Határt húzni

Mire elég 4 nap? Mennyire vethető a szemünkre, hogy nem ingázunk 1200 km-t? 

Mióta visszajöttünk Csepel-szigetekről, gőzerővel rendezzük az udvart. Térkövet rakunk, sittet szedünk, bobcatessel egyezkedünk, hengerelünk, gereblyézünk, kertészetet és barkácsáruházat járunk, fásítunk és füvesítünk.  

Nagyon sok meló van benne, és tiszta öröm, hogy zsenge szálacskáktól zölddel az udvar. 

A mögöttünk lévő hosszú hétvégéből két napot a saját dolgainkkal foglalkoztunk, P pedig elutazott két napra az édesanyjához. Én itthon maradtam. Takarítgattam, betaknyosodtam, mostam, ablakot pucoltam. 

Hétfő este Diót sétáltattam az egyik barátnőmmel, amikor messengeren kaptam Anyutól egy üzit. 

"Hát most már csak megkérdem mi van veled?!"

Visszaírtam, hogy minden OK. Éreztem, hogy eszi az ideg miattam, szerdán beszéltem vele telefonon, alapból is én szoktam heti kétszer hívni, tudtam hogy unokaöcséim végig ottvannak nála, ilyenkor kábé felesleges hívni, vagy fel se veszi, vagy rám csapja, hogy neki dolga van, nem ér rám. 

Ahogy ezt elküldtem, hívott messengeren. Nem vettem fel, mert nem tudtam felvenni, mert ez nálam letiltott funkció. Megvártam amíg kicsörög, visszahívtam. 

Azonnal nekem támadt:

- Na jó estét! Mit csináltál a négy napban? Hol vagy? Le se szarsz minket!

Félig ordított. Kihallatszott a telefonból. Összenéztünk barátnőmmel. 

- Minden oké. 

- Már nem is érdekel téged, hogy mi van velünk. Fel se hívsz. Minden más kurvára fontosabb neked. HOL VAGY MOST?!

- Kutyát sétátatok M-mel. 

- Hát persze, mi mást. Jóvan akkor majd beszélünk máskor!

... és rám csapta a telefont. 

Lefagytam. Néztünk egymásra barátnőmmel, aki engesztelőn annyit mondott, biztos hiányzol neki csak rosszul kommunikál. 

Iszonyú rosszul éreztem magam emiatt a beszélgetés miatt, éjszaka inkább csak forgolódtam, hogy lehet igaza van, utazni, menni kellett volna, és milyen hálátlan vagyok, és hogy megbántom őket és igaza van, szartam hazamenni. 

Aztán kedd reggel visszahívtam.

Tündérbogyó mézesmázas volt. Negédesen kedves, tudjátok, mint amikor valaki így próbál bocsánatot kérni. Émelyítő volt, én meg távolság tartó. 

- Mi a baj, miért ilyen nyúzott a hangod, baj van?

- Nincs baj. - Első körben nem akartam felhozni a tegnapit.

- Hát hallom, összevesztél P-vel? Már nem bírta veled? Azért ment csak ő haza? - Ez a mondat, ez a feltételezés... Itt előjött az az én, aki anyámmal szemben nem létezik gyakorlatilag.

- Nem. Tulajdonképpen a tegnapi telefonhívásod a baj.

- Mer mi volt azzal baj? - teljesen meglepődött értetlen ártatlan hangon... 

- Hogy mondhatsz ilyet, hogy le se szarlak benneteket? Hogy ordíthatsz velem a telefonba? Nagyon rosszul kommunikálsz. Ha hiányzom, miért nem azt mondod? Ha azt akartad hogy hazamenjek, miért nem hívtál, vagy legalább kérdezted volna meg?

- Azért mondtam mert mindig M-mel vagy. Azért mondtam, hogy ránk bezzeg szarsz, rá nem.

- Nem. Ezzel indítottál. Fogalmad sem volt róla, hogy hol vagyok és kivel.

- Itt volt négy nap és fel se hívtál minket. 

- Te soha nem hívsz, én mégsem ordítok veled így a telefonba. Ilyet meg végképp nem mondok. 

- Téged sose lehet hívni, reggeltől estig dolgozol! Aztán meg tojsz a fejünkre.

- Sose próbáltad ki. Sose hívsz. Ha hívnál, és tudnád, hogy meddig dolgozom, akkor elérnél. Ha nem lenne jó, visszahívnálak. De sose hívtok. Soha. 

- Mindig csak a haverokkal lógsz. Meg mi van, miért nem mentél anyóshoz? Eleged van belőle?

- Nem. Azért nem mentem, mert így döntöttünk. 

- Mért, mit csinált az öreglány?

- Nem csinált semmit, ezt láttuk most jónak hogy maradok. 

- Jóvan nem kell itt bunkózni meg megsértődni. 

- Nem bunkózok, csak megvédem magam.

- Tőlem?! Mit köll mindenen így megsértődni. És ha ezt mondtam akkor mi van? Ezt mondtam, és? Mit foglalkozol vele, mit köll ezen berágni?!

Itt vártam volna egy bocs, túlreagáltam-ot tőle, vagy egy jó oké, igazad van-t, vagy basszus bármit. Nem mondott semmit. 

Hallgattunk. 

Majd mondtam, hogy mennem kell és letettem a telefont. 

Nem sokkal ezután kiderült, hogy az első telefonhívásnál én voltam a box-zsák. Valakit püfölni kellett. Unokaöcsém december elején lesz 3 éves. Egyetlen szót nem mond. Nem gagyog. Nincs babanyelv. Próbáltam elmondani finoman párszor, hogy meg kellene nézetni, és az az elv nem jó, hogy majd az oviba megtanul beszélni. Vasárnap délután tesóm elvitte logopédushoz (ez is megérne egy misét, hogy miért akkor), aki közölte, hogy teljesen egyértelmű, azért nem beszél, mert  bizonyos hangtartományokat nem hall, azonnal fül-orr gégészet... 

Anyám nyilván a kedvenc lányának nem megy neki, de a feszkót le kellett vezetnie. Pont minden ugyanúgy, ahogy gyerekkoromban. 

Ettől persze nem lettem jobban, de attól igen, nem engedtem neki. Hogy elmondtam, hogy igenis megbántott. 

Szúúúszáááááá