Verde, Vidi, Vici

... ma még nem dolgzotam semmit. Holnap reggel repülök Rómába. A föld felett egy méterrel lebegek, a fejemet körbe érő vigyor terül szét az arcomon, gombócban a gyomrom, és egyszerűen annyira várom, hogy nagyon.   Rómában leszék.   Én.   Rómában!   Kissé kótyagos is vagyok, mert éjjel kettőkor még részeg Lakóbarátot beszéltem le arról, hogy felhívjon valakit, akit nem kellene, mert reggel megbánná. Jobban mondva próbáltam, de a gyorstárcsázó már nem hosszan lenyomott gomb, hanem a "HÍVD SZIVEM" elordíott mondat, így Pötty végig hallgatta, ahogy én szépen könyörgőre fogva nyugtattam Lakóbarátot, hogy hülyeség szerelmet vallani segg részegen, és hogy közelítsen finoman Pötty felé, meg hasonló okosságok. Aztán lefektettem aludni, majd Pötty hívott, hogy hallotta. És köszöni. Persze úgy fog tenni, mint aki nem hallotta... Tudja régóta, hogy ez a helyzet. Viszont ugye tudom, hogy ő mit szeretne. Vannak elképzeléseim, de egy gyors "téma váltással" lelke...

Mit teszel, ha tudod, hogy már találkoztál a nagy Ő-vel? Ha tudod, hogy Ő Volt az igazi? Van az a buta gyermek mondóka:   Akkor boldog Ő, ha Ő-nek Ő-je Ő.   A valóságban Ő-nek Ő-je hiába Ő, ha van egy ő, vagy egy az. Így  hogy lehetne Ő boldog, mert Ő-nek Ő-je Ő...   Bocs, elmélkedés.   Tegnap csetlgettem Pöttyel*, és néhány újabb bizar randit mesélt, hogy mi nők milyenek vagyunk. Mesélt egy kedves csinos lányról, akiért már éppen megmoccant benne valami, már éppen kezdte volna úgy érezni, hogy tartanak valahová, mikor egy borral átitatott este után a lány összeomlott, és színt vallott, hogy Pötty nem Ő. Mert az Ő Ő-je házas, és bár próbálkozik elfelejteni... Pötty pedig tökéletes erre, de neki szerelem gyerek kell, neki szerelem kell és nem megalkuvás, és Pötty gondolja át, hogy jó e neki ez a nincs ló jó a szamár is helyzet.... Persze, hogy nem Volt jó neki. Senkinek Sem jó...   Nekünk, szingli csajoknak el kellene engednünk végre a...

Melegszívű is harminc lett. Volt hajnal 4! órás meglepi ébresztő, aztán este buli éjjel 1ig. Iszogatás, merengés, haragszás,  nosztalgiázás, pityergés, durva beszólogatás, összeborulás, csípkelődés, kajálás és szeretgetés. Mint afféle nagy családokban.

Na nem az a testes szőlő, hanem az opera. Bár maga a darab is... hmmm testes. Főleg egy életében előszőr operába menőnek.   Szóval az első opera élmény.   Besétáltunk a fő bejáraton, tátottuk szánkat, szemünket, mert még sose voltunk az Operaházban. Sokáig nem élveztük a látványt, hátsó lépcsőhöz irányítottak minket, ahol a bácsi megkérdzete, kérünk-e távcsövet. Melegszívű kissé pökhendin közölte, hogy kösssz jó a szemünk, majd mire felértünk a harmadik! emeltre, kvázi lihegve közölte, hogy jaaaa ide már kellhet a távcső.   Nekem konkrétan tériszonyom Volt ahogy tűsarkúban a helyemre billegtem, vizionalizáltam, hogy ha itt megbotlok, akkor azonnal a földszinten kötök ki, de én, a nagy zuhanás közben biztos nem fogok áriázni... Amint olvassátok, nem botlottam meg, viszont a hely olyan icirpiciri Volt, hogy úgy hajtogattam be magam.... A csillár viszont meseszép!   A darab... elolvastam Wikipédián , hogy biztosan értsem. Emiatt elszörnyülködtem, é...

Nutella imádó vagyok. Képes vagyok egymagam egy ültő helyembe benyomni egy egész üveg nutellát. Az se érdekel, hogy a kézfejem a végén már majd beleszorul. Az előbb megcsapott az illata az osztrák gyömbéres-étcsokis mézes puszedlinak. Tudjátok, aminek narancs lekvár van a közepén. Meg találtam egy karamellás-kávés torta receptet. Annyira jól nézett ki! Az oldalán mini macaronok voltak a díszítések. Az igazat megvallva, most BÁRMIT megennék, ami úszik, csöpög a csokiban, tobzódik a cukorban, és ÉDES. Lelki szemeim előtt vonlunak fel életem legjobb sütijei: tesóm Rákóczi-túrósa, Paragrafus Toffifie tortája, Nagymamám zserbója, na meg a hájas és a Puszta kalács, Öreganyám Négerszája és Somlójia és a grillázs... Anyu minden vasárnapi csodája amit valaha sütött. Mondjak példát? Hmm.... a hét emelet boldogság, a mézeskrémes, a bukta, a csokis Linzer, az arany galuska..... Vagy ha már régről... Emlékeztek még a Kroki-Csokira? Meg aminek piros Volt a csomagolása és egy srác feküdt r...

- Figyelj.. ha most nem lépsz nem lesz normális pasasod. - Figyelj, nem akarok lépni. Jó így nekem. - Figyelj, most azt mondod, de négy év múlva annyi leszel mint én és bánod majd. LÉPJ TOVÁBB! - Figyelj, ismétlem, jó így nekem. - A faszt. - Kösz. -  Én elcsesztem az életem, 36 éves vagyok, és azt csináltam, amit te. Légy szerelmes, engedd el magad, hagyd hogy szeressenek és szeress. Szeress egy jó embert akinek fontos vagy. Ne zárj be! - Mert ezek a szerethető jóemberek csüngenek a fákon, és csak szüretelni kell őket, nem igaz? - Cinikus vagy. Ne cseszd el, kérlek. Lépj tovább ha nem kellesz. Márpedig nem kellesz. Semmi jele annak hogy kellesz. SEMMI. - De én kellek magamnak, köszi. És mi van ha a jelen formájában a társadalmi nyomás csak azért van, hogy énis úgy szívjak mint mindenki más, csakhogy nekem nehogy jobb legyen, mint másoknak. Érted. Engem is belekényszerítenek a saját nyomorukba. - Ezek nem lehetnek a te szavaid. Ez csak valami önző pöcs mondhatja...

részemről megtörtént. Már tavaly próbáltam meg jegyezni, hogy az impregnáló spért, ami alapvetően az ősz beköszöntével kerül elő, nem csak úgy a vakvilágba, hanem szépen újságpapírra tett cipőkön fújkáljuk, vigyázva, hogy a padló ne kapja meg ezt a csodás védőréteget. Mert ha leimpergnáljuk a padlót, akkor a tavalyi szamba tánctamfolyam esélyesen ismétlődik.   Ismétlődött. Pontosabban úgy seggre ültem, hogy meglehet elrepedt a farcsontom, épphogy nem köszöntem le az alsó szomszédhoz... Valahogy azonnal eszembe jutott, hogy tényleg, a hanyag impregnálás mától, mint rendszeres, évszaknak megfelelő tevékenység szokásos napirendi pont.   Szóval itt az ősz.