ilyen színe a konyhabútornak, miért arany a fogantyú és a mennyezetnél a díszléc kifejezetten nagyanyáink korában volt divat. Hogy nem modern, hanem minden öreg. Elsőre ledöbbentem a nyílt ellenszenvén, másodjára elfogott vele kapcsolatban valami fura empátia. Ő az a srác, aki a második kerületben nézett 370 millióért t...

A végtelen fáradtságnak az az oka, hogy végtelen fáradt vagyok. Nem bírom letenni a feladatokkal teli hátizsákot, nem tudok hátradőlni, lábat lóbálni, olvasni, almát rágcsálni, kutyabuksit simogatni és csak lenni.  Nincs feltöltődési pont.  A hétvégék ebben az évben szinte kivétel nélkül valamelyikünk betegségével teltek. Az eheti Dióról szólt. Bélgyulladása van szegénynek. Nagyon fáj a pocakja, púpos görcsös a hátacskája, szurit kap, szenved, diétázik, nem eszik, szenvedek, mert éhen hal. Most már látszik a vége, a végnélküli hányás takarításnak, de az sem pihentető, hogy ha éjjel megmoccan, én ugrok, hogy jesszus mi van, megint görcsöl?  Szóval. Nincs lehetőségem töltődni.  Mint a telefonnak... Milyen jó lenne. Csatlakoznék a rendszerhez, kapnék extra dózis napfényt, nagy adag alvást, nyomnának egy resetet az agyamon, tenger vizes átmosást, igazi paradicsom ízű paradicsomot....  Tegnap 9kor már aludtunk. Évelő növények csaptak fejbe az ipad segítségével olyan ...

 Középiskola első osztályában egy pár hónapig a világ legjobb biológia tanárához volt szerencsém. Szigorú volt, hatalmas tudással rendelkezett, szerette az embereket és állatokat, adott és követelt. Igazi tanár volt. Talán az egyik legnagyobb azok közül akik tanítottak.  Életre nevelt. Akkor talán fura anekdotákkal, amit a kamasz még kinevet, de felnőtt fejjel... Hmmm.... Például, hogy kakilni nem szégyen. Természetes dolog. És ő mennyire nem szereti, hogy ezt az alap biológiai folyamatot a társadalom így megszégyenítette.  Ahogy felháborodott azon is, hogy milyen kevés a női WC.  Mindig kevesebb, mint a férfi. Pedig a nők menstruálnak, és ebben a szintén csodálatos és természetes folyamatban egy nőnek több időre van szüksége a WC-ben.  Sokat mesélt arról, hogy mi a férfi és mi a nő szerepe a családban. Hogy miért kell, hogy az apa birkózzon a kicsi gyerekeivel eközben anyuka a háttérben jajongjon, hogy bajuk ne essen.  Sokszor eszembe szokott jutni.  ...

 Hát az van, hogy P pozitív teszttel is teljesen jól van már szerencsére, én meg negatív teszttel szenvedek. Tegnapelőtt láz, tegnap iszonyú fejfájás, ma meg mindennek szörnyű szörnyű íze van. A víz sós, a kenyér savanyú, a kefír keserű, a túrórudi ragacsosan édes.  Biztosan kutatják, hogy ez vajon mitől van, hogy kvázi egyértelmően covidosnál nem mutatja ki a teszt a covidot.  Mondjuk egy vicc, hogy mennyire rutinosak vagyunk már ebben az egész szarban. 

 A legnagyobb Sex and the City rajongó ismerősöm egy férfi. Nem ismerek olyan csajt, aki annyiszor látta volna minden egyes részét a sorozatnak, mint ő.  Amíg P HVGket olvasott addig én sorvasztottam kicsit az agyam az új részekkel. Mert tényleg nem lehet semmit csinálni...  Hát. Megnéztem 3 részét.  Aztán ráírtam erre a barátomra, hogy neki hogy tetszett.  És azt mondta, pont olyan szar mint az új Pletykacica. A ruhák szépek benne, de egyébként egy rangon aluli tragédia.  Hálivúd túltoja a píszít. Elveszik az élvezeti érték, nem lehet normális cselekményszálat és bonyodalmat vezetni....  Így marad az élen a Cobra Kai, ami tényleg tényleg zseniális sorozat.

 ... képet készíteni a pozitív covid tesztről és a közelebbi ismerősöknek elküldeni azzal hogy akkor mi most már megint a seggünkön kell hogy üljünk.  MINDENKI azt hiszi terhes vagyok.  MINDENKI azt gondolja így akartam bejelenteni. Hát de mondom most komolyan. SEMMIT (aminek tényleg van jelentősége) nem jelentettem még be így életembe. SEMMIT. Én mindent személyesen mondok el, ha tehetem. És ha tudom, hogy tehetem és arra hónapokat kell várnom akkor is személyesen. Mert ha öröm, akkor szeretem látni a reakciót, ha bánat, akkor ott tudok lenni segíteni, vigasztalni, magyarázni.  Mivel állandóan van valami gebasz, ezer éve voltam edzeni és ez meglátszik néhány baráti kiló társaságában. És erre is mindenki azt hiszi terhes vagyok.  Mert azért híztam. Vagy mert tuti hormont szedek.  Már bocsánat, de az embereket ez az egyetlen dolog ami velem kapcsolatban foglalkoztatja. Nyomnak. KELL szülni, férjhez mentem. Alig néhányan vannak, akik megkérdik, hogy vagyok, m...

 Hogy is mondta ormányfőni? 5 nap után szabadulni pozitív teszttel lehet, vagyis negatívval, mármint hogy az eredmény pozitív hogy jó mert a teszt negatív......  Tegnap még majdnem világosba hazaértem, és még a napsütéses eufóriában a korábban kinézett extraszuper pékség felé vettem az irányt ebikuttyal, mert másfél kilométer az nem táv, az pont egy séta Dióval. Olyan boldog volt ő is, olyan önfeledtnek éreztem magam. Tavasz volt a levegőben.  Csomó gond(olat) kavargott a fejemben, de valahogy mindenre olyan egyértelmű és tiszta volt a válasz. Húgom válása és a vagyon megosztás. Anyám és a miért nem vagy már terhes. A cégnél a visszaeső rendelés állomány. A kis kolleginám eltolt lombik bébije. Barátnőm autista spektrum zavaros kisfia. Dió műtétje...  Mindennel kapcsolatban úgy éreztem megoldható. Hogy minden úton van. A dolgok mennek, ahogy kell.  Vettem finom ősi búzás kovászos kenyeret, meg egy linzert és majdnemhogy ugrándozva hazasétáltunk.  Mire P haza...

Nekem a tenger, meg a nap.... Te jó ég! Fülig ér a szám.  Ma kaptam jó pár rossz hírt történésekről, és én mégis. Fülig ér a szám.  Süt a nap.  Mert legyen valami most küzdelmes vagy nehéz, szerintem minden helyén van. Minden jól fog alakulni, mert jól kell alakulni. Hiszem. Akarom. Hiszem. Érzem. És a nap süt.  Na megyek táncolok egyet az udvaron a napsütésben.        

 Az egyik sarki ház kerítésén valami csodaszép növényke van. Egyféléből két színű meg valami másik, és rá van futtatva a kerítésre és télen nyáron gyönyörű.  P-t még az ősszel rábeszéltem, hogy nekünk is ilyen kell, így a kerítésre futtatva, mert ez annyira annyira szééép. A tulajokkal sose találkoztam, pedig Dió séta mindig arra van. Többször megfordult a fejemben, hogy lehet becsöngetek és megkérdem. Vajon mennyire néznének dinkának? Ma reggel mellém szegődött a szerencse. Én a 15 centis hó miatt (igen, máshol nem látszik, de nálunk, a hegyen, a faluba*, megmaradt és ilyen sok esett) korábban vittem Diót sétálni, mert autót is kellett takarítani, a csoda szép kerítés tulajai meg korábban keltek, mert autót kellett takarítani. Így illedelmesen köszöntem, és megkérdeztem, hogy miféle növénykék díszítik a sarkot. A férj furán nézett rám, hogy hókaparás közben nekem ez a legnagyobb gondom, de a feleség készségesen válaszolt. Így már tudom.  Borbolya és tűztövis.  Tegna...

 Két teljesen más életszemlélet, avagy így szeretnék én is 60 éves lenni....   - Már az udvart tervezgetem, hogy milyen füvet szeretnék, milyen bokrot... - Térkő, azt egyszer lerakod aztán jóvanazúgy. - Füvet szeretnék, meg erdő kertet. Ami fenntartja magát. Olyan szépek vannak. - Milyen az az erdő kert? - Küldök linket...  https://www.agraroldal.hu/erdokert_img-1.html - Pfff.... Műfű. Az kell neked. - Nem, nem akarok műfüvet.  - Ez nem neked való. Ezzel csak a gond van .  - Műanyag. Melegszik. MŰ. - Majd meglátod hogy igazam van.  - Most miért húzol le? - Nem húzlak le. Csak mondom. Hogy tudd.     - Nézegettem a kertet, hogy lehetne megcsinálni. Van ez az erdő kert.... - Az a gazos? - Tulajdonképpen ja.... - Az szép. Ott lakik süni, meg lepke.  - Te újítasz idén valamit? - Hát most lehet bolondnak nézel, de képzeld el, rendeltem egy kosárpalánkot.  - Komolyan? - Púpos vagyok, öreg vagyok, arra gondoltam, majd a jó időben dobálok egy fél...