Ilyen is volt

Félédesem. 

Az utolsó üveggel kezdtem meg. Amikor Neki vettem karácsonyra, magamnak is vettem egyet, aztán meg még egyet, mert ízlett. A neve itt jobban számított mint maga a bor. Értitek. Félédesem. Az egyik fele nála a másik nálam. És abban a viszonyban én soha nem lehettem az Édesem. Csak Félédesem.

Ültem a kanapén, borral a kezemben és méláztam. Még volt fél órám az indulásig.... 

Ahogy Ő ült a kanapé másik felén. Ahogy a semmiről lustán, vagy vehemensen beszélgettünk. Ahogy a lábam átvetettem a lábán. A tudat, hogy van. Hogy ő van. Csak az, hogy velem van... Ahogy csókolt. Az ajkai meleg íze. Az otthon, a biztonság, a belefeledkezés, a... 

Aztán megcsörren a telefonja. Nem, nem is megcsörren. Csörög. Rendületlenül csörög. Kitartóan. Azt mondja, ezt most nem veszi fel. A másik nő az. Pontosabban a NŐ. Nem veszi fel a telefont, folytatná, amit elkezdtünk, én hátrébb ülök és rá se nézek. 

Szokásos semmi beszélgetés. Semmi komoly.

Megint csörög a telefonja. 

Ezt már fel kell vennie. 

Köszönés nélkül húzza kapkodva a cipőjét, az ajtóig kísérem, de vissza se néz. Én ráfordítom a kulcsot a zárban, egy pillanatig az ajtónak támaszkodom, hogy hátha visszajön.

Ez is csak egy töredék másodpercig tart. A remény. Ő már Vele van. 

Igen ilyen is volt. Elmúlt. 

Csak az utolsó üveg bor maradt. Az íze édes, mint a csók, de gejl, mint egy viszony....