Verde, Vidi, Vici

Hat darab felnőtt ember, jobban mondva 7. Mire hazaértem melóból, már feje tetején állt a lakás, mindenhol táskák, emberek, cipők, kabátok, kajás dobozok, ugráló kutya, papucs hegyek, és zsibvásár. Ki, hol alszik, ki kivel alszik, ki marad, ki megy, ki akar enni, ki nem. Ki fog most fürdöni és ki reggel, van-e elég fogkrém, és törölköző? Majd reggel főznek kávét, de ki hánykor kel, na de ugye most nem megyek futni 5kor... az szadizmus lenne.... Esetleg nézünk valami jó filmet? De kinek mi a jó film? Amúgy meg kinél a távirányító és mégis, ki merészeli elkapcsolni a kedvenc sorozatról? Ha meg már úgyis csörög a telefon, vagy éppen megy a fészbúkozás, akkor nem tök mindegy, hogy mit nézünk???? Valójában teljesen elérzékenyültem. Egy hatalmas, zajos nagy család voltunk... Imádtam, hogy lépni se tudtam, imádtam, hogy mindenki fesztelen és felszabadult, hogy mindenki otthon van, hogy feltalálja magát, hogy élvezi, hogy nálam van. Olyan jó volt Lakóbarát Anyukáját megölelni ...

vagy inkább a lakás. Tegnap már leegyeztettük, hogy Lakóbarát anyukája nálam alszik. Meg most nyilván Lakóbarát is. Aztán átjön a fijúja, és bemutatja. Egy régi ismerős, aki nem pesti, megkérdezte, hogy a héten nem alhatna nálam. Lakóbaráték beleegyeztek. Én pedig nem szeretném, ha Táncosfiú a történtek után* egyedül lenne, szóval áthívtam estére, aludjon nálam. Ehhez jön még, hogy Melegszívű barátja is ma este nálam alszik, mert rovarirtják a lakását... Ez 6 darab felnőtt ember, legalább 1 darab vendég és szerencsére egy kistestű kutya. Fogalmam sincs, hogy fogunk elférni... Majd holnap mesélk ;) * Apukája kórházba került, és sajnos nem fog már hazamenni...

Van, hogy nem árt szemüveget cserélni. Vagy csak az elmaszatolódott régit jó alaposan megtisztítani, és alaposan szemügyre venni benne a világot. Nem is feltétlen átértékelni, csak látni. Végre rendesen látni. Milyen más tud lenni a világ benne. Én az elmúlt hetekben törölgetem rendesen, és van néhány koszfolt, aminek a lekapargatása közben a mocsok a körmöm alá fut, és az nagyon fáj, de eltűnik, és marad a rög valóság. Haladok. Lassan haladok. És kijelenthetem, hogy látok. Észreveszem amit eddig is tudtam, csak jobb volt nem tudni, vagy elhiszem, amire eddig legyintettem, hogy hamis. Most már csak mély levegőt kell venni, és kötél nélkül ugrani. Volt már ilyen, emlékeztek.....

azt álmodtam, hogy eltörött a fogszabályzóm, leestek a brekettek, felét lenyeltem, fele meg belenőtt a számba. 10 centis villáskulcsot és egyéb beazonosíthattlan fémeket szedegettem ki a nyelvem alól meg a szájpadlásomról, és kihúztam a drótot is. Majd ezeket egy ikeás zacsiba raktam, hogy majd elviszem a doktornőnek, hátha fog tudni segíteni, de valószínűleg milliós nagyságrendű a kár, szóval soha többet nem ehetek SZÉKet.

- Ha már összevissza alszotok, és azt se tudjátok kinek a ruhája hol merre, mikor mit. Sosincs meg semmitek, és MINDEN este együtt vagytok. Akkor miért nem költöztök össze? - Mert ez eddig még nem jutott eszünkbe... Melegszívű úgy tűnik megtalálta az igazit. Szerelmes, szerelmesek belé, a másik fele, és minden ami ilyenkor kell. Gyakorlatilag együtt élnek. A párja imádni való. És ennek megfelelően imádjuk is. Én meg a hosszas "holacuccombiztosnálavagymégsejajdekinélfogunkmosni" panasz után feltettem ezt a remek kérdést. Utána persze megbántam, mert semmi jogom nem volt ilyet kérdezni, meg nem nyomni akartam őket, csak... Praktikus... Ma reggel jön tőle egy sms: "Tegnap megbeszéltük, és eldöntjük kinél lenne racionálisabb lakni" Tök örülök neki. És én is összebútorozok.... De persze szokás szerint nem egy herceggel (mert azok elfogytak), hanem Lakóbarát Anyukájával. A sztori hosszú... Ne is kérdezzétek... Egyébként örülök neki, mert ő ...

Hogy is fogalmazott? Hogy én vagyok a "NŐ", akiért mindent érdemes lett volna feladni, és egy életen át sajnálni fogja, hogy nem tette. Aztán majd jön valaki, de nem érte/miatta áll a sarkára, hanem mert egyszerűen nem fogja bírni tovább, és érte majd borít mindent. De azért engem sajnál. ÉS majd nekem is mindig ott lesz, mint az IGAZI lehetőség. Aztán az, aki szerint én merev vagyok és semmi belevalóság nincs bennem, és gyakorlatilag belőlem is tizenkettő egy tucat, szóval értelmetlen bemutatnia a családjának. Meg különben is... Ő nem ehhez van szokva... Akad még olyan, aki valami oknál fogva azt hiszi, hogy a haveroknak lenyomott dumával rám is hat, és bár kedves, de neki leginkább egy anya kell. Van még a legmélyebb döbbenetemre alkohol függő, na ebből még nem tértem magamhoz. Aztán a tükörben magát billegető, meg a soha rám nem érős, vagy a munkamániás, és a mintaapa, a... Én nem kétlem, hogy vannak még normális egyedülálló férfiak a Földön. Biztosan....

Akár ezt is mondhatnám arra, hogy nem adtam meg a jobbkezet egy olyan bácsikának, akit mikor észre vettem, lassítottam, de nézelődött, és nem indexelt, csak állt a kerszeteződésbe, indulásra semmi jelet nem mutatott, csak parkolt, szóval az udvarias ácsorgás helyett belecsorgtam a kereszteződésbe, és mikor én már épp átértem volna előtte, nagy lendülettel megindult és eltrafálta a kocsim hátulját. Persze, hajtogathatja, hogy nem adtam meg a jobb kezet, de a jobb kéz, a parkolást imitáló 70 és a halál közötti döntésképtelen bácsikák toszogatására is vonatkozik? Politiaki értelemben is? Jó, nyilván, puffogok én is, nyilván a francnak se hiányzott ez most, és igen, csitítottam, hogy ne puffogjon, telefonszám és rendszám csere, és rendezzük le biztosítás nélkül, persze, hibáztam, elismerem, csak haladjunk... Aztán a bácsika megrettent, és belegyező lett és segítőkész. Olyan váratlan fordulattal. Nem is értettem, miért fogta menekülőre. Mikor beültem a kocsiba, akkor lá...