Verde, Vidi, Vici

Anyu megkérdezte egyik nap random, hogy de ugye jó itthon lenni?  Én meg néztem rá, és éreztem, hogy naagy és kerek a szemem, és vacilláltam, hogy mit mondjak. Hazudjak? Kell az igazság? Aztán egy féligazságot csak kinyögtem.  Most nagyon tudna folyni belőlem a panasz. Végeláthatatlanul. Kisebbik Húgom, nagyobbik Húgom férje, a kutyák, Apu egészsége... meg hogy én vagyok fura.... A legdurvább, aminél végül elszakadt a cérna. (Anyám szerint sokszor összevesztünk. Szerintem meg nem. Már csak azért sem, mert szombaton megkérdezte, mit főzzön a héten, mondtam, hogy miattam ne fáradjon nekem minden jó, de mégis mit főzzönre elsoroltam 7-8 féle kaját. Rá is bólintott, de ezt eljátszottuk minden nap, és minden egyes nap azt mondta, hogy de mégse mert meggondolta magát és főz mást, és csütörtökön mikor el kezdett megint nyomasztani, visszakérdeztem, hogy amúgy ha úgyis tudja, akkor miért futjuk ezeket a köröket, aminek a végén én vagyok a hálátlan, mert nem jó amit fő...

Lakóbaráttal sok vízilabda meccsen voltunk, és csomó csomó meccset néztünk fröccsözve a kanapén, vagy 2016-ba úgy drukkoltunk, hogy a lakás ajtaja nyitva volt a folyosóra és a szomszédság egymáshoz rohangált át, hogy basszus láttad?! Láttam! 47 éves volt. Negyvenhét.  Hogy lehet? Hogy történhetett ez meg vele, hogy történhet ez meg bárkivel? Nagymamám hasnyálmirigyrák miatt aludt el...  Csak sejtem a csillapíthatatlan fizikai fájdalmat. A család... a pici gyerekek...  Nem is sokkal idősebb nálam. P-nél se. SzSznél meg végképp nem idősebb.  Mélyen érint. Önmaga miatt, és önmagam miatt. Nem lehet csak ennyi... nem múlhat el csak így.

Leírom, visszatörlöm, nem is lényeges, nincs is igazából semmi se. Mégis közlési kényszerem van a semmiről. Vagyis ami így a háttértárolómban pörög, hogy most olyan ösztrogén pótló gyógyit kapok, amitől csodás fényes a hajam és nincsenek undormány ragyák a bőrömön. Tök jó. Kár hogy nem ez az alapbeállítás... És valójában az esőnek se kéne esnie végre....

Tegnap kijöttek a közteresek, mert videóval alátámasztott bejelentést kaptak, hogy több nagy testű kutya rohangál póráz nélkül és abszolút engedetlenek. Na. Ez nem én voltam, mert nem csináltam videót. Ergo másnak is baromira böki a csőrét a szitu.  Na de maga az intézkedés. Jól elröhigcséltek, akkor a kutyákat pórázra tették, és elindultak a kutyafuttató felé, majd egy óra múlva megjelentek újra, mintha mi se történt volna, annyi különbséggel, hogy a kutyák pórázastól voltak elengedve. Este fészen láttam, hogy az egyik naaagy állatvédő és naaaagy kutyás és bandaalapító kétségbe esetten írt, hogy hát mi történt az ő kis csapatával?! Percekig néztem, hogy reagált a "kiscsapat", hogy járnak a közteresek, muszáj volt máskor menni...  Most erre mit mondjak? Ha ma este is banzáj lesz, P is ír egy dörgedelmes levelet. Aztán felhívjuk a jegyzőt.  Nem kicseszésből, de pitbull, amsztaf, meg akita és még nem tom miféle nagy testű kutyák marakodását, kontrol...

Ettől most olyan jó kedvem lett :)

Nagyon valószínű, hogy nem alig tíz évesen kellett volna ezeket a remekműveket olvasnom, de hát Nagyim megvette az összeset, és én imádtam. Főleg a Romana-t, mert olyan csodás helyekre repített. Hányszor ábrándoztam egzotikus szigetről, ahogy gázolok át a buja növényzeten, a hófehér homokos tengerpart felé, miközben zuhog az eső, nekem a könnyem záporozik, hogy mégse szeret A FÉRFI. A jóképű mr.tökély, aki egyszer csak megjelenik a semmiből (egy machétával), magához von, szerelmet vall, ölbe vesz és bevisz a kandallós meseszép házba, és elmondja mennyire de mennyire nagyon nagyon szeret, hogy én és csakis én vagyok élete értelme, és legyek a felesége ott és azon nyomban.... És én éreztem az eső illatát, a férfi ázott bőrének és friss aftershavje illatát, a ropogó fa illatát a kandallóból....  Áááááá...... Évek óta nem láttam sehol egyetlen egy példányt se. Tegnap a sparba tök véletlen találtam egyet. Naná, hogy hazajött velem!

- És akkor ez ilyen ingyen pénz neki.   - Nem értem. Hogy lenne ingyen pénz? Lesz munkaviszonya? - Nem, ehhez az nem kell. Meg most nem az a lényeg. Nem kell megszakadnia, két gyerek mellett is tudja csinálni, és hát tetszik neki, hogy végre csinos lehet, kiöltözhet. A fekete mappa, meg az elegáns ruhák. Mindig kis tipptop ahogy egy felelős irodista kinéz. - Én még mindig ott tartok, hogy hogy kapja meg a "fizetését". - Valami Katától vagy mi... - Jessszus... Kata az nem egy személy. Egyéni vállalkozónak kényszerítik. Az egy adózási mód. 12X50.000 havonta, 2X25.000 ipa évente és még 5.000 kamarai tagdíj. Ha meg egy helyről kapja, akkor fennáll a bujtatott munkavállalás ténye...  - Ne nekem mond, én nem tudom. Ő tudja. De hogy milyen szép kis kosztüm kabátkát vett... - Ez 655.000 Ft évente, amit akkor is ki kell fizetnie ha nincs bevétele. Amúgy a felelős irodista lehet éppen egy soha le nem takarított zöld conversben egy fehér pólóval és farmerben, mert nem a ...

A környékünkön az elmúlt hét évben semmiféle probléma nem volt a kutyásokkal. Összeszedtük a kakit, figyeltünk, amikor póráz nélkül volt séta, mindenki mindig tudta merre a kutyája, és csak olyanok engedték el, akik.... hát... megbízható, nem 50 kilós félelmetes fenevaddal rendelkeztek.  Az elmúlt három hónapban, talán a karantén miatt, de olyan kutyákkal jelentek meg, teljesen első kutyás gazdák, ráadásul bevallottan panel lakók, amit még most is nehezen hiszek. el. Péntek óta három olyan konfliktusom adódott, ami arra ösztökél, hogy ki kellene hívni rájuk a közteret, amíg nagyobb baj nem lesz. Mondom ezt úgy, hogy van kutyám, akit póráz nélkül is szoktam sétáltatni.  Ezek a kutyusok nagytestűek, értsd, marmagasság olyan 30-40 centi. Van két kölyök akita, kölyök csoki labardor, 2 kölyök bull, egy felnőtt bull terrier. Egy óriás uszkár, meg néhány nagyobb keverék. 2 vagy három angol bulldog, meg pár francia bulldog. És ezek bandáznak póráz nélkül a "réten". Aki kicsi...

Él bennem egy szörny.  Erős, félelmetes, tudatos, önérzetes, nagyképű, rombol és épít, akar, követel, nem tűr ellentmondást, végtelen igazságérzete van, egyszerre nemes és kegyetlen. Türelmetlen.  Magas, izmos, a válla a világ terhét elbírja, szikla szilárdan egyenes háttal áll, és villogó zöld szemei perzselő szikrát szórnak.  Olyan ereje van, ami kifordítja a világot a négy sarkától és bárkit képes bármi áron és bármitől megvédeni, bármit elpusztítani. Hogy mikor "született", csak sejtem. Hogy mikor bújik elő, azt pontosan tudom. Régebben csak akkor jött elő, ha egy szerettemet, vagy olyan embert akiért felelősséggel tartozom sérelem ért. Most akkor is előjön, ha engem fenyegetnek. Ha Verde kicsi kocsonyás szolid félős lelke megretten, összekuporodik a sarokban és zavarodottan "bocs hogy élek"et motyog.   Mert valójában nincs olyan, hogy bocs hogy élek. Élek. Senkitől nem kell bocsánatot kérnem. Se Anyámtól, se P-től, se Ex-től, se baráttó...

Kolleganőm édesanyjának nagyon sürgősen kell vér a jövő heti műtétjéhez. Tegnap elmentem én is, hátha tudok segíteni.  Alapvetően tűfóbiás vagyok. Nem kicsit, hanem nagyon nagyon nagyon. És féltem, hogy a vénám is összeomlik, ahogy ilyenkor szokott. DE, mentem. És sajnos nem segíthettem.  A tükrözés, a hemoglobin szintem, a gyógyszerek amit szedek, mind mind kizártak. P-t is kizárták a 134-es hemoglobinja miatt.... Álmomba nem gondoltam, hogy ennyire nehéz vért adni. A4-es oldalnyi kizáró tényező, meg a hemoglobin, meg a minden...  Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült. Egyben frusztráló is, mert most realitássá vált, hogy mit jelent az, hogy B Rh negatív vagyok. Sikeresen a legritkább, amit a doki ki is hangsúlyozott, hogy nagyon örülnének a véremnek, szedjem csak össze magam aztán menjek szépen.  Tehát ha nekem bajom lenne... nem lesz hozzá vér... Tényleg, itt esetleg nincs lelkes véradó, aki még hajlandó is lenne vért adni? Hátha....

Múlt hét legnagyobb és tartós eseménye, hogy Szőrös Gyerek beteg. Múlt héten nagyon beteg volt, a héten már csak beteg. Eléggé megijesztett, de most már túléli. Folyt a nyála patakokban, hányt, és úgy pisilt, mint egy lánykutyi. Semmihez nem volt kedve, még enni se volt hajlandó. Lázas volt, rázta a hideg, nagyon rosszul aludt és folyamatos hányingerrel küzdött. Szar volt hallani a dokitól, hogy ugye a festékes előzmények, meg az hogy hét éves, hát... Hét év az semmi. Bakfitty. Még fiatal, és különben is, azt beszéltük meg hogy a hátralévő 50et együtt töltjük. Iszonyú kétségbe ejtő tud lenni, és az, hogy semmit, de az ég egy adta világon tényleg semmit nem tudtam tenni azért, hogy jobban legyen.... De jobban van. Tegnap már vacsit kért. Mondjuk ezt a vacsit én is megenném... Sovány marha húst főztem neki, répával, zellerrel és húslevesben főtt rizzsel.  És az elmúlt hét legboldogabb pillanata volt, hogy kinyalta végre a kis tányérkáját :D