A ruha

 Tegnap a főnök meló ügyben kiküldött Ausztriában. A covid helyzet miatt, és amiatt, hogy Szputnyikot kaptam nem mehettem hotelbe, ezért egy ismerősénél kaptam szállást. 

A család nagyon helyes volt, volt egy nagyon cuki velem egy korú lányuk is, aki megígérte, hogy elmegyünk wellnesezni. Mondtam, hogy jó lenne, de nem hoztam fürdőruhát. Semmi gond, akkor kimegyünk Pandorfba, most a Tezenisbe úgyis 3 euróért adják. 

És akkor valahogy elkezdtük kipakolni a bőröndöm, amiben  ő megtalálta a félig kész menyasszonyi ruhám. Kérdezte, hogy ez mi... Én meg mondtam, hogy tegnap előtt lett volna próba de lemondta a varrónő, én meg elhoztam, hogy majd ha lesz időm felpróbálom. 

Megkért hogy mutassam meg neki. Belebújtam, és basszus az nem az én ruhám volt. Valaki másé. Csupa csipke ruha, nagyon szép de nem az enyém.

Teljesen bepánikoltam, hogy hogy fogom ezt visszaadni, mi lesz azzal a menyasszonnyal akiét elhoztam. Hogy mondjam meg a főnökömnek, hogy nem maradhatok, vissza kell adnom a ruhát... 

Full pánik.

Nem bírtam kijönni az álomból. Hallottam, hogy csörög az óra, aztán P. keltegetett, de elmondása szerint is ilyen nehezen talán még sose keltett fel. Egyszerűen nem reagáltam. 

Valószínűleg az, hogy lemondta a varrónő a ruhapróbám sokkal jobban megviselt, mint gondoltam. És most reggelre tiszta megfázottan ébredtem. Gondolom így a kettő együtt.... Hú de rossz volt.