Rég volt

Rég voltam ennyire egyedül. Nem magányos, hanem egyedül. Ülök, nézek ki a fejemből, jó képet kell vágnom, mosolyogva fogadnom minden egyes jószándékú noszogatásnak vélt szúrást, ami apró darabokra tép. 

Csóró vagyok. 

Lelketlen vagyok.

Kemény vagyok.

Karrierista vagyok karrier nélkül. 

Kövér vagyok. 

Önző vagyok. 

És persze én úgyis elbírok mindent. Szóval értsem meg, mert én más vagyok. Nekem könnyű, ilyen a természetem. Nem vagyok gyenge. 

Csak ritkán járok haza és nem értem a poént. Vagyis ez a magyarázat. Szóval még sótlan is vagyok. 

Kavarognak a fejemben a gondolatok, hogy én miért nem vagyok jó. Hogy engem miért nem lehet szeretni, és legszívesebben mást se csinálnék, mint zokognék, de az lehet a legkevéssbé. Fejet fel, hajrá hétköznapok.

Ha nem szeret senki, akkor legalább én szeressem magam.