Verde, Vidi, Vici

Hiányzik Nagymamám. A nevetése, a megértése, a keze, a nagy szemüvege, a könyvei, a sose hordott fogsora, ahogy hívott, ahogy a sparheltet rakta. A séták a zöldségeshez. A hangja..... Hiányzik a házunk, ahol még gyerek voltam. A kazettás ablak, az emeletes ágy, az egymásból nyíló szobák, a szőnyeg, a kút az udvaron, a cseresznyefa a kertben.  Hiányzik a kolesz. A szabadság. A három ágyas kis szoba. A beépített szekrény, a harc a meleg vízért, a barátok, a mocskos koszos mikró, a kis hűtő a szobában, a melegszendvics sütő.  Mind olyan hiány, ami így marad. Emlék marad... És van, ami még nem emlék. Még lehetne. Érezni a közelségüket, hallgatni a nevetésüket, a karjainkba zárni és soha el nem engedni, beleveszni az illatukba. Még még még még élményeket gyűjteni. Még még még együtt lenni. Még még még ott lenni. Még még még akarni.  Így milyen egyszerűen szűnhetne meg a hiány.... És mégis.... Felnőttesen, fejet felszegve, okosan mérlegelve mást csinálok...

A parfümöm alapja pár napig most biztosan az érett szőlő lesz. És egy hétig napfényt fogok enni, mert a hétvégén magamhoz vett étel/ital mennyiség egy falunyi embernek elegendő... Villány... Tiszta romantika. Csodás táj, észveszejtő borok, kedves emberek, fenséges ételek.... Olyan nagyon romantikus. Menjetek. Mindenképpen. Én most még józanodom.

A "Lie to me" sorozat meg van? Imádtam! Tanultam belőle, a könyvet is kölcsön kaptam, és hát valami zseniális.  Az emberek reakciói az egyes helyzetekben, annyira... olvashatóak. Persze másokon jobban látom, ha kívülről nézem, mint magamon vagy ha konkrétan engem figyelnek, de iszonyú érdekes.  Hétvégén baráti "őszülés" volt, borozgatás, város nézés, kajálás, lazulás. Ritkán vagyunk ennyien így együtt, és hát esik szó minden féléről, és beszélgetünk, főleg egymással. Nem az aktuális pasival/csajjal férjjel/feleséggel, hanem a barátokkal. Mert ritkán látjuk.  Lakóbarát, és férje (legyen a férje, mert miért ne, bár hivatalosan nem az, de ez a "mármindegy"), szóval lakóbarát és férje is velünk voltak. Mióta Lakóbarát elköltözött, szinte semmit nem beszéltünk. Ha mégis, az bájolgás volt, mert irgalmatlan nagyot változott a pasi hatására. Hogy jót-vagy rosszat, nem tudom, megváltozott, elvesztette a realitás érzékét és a férje lett az élete. Máskor...

Emlékszem, ahogy anyukám az osztrákoktól kapott bakelit lemezzel együtt énekli a seriseri-nénit főzés közben, a refrénnél megpördül, cini-cini muzsikára egyet jobbra egyet balra lép velünk. Ahogy arra is, amikor az ORF1-en először láttam meg ezt a csodálatos és vad szívtiprót. A szomorú barna szemével, a királyfis sérójával, Udo Brinkmann doktor után szerintem ő volt a következő életre szóló szerelmem...

Jelentem kihíztam minden göncömet a nyár folyamán. Ami azt jelenti, hogy 3 hónap alatt kismalaccá avanzsáltam. Valahol olvastam, hogy 30 felett úgy kell számolni az egészséges fogyást, hogy az idő ami alatt felszedted azt kell szorozni hárommal és úgy fogod, tudod leadni. Ha kitartó vagy. Akkor kezdjek el dolgozni a 2018as  bícsbádimon?! Addigra TALÁN lemegy az idei nyár?! Holnap megyek IR-es edzőhöz, hátha tud ennél jobbat. Pedig hogy megennék most egy karamell szeletet eperkrémmel....

Olyan mérhetetlenül hamar eltelt egy év. Az edző tábor is mintha most lett volna. Pedig dehogy. Egy teljes kerek év volt.  Ez a hétköznapi önsanyargató sportom három napos verziója napi két edzéssel. A hivatalos verzió szerint. A nem hivatalos verzió az inkább az, hogy ez egy erős csapat építés. Pénteken lájtos buli volt, szombaton viszont... ajjajjj... Nem tudnám megmondani mikor röhögtünk ennyit és ilyen hosszan. Határozott rekeszizomlázam van, és olyan jól esett....  Az egyik legnagyobbat ütő poén, hogy nyelvtörőket mondtunk, és az egyik srác mondott egyet angolul, asszem ezt: she sell seashells on the seashore Döbbent csend telepedett a picit spicces társaságra, én meg ...: - A sárgabögre-görbe bögre még megy, de párszaszóul nem tudok. Aki olvasta a Harry Pottert, az a földön fetrengve és szó szerint fulldokolva röhögött. Aki nem, az meg azokon akik olvasták.  Hát így leírva nem adja vissza... De jó poén volt.

Dió ma ovis. Leadtam próba megőrzésre napközibe, mert lesz egy hétvége, amikor muszáj valahogy megoldanom az elhelyezését, és máshogy nem megy. Most aggódom. Hogy bassssszki szegény lelke. Mert tegnap is szaranya voltam. Fél nyolcig dolgoztam 5 helyett, és mikor hazarohantam értem, csak bevágtam a kocsiba és vittem kozmetikushoz, amit amúgy is utál. Aztán hazavittem és nem kapott husis vacsit mert ma éhesnek kellett lennie..... Az oviba meg... Jajj bakkkker két főnök hívott, meg anyám, és basszus tényleg szó szerint lepasszoltam, az idegenbe ismeretlenbe és bár mindenki szuperlatívuszokba beszél a helyről, én most mégis... Mert mi van, ha ő ehhez túl őőőőőőőőőőőő.... értitek, érzékeny, gyenge, félős, vagy megeszik a nagyok vagy ő eszi meg a nagyokat vagy valami neveletlen fenevad vérengzést rendez vagy egész nap ketrecbe van vagy fél füllel jön haza jobb esetben, rosszabban meg csak a fél füle.... És most olyan szaranyának érzem magam..... SZEEGÉNY DIÓ