Ugye jó?

Anyu megkérdezte egyik nap random, hogy de ugye jó itthon lenni? 

Én meg néztem rá, és éreztem, hogy naagy és kerek a szemem, és vacilláltam, hogy mit mondjak. Hazudjak? Kell az igazság?

Aztán egy féligazságot csak kinyögtem. 

Most nagyon tudna folyni belőlem a panasz. Végeláthatatlanul. Kisebbik Húgom, nagyobbik Húgom férje, a kutyák, Apu egészsége... meg hogy én vagyok fura....

A legdurvább, aminél végül elszakadt a cérna. (Anyám szerint sokszor összevesztünk. Szerintem meg nem. Már csak azért sem, mert szombaton megkérdezte, mit főzzön a héten, mondtam, hogy miattam ne fáradjon nekem minden jó, de mégis mit főzzönre elsoroltam 7-8 féle kaját. Rá is bólintott, de ezt eljátszottuk minden nap, és minden egyes nap azt mondta, hogy de mégse mert meggondolta magát és főz mást, és csütörtökön mikor el kezdett megint nyomasztani, visszakérdeztem, hogy amúgy ha úgyis tudja, akkor miért futjuk ezeket a köröket, aminek a végén én vagyok a hálátlan, mert nem jó amit főz. Valójában csak ellent mondtam és nem bólogattam.)

Na de cérna....

Tudom, hogy rengeteg teher nyomja Anyu vállát. És tudom, hogy hihetetlen nehéz neki, de az én véleményem, hogy a varázslatos szót, a "NEM"-et használhatná. Nem, negyven fokban nem főz rántott húst meg húslevest. Nem, nem alhat ott az unoka minden hétvégén. Nem, nem vasalja ki tesóm és férje ruháit. Stb.... 

Ehelyett azt hallgattam a vasárnapi ebéd végén, hogy majd megtaláljuk a szomszéd diófán lengedezve. Elege van, inkább felköti magát, aztán majd leszedhetjük. 

Annyira de annyira de annyira nagyon kiakadtam. Kiabáltam, hogy ha még egyszer ilyet gondol, vagy mond, én soha többet nem jövök ide. A környékre be nem teszem a lábam. Hogy mondhat ilyet.... Teljesen kiakadtam.....

Az a baj, hogy nem először mondja ezt. Amikor munkahelyet váltott a vonat alá akart tekerni biciklivel. Ami majdnem sikerült is neki, mert dohogott magában és nem figyelt (most már azt kell írjam, hogy állítólag), majdnem a sínekre hajtott és az orra előtt ment el a vonat. A kollégai látták, mindenki nagyon nagyon megrémült. Akkor azt mondta, hogy jajj az egy figyelmeztetés, éppen nem lett baj... Hát nem tudom... 

Aztán mosogatás közben ott sírt a konyhában....