Azokon a bizonyos napokon...

... hisztisebbek, érzékenyebbek, hülyébbek vagyunk nem de?

 

Nekem nincsenek ilyen napjaim, mégis, most egy úgy érzem, hogy kőszívem megrepedt és dobbant egy nagyot.

 

Akad némi problémám önmagam és mások szeretésével. Csak egy egészen nüansznyi. Éppen annyira pici,hogy már már azt gondolom én már senkit nem fogok újra teljes szívből, olyan odaadóan és magamról megfeledkezően, teljesen odaadosan, megbízósan szeretősen. Értitek. Olyan olyan családotakarokveledalapítanisanörökkönörrökés.

 

Hogy is kezdjem, hogy is mondjam...

 

Szóval Dió kinőtte az ágyát. Vagyis ha kutya módra aludna benne, akkor még kitartan a maflának úgy egy hónapig, de ő urasága igaz pasihoz méltóan telejsen szétterülve elfolyva hanyattvágva alszik, így kellett uraságának egy új fekhely

 

Elmentem, megvettem, hazajöttem, leraktam,és az én kis Maflám azonnal beleköltözött. Fetrengett benne, szagolgatta, ugrált benne turta, és ahogy odagugoltam mellé, megköszönte.

 

Hatalmas farokcsóválás közepette, nagyra nyílt szemmekkel kétszer megnyalta az orrom hegyét, után a kis bukis fejét a kezembe fúrta és nyalogatta. Nem is tudom igazából leírni, hogy mennyire, mennyier hálás Volt ez a kis lény azért, mert kapott egy ágyat.

 

Ez a szőrcsomó hálásabb Volt ezért a gyakorlatilag semmiségért, mint bárki az eddig életem során. Az az öröme, az őszinte köszönete, az hogy akkora adag szeretet kaptam tőle hirtelen egy kupacba, hogy túlcsordult, nem is igazán tudom befogadni, így kifolyik. A szememen. Ott folyik ez a soksoksok kutyaszeretet.