Verde, Vidi, Vici

 A WMN-en kijött egy cikk a Kincskereső kisködmönről . Hogy én ezt zsigerből hogy utáltam. Született könyvmoly vagyok. Mióta az eszemet tudom, na meg olvasni, mindent is elolvastam (kivéve néhány kötelezőt). A lényeg komment szekció. Van itt minden mint a moziban. A mi kibírtuk, ők is kibírják-tól a sutba vágásig, meg az élethosszig tartó traumáig.  Baromira emlékszem, hogy nekem a könyvtárból kölcsönöztük, az utolsó oldal pedig félig ki volt szabva. Utáltam olvasni a könyvet, és valamiért az volt a meggyőződésem, hogy abban a nyomorult fél oldalban van az egész sztori feloldása, és megvan a düh, meg a csalódottság érzés a mai napig, hogy biztos ott a lényeg, biztos attól lesz szép a könyv, mert nem lehet, hogy ILYET olvastatnak velünk....  De vissza a kommentekhez. Huzigáltam a strigulákat, mini statisztikát csináltam. Persze, nem reprezentatív, de az jött ki, hogy a korombeliek többsége az én elveimet vallja, akár könyvmoly akár nem, egyszerűen nem idevaló.  És érd...

 Új kihívás az életemben az december elsejével kezdett kontroller kollégánk. Türelem, tolerancia, elfogadás, nem ítélkezés, saját magam határainak meghúzása és erős védelme.  Rengeteget tudnék róla írni, P-t is minden este legalább egy óra hosszat "szórakoztatom" a sztorijaival. Kicsit olyan, mintha buborékban éltem volna eddig, és ilyen hitrendszerrel és értékrenddel, ennyire torz világnézettel élők létezését valahogy mindig városi legendának gondoltam. A pasi képtelen csapatban dolgozni. Csapatként gondolkozni. Egyéni vállalkozó volt, ekként is viselkedik, neki ne mondja meg senki, neki ne legyen határidő csak amit ő szab, neki ne legyen kötelező feladat, mert majd ő tudja.  Velem a második munkanapján közölte, hogy nem akar problémát és hatalmi harcot, így hogy 8 év után nem vagyok vezető. Biztos szar nekem fogadjam el, de ő hierarchia harcot nem akar.... A MÁSODIK NAPJÁN. (egyébként mindenben téved a csávó).  Büdös. Hol az orrát túrja, hol a fenekében kotorászik ...

 Az egyik kedves barátom elveszített az édesapját. És erről én a fészre kitett, a temetésen jelenlévőknek küldött köszönetből értesültem. Tudtam, hogy az apukája évek óta nagyon beteg. Nyáron mesélte, hogy az összes szabadságát kivette és otthon volt, segített ápolni, mert addigra már az ágyból sem tudott segítség nélkül felkelni.  Felvetődött bennem a kérdés, miért nem szólt? Ismertük az apukáját személyesen, a temetésre is elmentünk volna. Elkezdtem pörgetni az idővonalat, és bizony kirakta. Kirakta a temetés időpontját, helyét, mindent. Ez a hülye fész meg nem dobta fel. Egészen biztos nem dobta fel, mert egy ilyen hír mellbe vágott volna.  Ilyenkor mit van mit tenni? Marad egyelőre a hülye messenger, mert telefonhívással még nem gondolom, hogy kell zaklatni, aztán pár hét múlva felhívom...   Most olyan személytelennek érzem....

 Millió félbehagyott bejegyzés, mert fogalmam sincs hol kezdjem. Honnan folytassam. Szorgalmasan járok dokikhoz, velem minden rendben. Reméljük idénre ez már így is marad. Itt is bennragadt egy könyvtárnyi sztori, de utólag mindig értelmét veszti a nyavalygás, felháborodás, részeredmény elemzés... Dió öregszik. Olyan morcongós morgós vénember, mint a Fel! Nagypapája...  P látástól mikulásig melózik, ha meg nem, akkor tanul. Moziban megnéztük a Hátralévő életed első napja c. filmet. Végig bőgtem, még úgyis, hogy olvastam könyvben, és ott kevésbé tetszett. Nagyon meghatott. Könyvek. Kicsit rácsúsztam erre tündér vonalra. Sarah J. Maas úgy ahogy van benyelt, fülig szerelmetes vagyok Rhysand-ba, és ezt bár sztorira szuper izgalmas a Fourth Wing, nem tudta felül múlni. Most kitűztem valami mást műfajba tartozó olvasmányt célul, mert kicsit elegem van, hogy én nem vagyok huszonéves szexi halhatatlan mindenféle varázskészséggel.  Oké. Kezdetnek ez jó lesz.  És köszönöm az ö...

 Megvan a szövettan eredménye, minden OK . Igyekszem így kezdeni mindenkinek, írásban, telefonban, még akkoris, ha sokszor közben zokogok, mert ez jó hír. Nincs kemó, nincs ciklus leállítás, nincs gyógyszeres kezelés.  Kivágták, szoros kontroll. MINDEN RENDBEN.   Nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

 Köszönöm mindenkinek a kedves sorokat, a szorítást meg az aggódást.  Az elmúlt két hétben, habár a blog leginkább terápiás jellegű, egyszerűen nem volt erőm, kedvem ideokádni a szorongásom, félelmeim. Hiszen mindenre van jó és rossz példa, mindenki ismer csodát, vagy éppen váratlan drámát. És most ezeket, mind a két végletet egyszerűen kizártam a mindennapjaimból.  12-én megesett a műtét, tervek szerint alakult minden. Szerencsére az őrző nyirok csomót sem kellett eltávolítani, a körbe vevő szövetek egészségesek, de a végleges válasszal meg kell várni a szövettant. Raktak be platina jelölőket, hogy a jövőben tudják, ha történne valami... Valamiért az a tévképzet élt a fejemben, hogy ma már minden olyan lesz, mintha mise történt volna. Hát.. nem igazán. A jobb karom aboszlut nem terhelhető, a mozgástartománya is kicsi, a vágás helye ugyan duzzadt, az én szememnek horrorisztikus, másnak, meg hát ez ilyen, észre se fogom majd venni, de hát na...  Hát na, kábé egyetlen ...

 Hulla fáradt vagyok a mindentől, este P választott filmet. Horgoltam, nem nagyon figyeltem, nem is érdekelt igazán.  Felnéztem, és hát látom, hogy doku film, a pasas ismert, én is ismerem, és realizáltam, hogy: - Neki vannak azok az erdős filmjei ugye? P elkerekedett szemekkel, döbbenten:  - Mármint a Rambo?! Mert hogy Silvester Sly Stallone életéről szóló filmet  nézett.... Hajnalban azt latolgattam neki, melyik könyvvel vonuljak a kórházba, mit érdemes elkezdeni, mit nem... És biztosan fantasyt viszek, mert az bőven comfort zóna, neki meg....  És akkor a zsák foltját effekt a másik érdeklődési körét tekintve: - Tudom, tudom már. A tündér a pici. A tünde a nagy. A tündér a cuki jó, a tünde a gonosz dög.  Egész reggel ezen röhögcsélt ünk, meg az "Ajtó isten"-en.