Verde, Vidi, Vici

Ez az egész békávézás arra a legjobb, hogy újra minden nap olvasok. Tök jó könyveim vannak és úgy telik el az idő, hogy észre veszem, hogy melóba megyek. Harmadik könyvem végefelé járok, fülem bedugva, én a könyvbe bújva, úgyhogy elégé meglepődtem mikor leült mellém a metrópótlón egy srác... - Szia! Jó gyorsan olvasol. (25-6 körüli és mosolyog) - Szia. Őőőő. Ja. (igazából fel se néztem, hagyjon olvasni, mit képzel hogy hozzám szól) - Ez másik mint a múlt héten ugye? (na itt felnéztem, DÖBBENTEN, hogy ez meg ki a franc, és honnan tudja, és figyel? Valami pszihopata?!) - Ne haragudj, tessék? - Csak minden reggel együtt jövünk majdnem a teljes útvonalon. Nem emlékszel rám ugye ? (nyilván nem emlékszem, ezért nézek rá úgy, mint ha mellém ült volna Ted Bundy) - Őszintén megvallva, nem. Olvasok, nem az utastársakat kukkolom. (elővettem leereszkedő és egyben megrovó hangom). - Ja dehogy! A reptéren találkoztunk. - A reptéren? (nem, sose állok szóba a reptéren senkivel) - Stuttgartban. - N...

Imádom rugdalni ősszel a leveleket. Imádok sétálni a ragyogó napsütésben, élvezem, hogy Dió ugrabugrál a nagy avarban, rátapadnak a levelek, és olyan, mint egy kis süni.  Egyik reggeli sétánál én élvezettel és magamról teljesen elfeledkezve  rugdostam a leveleket, szerintem még hangosan dudorásztam is, mikor a hátam mögül megszólalt Anyám: - Azonnal fejezd be a csoszogást! Emeled a lábad! Lerúgod az orrát, nem kapsz másik cipőt! Hogy lehet így menni.  Basszus úgy megijedtem, azonnal rendesen kezdtem el menni, már fordultam volna hátra, hogy bocsánat, mikor leesett, hogy dehát ő nem az én anyám. Tutira nem. Akkor nézem, hogy egy Anyuka (nem enyém), épp a két gyerekét rendezte, hogy normálisan közlekedjenek. Én elkezdtem röhögni saját magamon, megvártam míg távolabb értek, és továbbra is vígan rugdostam a leveleket, és megbeszéltem magammal, hogy ha lerúgom a cipő orrát, akkor azért kaphatok kivételesen másikat.  Ezek a beidegződések.... :D ...

... és akkor szombaton úgy találtam magam, hogy egyik kezembe kávéval egyensúlyoztam, másik kezem kisujján fityegett a nejlon zacsiba a kakaóscsigája, a csuklómon Dió póráza, annak végén meg fickándozott az eb, és egy kukkot nem bírtam szólni a döbbenettől.... ... ott térdelt előttem, kezében felcsapva egy ékszeres doboz, és benne gyűrű.... - Leszel a feleségem? - ŐŐŐŐ. - Hozzám jössz feleségül ? - ŐŐŐ, én... nem. - Tuti? - Igen. Vagyis nem. Nem leszek a feleséged! Jesszus dehogy! Mi a franc?! - Jóvanna gondoltam még most gyorsan megpróbálom beelőzni P-t.  - Tiszta hülye vagy. Mert hogy a gyűrű egy tömítő gyűrű volt, igaz tényleg ékszer dobozban, és lehet, hogy az autószerelőm félkomolyan gondolta ezt a romantikus lánykérést, de azért megállt bennem az ütő.  De most komolyan biztosan bennem a hiba hogy én gyerekkoromba sose ábrándoztam arról hogy nagyfehérhabcsók leszek a krályfibéka oldalán és örökkönörökké.....

" megdöbbentem ennyire kerek perec nem mondtad ki nekem" ... és talán másnak sem. Idő, idő, idő, idő... rengeteg idő, és a képesség kell, hogy kívülről tudja szemlélni az ember a múltját. Hogy az már nem ő. Hogy az élete része, de ha a fejében újra lepereg a film, akkor az már nem a jelen. Nem most fáj az erőszak..... Elmúlt. Túléltem. És vége. Örökre. Az idő segít lerakni a terhet.

A konyhám egyre jobban hasonlít nagymamáméra. A felújítással ez a picit vintage stílus csak a kezdetek volt. Aztán kipateroltam a mikrót. Helyet foglalt, csak víz forralásra használtuk, és nagyon nagyon ritkán melegítettünk benne bármilyen nemű ételt, és ha maga a mikrohullám nem is ártalmas (ez amúgy tuti?), de azért ott már vannak kétségeim, hogy sokszor használtam benne műanyagot...  Vettem fütyülős teafőzőt. IMÁDOM. Addig forralom a vizet benne, amíg nem fütyül. Tiszta gyerekkorom. Pont mint nagyimnál. Mondjuk P. nem lelkesedik érte, hogy erre kell kelnie.  3 hete beadta az unalmast a kávéfőzőm. Elvittem szervízbe. Na ebbe a szervízbe ne menjetek. A XI.kerületi kávégép szervizbe sose menjetek. Egy gonosz troll az eladó nő. Boszorkányt akartam írni, de a boszik nem ostobák, nem rosszindulatúak, és ennek a nőnek biztos nincs varázs ereje, és modorra sokkal jobban hasonlított, a Harry Potterben a lány wc-be tomboló trollra a Bölcsek Kövében. Asszem érzitek, értit...

Még mindig utálok APK-val összetalálkozni. - Gratulálok az eljegyzéshez. - Az eljegyzéshez? - Pedig nem akartál soha férjhez menni. - Férjhez menni? ÉN? - Nem jegyeztek el? Mondhatnám, hogy álmodtam ezt a beszélgetést, de nem. Valós helyszínen zajlott, az Aldiban a pékáruknál. Amúgy annyira tipikus eset vagyok ilyenkor. Még így 6 év után is belecsúszok a régi játszmákba és még mindig a legrosszabbat hozza ki belőlem ez a pasi. Na ez volt a mai napi nonszensz....

Vannak olyan szavaink, amik valaha szépek voltak, és szerettem őket. Aztán az idő és a történelem, adott nekik egy olyan színezetet, ami miatt most kiráz tőlük a hideg. Nép      Elv           Polgár                    Nemzeti                                  Kokárda                                                 Alkalmatlan                           ...