Verde, Vidi, Vici

Asszem az előző posztból érződött, hogy nem vagyok formában. Reggel fehér ing, farmer, és mindenben kövér vagyok érzés. Semmi nem volt jó, semmi nem passzolt semmihez. És legszívesebben sportcipőbe jöttem volna melózni, meg macinaciban, és kapucnis felsőben. Az ajtóban nagyon nagyon nehezen visszaraktam a kopott balerinám, és felhúztam a szerelemcipőt, (mi amúgy sáráknybőr cipőnek hívjuk, mert annyira különleges az anyaga), szóval felhúztam, a lépcsőn lefele egy 90 éves mamingó végig mért és persze beszólt, hogy - Aranyom magát mivel etette az Anyukája?! Jó, hogy aláásta a kedvem. Még ez is. És akkor itt melóban meg jazz-t hallgatok és csendben teszem a dolgom, szürcsölöm a kávém. Nyugi van. Majdnem, hogy békesség. Erre egyszercsak bevágtat a titkárnő, német delegáció, tárgyalás MOST. Nem mondom, hogy magabiztosabbnak éreztem magam a sárkánybőr cipőmben, mert amúgy minden ostoba nő tudja hogy egy cipő... Igen, egy jó fazonú magassarkú igenis istennőt csinál bel...

Kompenzálok. Erősen kompenzálok. A szokásos 5 kilóméter helyett most már lassan 7-et futok. A 8 kilós súlyzó helyett alapból a 10-es fogom meg, de bőven van hogy a 12-est. Dögös, vagyonokba kerülő cipőt veszek. És táskát, abból is kettőt. Egy kéket meg egy kis feketét. Meg kaktuszos macskás rúzsos inget. Kompenzálok. Elterelem a figyelmem. Ezer dologba belekapok, és úgy csinálok, mint aki bírja, vagy mint valami szuperwumen. Egy szuperwumen, akire ne süssék rá suttyó vidéki bélyeget. A lúzert. A senkiseszereti szinglit. Akire ha ránéznek ne lássa senki, milyen út van mögötte. Ne tudja senki a kínlódásokat, tartsák magukat távol tőlem. Ne lássák, hogy.... ... hogy..... Hétfő van. Új nap. Új hét. Megy ez... Menni fog ez... Mosolyt fel, induljon jól ez a hét.

Emlékeztek még a régi blogra? A régiesrégiek biztosan. Magamköztön néha műmájergasztróskodtam, mert abban az időben még igencsak sokat főztem, majd mindennap.... Sőt két félét is. Most meg... Most meg inkább nagyon tudatos reggelim van, még jobban odafigyelt tizivel és uzsival, de ebédet nem főzök. Nem főzök, mert magamnak minek. Vagyis... nem akarok két napig ugyanazt enni, így inkább rendelek. Néha erősen kételkedem ugyan, hogy én rendeltem az adott kaját, vagy hogy tényleg mit gondoltam, mikor megrendeltem. Azt hogy változatosság gyönyörködtet (nem), vagy hogy egészséges (és ehetetlen)? De nem válogatok és kaját kidobni bűn! Meg másét ellopni, na az is bűn. Az aztán akkora vétek, hogy szavakba nem önthető vétek. Itt ülök, korog a gyomrom, ki kell mennem, vennem kell valamit, mert éhen halok, mert valami öntörvényű barom zabagép felfalta a kajám. Nem is tudom mi bosszant jobban. Hogy itt ülök, korog a gyomrom, kopog a szemem, és dühöngök. Vagy hogy az, hogy ilyen tén...

Végül két órát sétáltam Dióval, voltunk gyógyszertárban* (igen, együtt), cukiskodott egy sort a patikusoknak, aztán vettem vacsinak valót, és míg az sült, addig beraktam egy adag mosást, egy másik adag mosogatni valót, leszedtem a szárítókról a ruhákat, hajtogattam, összeszedtem a kis millió kutyajátékot a lakás összes pontjáról, vettem egy hosszú forró zuhanyt, töltöttem egy pohár bort, bevackoltam magam a kanapén, elrágicsáltam a dr.Oetkeres pizzám, néztem a kedvenc sorozatom és egészen biztos vagyok benne, hogy fél 10kor már aludtam. Olyan 11 fele a helyemre vánszorogtam, és annyira jót aludtam... Hajnalba olyan 4kor megébredtem, és mosolyogtam. Nem tudom, hogy álmodtam valamit, vagy csak úgy, de komolyan mondom boldog voltam álmomban. Visszaaldutam, és bűntudat nélkül nyomtam ki az 5 órás futás ébresztőmet. És most, a pizza és bor ellenére sem volt bűntudatom, hogy nem mentem le. Reggel pedig úgy keltem, olyan frissen... Úgy, mintha a világomban minden de minden a helyén l...

Se Lakóbarát, se Aiden, se Versenytáncos, se Szomszédok, se Zenmester. Ma Verde lesz Verdével. Egyedül, otthon, hétköznap. Lakóbarát elutazott, én meg egyedül. Szólhattam volna millió mindenkinek, hogy kecó szabad, vagy én szabad és uzsgyi mozi akármi. De nem. Mélyen hallgattam. Somolyogtam, mikor két találkozót is visszamondtam. Otthon leszek magammal. Csuda dolgok fognak történni... Olvasni fogok. Olvasni fogok egy jó pohár vörösbor társaságában. Annyira nagyon alig várom!

Talán az összes kedves közműszolgáltató elnézi nekem hogy egy hónapot csúszok a csekkek befizetésével.  Azt pedig remélni merem csak, hogy Diónak lesz vacsorája a következő fizetésig. (oké neki, biztos lesz, inkább én nem eszek, de ő megkapja a maga kis husi adagját) És hogy mivégre ez a hirtelen megszorítás? Mi az az eszteln nagy összegű költség, ami nem hogy veszélyezteti, hanem szimplán kinyírta az ehavi budgetet? A szerelem ... A szerelem eszem vette.... A hónapok óta tartó vágyódás, és a beteljesedés édes részegítő reménye. Amióta megláttam tudom, hogy ő... ahogy hozzáértem.... Az abszolút szerelem.... Ha nem lennék normális (nem vagyok) akkor feltehetőleg az ágyamban tölti az éjszakát. Így viszont.... Csak Dió túrt ki duzzogva a takaró alól.... És bár én vagyok benne a világ legmagasabb, vörös Hamupipőkje, kicsit szoknunk kell egymást. Hiszen bármilyen tökéletes életünk igaz és egyetlen párja, össze kell érni, csiszolgatni, nevelgetni egymást, s ha a kezdeti nehé...

Ismeritek biztosan ezt a remek történetet. Fiatalabb kölök elveri a családi vagyon felét piára, nőkre, kártyára, aztán hazamegy, és mindenki tárt karokkal várja, ökröt sütnek, vigadnak. A nagytesó, aki meg hulla fáradtan esik haza a szokásos napi robotból, aki végig ott volt, TETT és jó volt, na az meg fogja be és örüljön, ne legyen már f.sz. Mert milyen jó, meg jött a kis szutyok. Igen, jártam hittanra, tudom, hogy az egész a megbocsájtásról szól.  De azért lássuk már be, hogy ez mennyire elcseszett... Mikor már ezredszerre kerülünk a nemiszerv rossz végére a tékozlók miatt, mikor SEMMI nem változik, csak a hitegetés meg ígéret, meg minden, amivel a padlás teli, akkor is, komolyan akkor is alázattal jó képet kell vágnunk ehhez???? Most tényleg?! Mert szegény rosszul döntött. Vagy döntés képtelen. Vagy mert nehéz sorsa van. Vagy egyéb komoly gondjai. Hisz csak arra vágyik hogy szeressék, és ő bizony szeret téged. Hát nyeld le, hogy tuti megint átvág, a szembedbe hazudi...