Társkeresés

Netflix feldobta ezt az indiai házasság keresős realityt, Pvel nem láttuk az első évadot, de valahogy az előzetes mind a kettőnket lekötött és elkezdtünk belenézni. Neki is tetszik, engem pedig szinte teljesen elvarázsol. Mint a gazdag ázsaiaikról szóló, vagy a Fab5.... 

Valójában lehetetlen küldetésnek tűnik megtalálni azt az embert, akivel boldogan, elégedetten, együtt fejlődve le lehet élni egy életet. Tetszik ez a kis segítség. Az asztrológiai hókuszpókusszal, coach-okkal, számmisztikával együtt. 

Nekem sokáig tartott megérni, felnőni, értékelni egy olyan kapcsolatot, mint amilyen Pvel megadatott. És a jó oldala mellett megküzdeni a nehézségekkel, kompromisszumokkal, a hétköznapokkal, a fáradtsággal, a kétségekkel, saját magam bírálatával. 

Sosem fogom kinőni, hogy nem vagyok elég. Nem vagyok elég jó senkinek.  Ez túl nagy seb, nem tud begyógyulni. Dolgozni viszont lehet, és kell rajta. 

Elgondolkodtató, hogy mások miként csinálják? Mi alapján döntenek? Sodródnak? Lila köd, meg szerelem? Honnan tudják mások, hogy az igazi az igazi? És ha tényleg az igazi az igazi, de nem lehet igazi? Akkor elengedik és szakítanak és élnek egy másik életet és nem gondolnak az igazira, csak csendben, a szívükben egy polcra teszik magasra, majd egyre lejjebb kerül a már nem fontos poros doboz, és bár tudják hogy mi van benne, már felé se néznek? 

Ha már netflixes igazságok, akkor a Nagy pénzrablásban mondta Tokió, hogy egy életben csak egy nagy szerelem van. De az emberek azt elfelejtik, hogy élhetnek több életet is. 

Ebben benne van talán egy fájdalmas búcsú és boldog újra rátalálás. 

Zavaros nyálas posztom egy másfajta netflix idézettel zárom, ha már minden helyzetre tud valami jó kis közhelyet:

"A földhivatalba ügyet intézni fegyverrel kell menni."

És tényleg. A földhivatal egy végtelen kálvária.