Kutyatakony, kutyavér...

...nem nem. Ez nem egy boszorkánybűbáj első két hozzávalója. Ezek kérezm szépen a bevezető jelei voltak a tegnapi napnak.

 

Történt ugyanis, hogy levittem az én kis maflám sétálni, és ahogy mentünk át az aszfalton irdatlanul tüssszögni kezdett. Azt hittem, hogy úgy, ahogy a csuklása szokott majd elmúlik, de nem, csak rosszabb lett. A nagy tüsszögésben az én kis marhám elharapta a nyelvét, így mindne egyes fejrázásnál véres, taknyos kutya nyák terített be.

 

Felkaptam, hazarohantam vele, és örömmel nyugtáztam, hogy a lakásban azért jobban van. Legalábbis nem tüsszög szakadatlanul. Az a legnagyobb baj, hogy csak a nem-szeretem-mert-sznobok-és-drágák kisállat Klinika Volt nyitva. De nem nagyon Volt mit tennem, mentem, sorban álltam 2 órát, megműtötték, idegeskedtem egy sort hogy az altatásból felébredjen, és a túl aktív kutyát hazavittem.

 

Az a hülye toklász beleágyazodott az orrnyálkahártyájába, el kellett égetni az ereket a nózijában, és szigorú nem-eszik-iszik-semmit-24-órán-át diétát kellett tartanunk. Igen, többes és nem királyi, mert inni még csak ittam, de enni nem Volt szívem, ha már a gyereknek is éhezni kell.

 

Nyilván ezt erősítette bennem,, hogy  amikor hazavittem leült a nappali szőnyeg szélére hátat fordított és tömény utálattal és megvetéssel nézett rám a válla felett, majd elaludt. De végül a kis disznó csak fellopakodott az éjszaka az ágyamba, hogy a takarómat magáénak tudva majdhogynem kitúrjon a francia ágyból.

 

Nem Volt szívem kirakni... Nehéz napja Volt. És hat... ő életem férfija, csak nem paterolom ki!