Verde, Vidi, Vici

Szinte hihetetlen, hogy 4 hónapja még a létezéséről sem lehetett tudni. A pasinak, a férfinak. Élete párjának. Döbbenet, hogy meglátni és megszeretni, és érte tényleg mindent odaadni. Hihetetlen, hogy a szerelem mit képes kihozni egy nőből... A tervek, a vágyak, az álmok... Hirtelen minden valóság, a pasi vicces, barátnőm gyönyörű. Barátnőm okos, a pasi tájékozott. Optimisták, megtalálták egymást. Jókor jó időben. Szeretik egymást, nem akarják egymást megbántani, együtt akarnak élni. Közös élet, közös gyerek, közös jövő. Minden olyan tökéletes. És még a megismerkedésük harmadik havi hóforudlója előtt lefoglalózták a közös lakást. Olyan romantikus, annyira boldogok. Olyan cukik. Khöm.... A fenti bekezdésben próbáltam nagyon romcsi lenni, de. Egyrészt, nem az én dolgom. Másrészt semmi közöm hozzá. Harmadrészt... Ismertek. Anyáskodom. Nem kéne. Féltem. Nem kéne.  Az én tapasztalataim alapján három hónap az bakfity, nem alap egy... nem alap. Semmire. Meg a gondolat menetei...

Végeláthatatlan az idei tél. Általában véve negyven fokos lázban égve várom a tavaszt és a taknyomon csúszva könyörgök egy kis jó időért.  Ki akarok járni hajnalban futni. Dióval órákat akarok sétálni esténként egy szál vékony pulcsiban... És ezek már már megvalósíthatatlan vágyálomnak tűnnek.... Az meg, hogy nem kell mislenbabának öltöznöm, ha csak öt percre megyek le, vagy nem kell a dupla zokni, vagy ha szellőztetek, akkor 2 perc után nem lógnának jégcsapok a csillárról.... áhh... hihetetlen hogy volt ilyen... Ez a hideg, ez a szmog, ez igazán véget nem érős....  Pedig jó lenne... Adjunk be valakinek valamiféle petíciót, hogy mi köszönjük, adónk 1%-ért cserébe lemondunk erről a rémes időjárásról?

... udvarias NEM után is hajthatatlan.  Mert én vagyok számára "A NŐ", csak sértett büszkeségében ezt nem vette észre. Nem vette észre, hogy ÉRTEM megéri küzdeni, megéri megtenni mindent. Hogy velem nincs manír, hogy nincs muszáj, hogy élet van, és nem kényszer. Nem értékelte.  És csak bántani akart, hogy fájjon. Mert neki fájt.  Remek.  Ennyit erről. Még az is lehet, hogy pár évvel ezelőtt ez nagyon meghatott volna. Ma meg sztoikus nyugalommal szemlélem, teszem fel a racionális kérdéseket, és egyszerűen csak nem hagyom hogy... nem hagyok semmit, na.  Tényleg nem értem a pasikat... Őszintén nem értem őket...

A képen láthatóhoz hasonló ruha van rajtam, csak fehér, és azok miatt a bizonyos centik miatt rövidebb (ok, sokkal rövidebb). De vastag kötött mintás harisnyával, fekete lovagló csizmával csak simán olyan a hatása, mintha az egekig érne a lábam. Szerintem tök csinos... Ki kellett mennem a melósok közé, és egy egészen picit, a ruha rövidsége miatt kellemetlenül éreztem magam. Egy kicsit. De igazán nem kellett volna.. Egyszer csak hallom a hátam mögül: - Némmá baszmeg a langaléta meg köppenybe van-e! Valójában vissza kellett folytanom a röhögést. :)

... legyen pasi.  Legyen pasi, akkor is, ha a nő aki mellette van, pontosan tudja, hogy kell szétszedni a mosógép tartályát, hogy pucolja a mosogatógép szűrőjét, hogy szigetelje le az ablakot, miként állítsa el a folyó vizet a hűtőből, ha kihallja, hogy lyukas a kipufogója a kocsinak, ha tudja hová öntse a motor olajat, ha képes egyedül fizetni a csekkjeit, ha nem kap frászt a poloskától, ha fát hord, vagy húst darabol. Netán túlórázik, és próbál helytállni egy alapvetően férfias világban... Legyen pasi mellette a pasi... Ne gyerek. Ne piperkőc. Ne majom.  Ne hagyja hogy a nő vigyen mindent. Főleg, el ne merészelje várni. A fél mosollyal elhessegetett vágyakat, vegye észre. Hogy néha, a "dehogyis, nem kell" halk válasz mögött igenis lássa meg, hogy de. Kell.  ...vagyis kellene... de kérni, na kérni azt ugyse fog az ilyen nő. Sőt. Picit facsarodik a szíve, hogy persze, mindent neki kell, más úgyse csinálja, mert ha mondaná, hogy mennyi minden van, a...

.... hogy Aiden megjelent most itt a melóhelyemen 100 szál vörös rózsával... HOGYMIVAN?!

... tényleg a nyár gyermeke vagyok. A tél nekem szívás. A január február mindig valami brutál fos. Gáz. Szar. Szerencseileg is. Energia szintileg is. Életváltozásilag is. Mindig márciussal jön el a megváltás. Február vége felé mindig kezdek kilábalni, de addig, mocsok sok tömény szívás.... Pedig lelkem rajta igyexem.... És most még ez az influenza is. Elég. Tényleg kedves Sors, most már ne tegyél rám többet. Nem bírok el többet. KÖSZI